Felvételi hirdetmény
2012. Jan 25., szerző: AdminisztrátorA Sárospataki Református Teológiai Akadémia küldetésének célja, hogy református egyházunk igényei szerint képezzen teológusokat, lelkipásztorokat, egyházi munkatársakat. ,,A Sárospataki Református Kollégium egyik oktatási intézményeként őrzi és továbbviszi a Kollégium sajátos körülmények között kialakult, több évszázados, a református hitvallásokra és a magyar nemzet iránti elkötelezettségre épülő szellemi és lelki örökségét. ...Történelmi örökségéből adódóan felelősséget hordoz nemcsak a fenntartó Egyházkerületért, hanem a Kárpát-medence ezen régiójának magyar református egyházaiért is...Mindezzel Isten dicsőségét, Egyházunk építését, magyar népünk javát szeretnénk munkálni." (Részletek a Küldetésnyilatkozatból) A kor és a tudományos munka követelményeinek megfelelő személyi és tárgyi feltételek között folyik az oktatás az intézmény különböző szinten meghirdetett szakjain: Teológia szak (osztatlan MA) - Teológus szakirány (képzési idő:10 félév) Ezen a szakirányon a teológia tudományának magas szintű művelésére képes, okleveles teológus szakképesítéssel rendelkező értelmiségi egyháztagok képzése folyik. - Lelkész szakirány (képzési idő: 12 félév ) A megszerzett teológiai ismeretekre épülve olyan református lelkészeket képez, akik oklevelük birtokában jelentkezhetnek a zsinati egységes lelkészi vizsgára, ahol lelkészi oklevelüket megszerezve a református egyház választható lelkészei lesznek. Katekéta-lelkipásztori munkatárs szak (BA) nappali és levelező tagozaton (képzési idő 6 félév)
A katekéta szakirányon református hitoktatókat, a lelkipásztori munkatárs szakirányon egyházi munkatársakat képezünk. A katekéta szakképesítésű alapdiplomás a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen mesterképzésben vallástanár szakon folytathatja tanulmányait.
A Jelentkezési lapot és a kért mellékleteket (a Jelentkezési lapon megtalálható) az intézmény fenti címére kell eljuttatni.
Emelt szintű érettségi vizsgáért (max. 80 pont):
Legalább 30 %-os emelt szintű hittan érettségi vizsgáért: 40 pont
Legalább 30 %-os emelt szintű történelem érettségi vizsgáért: 40 pont
Legalább 30 %-os emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgáért: 40 pont
Államilag elismert angol, német, holland vagy francia nyelvvizsgáért (max. 50 pont):
Középfokú C típusú nyelvvizsgáért: 35 pont
Középfokú A vagy B típusú nyelvvizsgáért: 15 pont
Felsőfokú C típusú nyelvvizsgáért: 50 pont
Felsőfokú A vagy B típusú nyelvvizsgáért: 25 pont
Középszintű, legalább jó eredményű hittan érettségi vizsgáért: 40 pont
Kántor oklevélért: 25 pont
Kántorképzős bizonyítványért: 10 pont
SRTA által szervezett, illetve egyházkerületi vagy országos hittanversenyen elért 1. helyezésért: 15 pont, 2. helyezésért: 12 pont, 3. helyezésért: 10 pont.
A felvételi alkalmassági vizsgák időpontja
Teológia osztatlan mesterszakon az alkalmassági vizsgán az írásbeli és a szóbeli kifejezőkészséget értékeli a bizottság.
Híreink RSS
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
- A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén - Ne félj: az Úr jár előtted!
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.