SZENTLÉLEK-KÖSZÖNTŐ AKKORDOK (III.)

Az anglikán JOHN V. TAYLOR „szentlélektani” fő tételét így fogalmazza: A Szentlélek a „go-between-Isten”, Aki igazi és mély kapcsolatot tesz lehetővé számunkra. Taylort az angol nyelvű világ legismertebb Szentlélek-tanítójává 1972-ben megjelent könyve tette („Go-between-God”). Ő is – hasonlóan más teológushoz – abból indult ki, hogy hatalmas „Lélek-felejtés” jellemzi a nyugati teológiákat. A Go-between-Isten gondolatával vélte a Lélekről szóló hitigazságot életigazsággá tenni. Ezért kulcsfogalma a „between”. A Lélek tehát az az Isten, aki közbe-lép, hogy el-válasszon, illetve összekössön. Mindkét szempont egyszerre fontos. Csak ha elismerjük a másik "abszolút másságát" (=otherness), válik lehetővé a kölcsönösség (=mutuality), az igazi kapcsolat (=communication). Amikor a másik embert lenézzük vagy csak a magunk szemüvegén át nézzük, akkor nem vesszük észre a másik másságát, tőlünk különböző egyediségét. Ez csak akkor következik be, ha a másik embert valóban elfogadom úgy, amint van.
Ez az „amint van” azonban nem függ tőlem, ez nélkülem is létezik! Ezért mindent új látással kell látnom, s ehhez van szükségem Szentlélekre. Ahhoz, hogy valaki vagy valami számomra elevenné, fontossá legyen, ahhoz az szükséges, hogy megtegyem feléje az első lépést, válaszoljak neki, megkedveljem, megszeressem. Aki a megelevenítést, az első lépést, a választ, a szeretetet lehetővé teszi, az egy névtelen harmadik, aki mindig ott van, mint közvetítő (go-between) munkálkodik bennem és körülöttem.

De Ő nem csak köztünk van, hanem nagyon is bennünk. Ő formálja az „azt” személyessé, „Te”-vé, legyen bár „az” egy fa, az égbolt, a tenger vagy egy ember. Ő maga, a Lélek „a kapcsolat”, a közösség: „A Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13). Ahol csak igazi közösség születik vagy áll fenn, ott Ő van jelen anonim módon, s Ő, a láthatatlan harmadik az, Akinek révén valóban felfogom, elfogadom, „érzem” a másikat, ő pedig engem. Ő az az erő, aki felnyitja az addig csukott szemeket. A Lélek nem csak a világgal és a felebarátokkal alakítja ki személyes kapcsolatomat, hanem önmagammal is új viszonyba hoz, mégpedig úgy, hogy személyem árnyoldalait és pozitív adottságaimat egyaránt elfogadtatja, hogy azokkal tudatosan éljek. Bizonyára felismerhető, hogy Taylor gondolkodását erősen befolyásolta Martin Buber biblikus-perszonalista „Én és Te”-filozófiája. A Lélek új tudattal ajándékozza meg az embereket (Róm 8,15.26; Gal 4,6), Ő a mi új „önmagunk” lényege. S mert ez így van, ezért ritkán találkozunk a Bibliában a Lélekhez irányuló fohászkodással, sokkal inkább az a jellemző, hogy ez a Lélek bennünk könyörög, s azt kiáltja: Abba, Atyám! Taylor kozmikus spiritualitást ír le, amikor azt fejtegeti: az egész teremtett világ a Lélekből, Isten leheletéből él (1Móz 1,2; Zsolt 33,6; 104,30; Jób 26,12kk). Ő az evolúció hajtóereje, a nagy egészben az összetartó erő. Spiritus Creator-ként, Teremtő Lélekként nem csak létrehozza alkotásait, hanem benne is van azokban. Szerinte is leszűkítő szemlélet a Lélek hatásait az egyházra, az egyházakra, illetve azok hierarchiájára korlátozni.
Az újszövetségi Lélek, a Jézus Krisztus Lelke egyúttal az ószövetségi Lélek. Csak egy Szentlélek van, nincs külön ószövetségi és külön újszövetségi Lélek! Az Ószövetség szerint a Szentlélek „univerzális módon az egész világmindenségben van jelen”, „Krisztusban viszont és tanítványai közösségében páratlan, egyetlenszerű, személyes módon”. Ez a Lélek, Aki Krisztuson és az egyházon keresztül szólít meg, ugyanakkor az emberi szívekben is megszólal, Krisztusra mutat vissza, mint „mindenek mágneses pontjára, Aki mindeneket magához vonz”. Krisztusnak ez a „mágneses vonzereje” az egyházon kívül is hatékony, s megnyitja azokat a szemeket is, melyeket nem ritkán maga az egyház tett nem-látóvá, s ezt a szemnyitogatást, látást, majd látomást a Szent Lélek teszi lehetővé.
Fontos szerephez jut Taylor kozmikus pneumatológiájában, Szentlélek-tanában a csend spiritualitása. Istennek és Krisztusnak a Lelke mindenekelőtt csendben, a csendes imában hatékony. De Ő nem csak csendes imákban van jelen, hanem a szótlan ölelésben is. Ő Isten ölelése, az élet csókja, az izmok ereje…Hiszen a test a Szentlélek temploma (1Kor 6,19). A zajtalan, a nem lármázó, nem hangoskodó szeretet az Újszövetség szerint is a legfontosabb ajándék (1Kor 13,1kk). Nem feltűnő, olyan, mint a példázatbeli jobb kéz, amelyik nem tudja, mit tesz a bal kéz (Mt 6,3). A csend spiritualitása nagyon fontos az ordító terror idején és a fecsegő, sokat beszélő, de semmit sem mondó médiák korában. Létszükséglet a szavak inflációját, hiteltelenné válását megélő egyházakban, konferenciákon, elnökségekben, de az istentiszteleteken is! „A legnagyobb dolgok nem a leghangosabb óráinkban, hanem a legcsendesebb pillanatainkban születnek” (Nietzsche). A világi és az egyházi szómágia képezi ma egyik legfőbb akadályát az élet és életünk, mások élete teljesebb észlelésének, tapasztalatának, amire pedig Isten Lelke el akar vezetni minket! Taylor egyik legnagyobb érdeme, hogy a hétköznapi spiritualitás lehetőségeire, a „bagatellekben” rejtőzködő üzenetek felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Dr. Békefy Lajos