Az Alkotmányozó zsinat üzenete
2009. May 23., szerző: AdminisztrátorIsten iránti hálával adjuk hírül, hogy ma, 2009. május 22-én, 11.00 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát.Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre. A magyar reformátusság a reformáció évszázadától megtartotta lelki, szellemi egységét. Összetartozásunkat még történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni, így a trianoni döntés és 2004. december 5-i népszavazás sem tudta szétzilálni közösségünket. Ezt a közösségünket kifejezi az is, hogy ma együtt ünnepelünk azokkal is, akik már kifejezték csatlakozási szándékukat vagy még ezt idáig nem tudták megtenni.
Ma ezzel a közös alkotmánnyal is kifejezzük és megszilárdítjuk egységünket. Alkotmányunk szerint:
· Egyházunk tagja minden keresztyén, aki a magyar református egyházhoz tartozónak vallja magát , éljen bárhol a világban, és legyen magyar vagy más anyanyelvű.
· Egyházunk a csatlakozó részegyházak zsinati közössége, amely. törvényt alkot és megnyilatkozik mindazokban a kérdésekben, melyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületei felhatalmazzák.
· Egyházunk alkotmánya biztosítja és szabályozza a Kárpát-medencén kívüli magyar református egyházak csatlakozását is..
· Belső szervezeti rendszerük kialakításában a részegyházak önállóak és függetlenek . Kivételt képeznek ez alól mindazon kérdések, amelyek a közös alkotmányba vagy közös szabályzásra tartoznak.
Jézus Krisztus mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Hisszük és valljuk, hogy Krisztus igazsága szabadít meg minden igazságtalanságból és nyomorúságból. Hisszük, hogy gyógyító hatalma megteremti Benne való egységünket is. Hisszük, hogy ha Őt követjük a megbékélés eszközei lehetünk minden körülmények között. Hisszük, hogy a magyar reformátusság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk.
Krisztus a jövő, kövessük együtt Őt!
Híreink RSS
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
- Csendesdélután Csongoron
- Gyászhír
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.