Házat szentelt a Sámuel Alapítvány
2009. May 20., szerző: AdminisztrátorIlyeneké az Isten országa Az ünnepséget Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke nyitotta meg rövid áhítattal. „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa” – idézte a Lk 18, 15kk verseit a püspök, majd elmondta: nagy események történtek akkor, azon a napon. Ezek után látják a tanítványok, hogy kisgyermekeket visznek Jézushoz. S milyen jó, hogy nincs kikötés, hogy kik hozhatták őket! Az Úrhoz bárki hozhatja a gyermekeket: apák, anyák, nagyszülők, keresztszülők… Érdekes a tanítványok hozzáállása. Ma sincs ez másképp, mint akkor. A felnőttek sokszor hajlamosak a gyermekeket háttérbe szorítani, nem foglalkozni velük. A tanítványok igyekeznek akadályozni, hogy a gyermekek eljussanak Jézushoz.
A nagyberegi Füzesi házaspár 2006 végén nyitotta meg otthona ajtaját és szívét az árva és elhagyott gyermekek előtt. Akkor saját, kicsiny családi házukba költözhettek az első gyermekek a Sámuel Alapítvány közbenjárásával. Ott éltek ez év májusáig tízen. Május 20-án sok imádság, anyagi támogatás és kétkezi munka után (bár még a külső munkálatok hátra vannak) házszentelő ünnepséget tartottak új otthonukban.
Ma egyre több az ilyen szülő, aki akadály a gyermek előtt, hogy azok megismerjék az Úr Jézust. A Kárpátaljai Református Egyház a járási és a megyei adminisztrációkkal együtt azon fáradozik, hogy a gyermekek családokba kerüljenek és eljussanak Jézus megismerésére, mert ilyeneké az Isten országa. A püspök a továbbiakban arra is figyelmeztetett, hogy ezek a családtípusú gyermekotthonok, mint a nagyberegi is, legyenek Isten országának előcsarnokai, ahol minden családtag az igére figyel. A megjelent társadalmi és civil szervezetek vezetőit pedig arra kérte, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél több szülő vállalhasson fel ilyen nemes feladatot, hogy egy új nemzedék nőjön fel. Ehhez szükség van arra is, hogy legyenek jó óvodák, megfelelő oktatási intézmények. Figyelmeztetett, hogy mindenki úgy fogadja Isten országát, mint a kisgyermekek, akik gyermeki hittel várják és fogadják Isten áldásait. A meghívott vendégek sorában Nagy Béla, a KRE főgondnoka, a Diakóniai Koordinációs Központ vezetője köszöntötte a családot új otthonában. Hálát adott az itteni és külföldi támogatókért, valamint személyesen is támogatásáról biztosította a családot. Isten igéjét helyezte a szívükre: „Semmi felől ne aggódjatok…”(Fil 4, 6) A köszöntések sorát Popovics Mihajlo, Kárpátalja kormányzóhelyettese folytatta, aki elmondta, hogy immár 28 családtípusú gyermekotthon működik a megyében. Biztosította a családot arról, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben sem kell aggódniuk, hiszen a megye kiemelten gondot visel róluk. Terveik között szerepel egy új stratégia kidolgozása arra nézve, hogy a 18. életévüket betöltött árva gyermekek számára megfelelő lehetőségeket biztosítsanak az önálló felnőtt életük elkezdéséhez, hogy a gyermekotthonok falait kinőve ne az utcára kerüljenek, hanem a társadalomba beilleszkedve tudjanak érvényesülni. Köszöntőt mondott Nagybereg polgármesterasszonya, Csok Márta, illetve a vendégek közül Jakimelena Szvetlána, a Megyei Állami Közigazgatás kiskorúakkal foglalkozó osztályának vezetője, Trikur Volodimir, a Beregszászi Járási Adminisztráció vezetője, Piet Houtmann, a Szivárvány Alapítvány elnöke és a Halm Alapítvány elnöke.
Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány elnöke hálát adott először is Istennek, hogy ez az otthon működhet. Köszöntötte a megjelent viski vendégeket, akik azon fáradoznak, hogy ott is felépülhessen az Alapítvány által támogatott hetedik otthon. Szeretettel várják azon házaspár jelentkezését, aki Istentől elhivatást érez arra, hogy gyermekeket neveljen. Majd az 1Móz 26, 25. 32. versei alapján azt kívánta a családnak, hogy naponta találjanak rá és közeledjenek ahhoz a forráshoz, aki maga Isten.
Füzesi Olga, a család édesanyja röviden összefoglalva az eltelt idő eseményeit, elmondta: sok küzdelem és imádság van mögöttük, naponta érezték és tapasztalták az értük mondott imádságok erejét és Isten gondviselését. Hálát adott azért, hogy nemcsak tágas, korszerű lakásba költözhettek, hanem tudhatják: Isten segítségével ennél sokkal többet adhatnak gyermekeiknek.
A köszöntések közben az egybegyűltek megható verseket hallhattak a gyermekek tolmácsolásában. Az alkalomra többek között eljöttek a Sámuel Alapítvány családtípusú gyermekotthonainak szülői, akik együtt örültek a Füzesi házaspárral ezen a napon.
- taracközi -
Híreink RSS
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
- Csendesdélután Csongoron
- Gyászhír
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.