Ukrán tankönyvek a református egyháztól
2009. May 19., szerző: AdminisztrátorA kárpátaljai magyar iskolák, az itteni magyarság megmaradásának, gyermekeink érvényesülésének feltétele, hogy fiataljaink alapos tudással rendelkezzenek, és elsajátítsák az államnyelvet. És ezt nem azzal tudjuk elérni, hogy ukrán iskolába íratjuk gyermekeinket, hisz ezzel megfosztjuk őket attól, hogy maradandó, értékteremtő tudásra tegyenek szert. Ehhez pedig megfelelő feltételeket kell biztosítani: a nemzeti iskolákban jól használható programokra és módszerekre, igazán felkészült és elhivatott tanárokra, meg jó tankönyvekre van szükség.
Ez utóbbi biztosításában nyújt segítséget a magyar iskolák számára a Kárpátaljai Református Egyház. A KRE sajtóosztályának kezdeményezésére és szervezésében, a Szülőföld Alap támogatásával a közelmúltban két ukrán nyelvkönyvet – Káprály Mihály Beszéljünk ukránul és Szofilkánics Judit Tanuljunk ukránul – adtak ki Kárpátalján. A közelmúltban ünnepélyes keretek között, a KRE Diakóniai Központjában Zán Fábián Sándor püspöktől vehették át azokat a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium és a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskola vezetői.
Az átadáson Zán Fábián Sándor püspök hangsúlyozta: magyarságunk, anyanyelvi oktatásunk megőrzése közös feladatunk. Mindenkinek a lehető legtöbbet kell megtenni azért, hogy gyermekeink szülőföldön való boldogulását elősegítse Ennek egyik feltétele, hogy megtanulják az államnyelvet. Ehhez igyekszik szerény lehetőségeivel segítséget nyújtani a Kárpátaljai Református Egyház többek között azzal, hogy ezeket a tankönyveket kiadta, s minden magyar iskolába eljuttatja.
Hogy miért vállal fel egy egyház állami feladatokat? Miért tartja fontosnak, hogy ukrán nyelvkönyveket adjon ki? Taracközi Ferenc beregszászi lelkész, a KRE sajtóosztályának vezetője, a projekt kezdeményezője és kivitelezője erről azt vallja: azért, mert nem nyugodhatunk bele abba, hogy gyermekeink hátrányos helyzetből indulnak a nagybetűs Életbe. Mindannyian tudjuk, hogy nem lehet a magyar – és más, nem szláv anyanyelvű – gyermektől elvárni, hogy az ukrán anyanyelvű gyermekek számára készült programok, tankönyvek és módszerek szerint tanulják az ukrán nyelvet. Ha valóban azt akarjuk elérni, hogy a magyar gyerekek is megtanulják az államnyelvet, hogy egyenlő eséllyel indulhassanak, ahhoz meg kell tanulniuk ukránul beszélni. Ehhez nyújtanak segítséget a kisiskolások számára most kiadott tankönyvek.
Kovács Erzsébet
Híreink RSS
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
- Csendesdélután Csongoron
- Gyászhír
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.