Megmaradunk

Megmaradunk - csaknem 90 évvel Trianon után újra megkondulnak a Kárpát-medence református templomainak harangjai

Két harangkongás, de micsoda különbség. A trianoni béke aláírásának percében tiltakozásként az országban megkondultak a harangok, a közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket. Az emberek leszegett fejjel jártak-keltek, talán fel sem fogták a felfoghatatlant: a Kárpát-medence politikai, történelmi, földrajzi egysége megszűnt.
Majdnem kilencven évvel később újra megkondulnak-megkondultak a Kárpát-medence – ezúttal református - harangjai. Azt hirdetik a csengő-bongó harangok, hogy bárhol éljünk, magyarnak és reformátusnak lenni nagyszerű dolog. És azt is hirdeti a májusi harangszó, hogy a reménység mindaddig megmarad, amíg egyetlen magyar is él a világon. Emlékszünk-e még, hogy a Ceusescu-diktatúra idején különféle cseles utakon kellett erdélyi testvéreinknek kicsempészni a különféle adományokat? Hogy a kinti titkosrendőrség délvidéki, felvidéki gyülekezeteket zaklatott a magyarországi kapcsolatok miatt? Hogy a beregszászi járásból szinte szabad szemmel is át lehetett látni hozzánk, de a történelem mégis Szovjetunió, Románia és Magyar Népköztársaság nevű képződményekre darabolta szét a Felső-Tisza vidékét? Azon tűnődőm, vége van-e a hét szűk esztendőnek? Brüsszelből azt mondják, igen, Isten hozott a szabad népek nagy családjában… De magyarok nemcsak a Magyar Köztársaságban élnek.

 Kárpátaljáról, a Délvidékről egy kicsit másképp fest a kérdés. Amíg egyetlen határ is áll a Kárpát-medencében nincsen emberi és magyar szabadság. De a határ, fájdalom, nem minden. Hiába utazunk útlevéllel északi szomszédságunkba, a magyar-szlovák viszony történelmi mélypontra jutott. Akad itt még munka bőven.
A református egység azért is nagy dolog, mert önállóan cselekvő, autonóm református egyházak között köttetett. Az egység vágya, a történelmi igazság helyreállítása azonban minden szívet a megegyezés felé hajlított. Kegyelmi állapotban élünk, és azt kívánom, a mostani május reménységet adó sugara lengje be a magyar szíveket, akármerre is dobognak a nagyvilágban.
Élünk, élni fogunk, és megmaradunk. Én erre gondolok az egyesülés napján.

Szentesi Zöldi László

reformatus.hu