KIKAPCS programon a beregi gimnazisták
2008. Nov 13., szerző: AdminisztrátorA közelmúltban, az egyik hétvégén, a Nagyberegi Református Líceum diákjai nyakunkba vettük az erdőt és elindultunk a nem túl közeli Beregi hegyre. Mentünk erdőn és mezőn, de legfőképpen pocsolyatócsákon keresztül, míg elértük áhított célunkat. A Bereg Camp épületét. Miután birtokba vettük szobáinkat, már várt is bennünket a terített asztal sok-sok finomsággal. A laktató vacsora után vidám estet rendeztünk, melyen ének, mese, paródia és képvetítés is volt. Kivételes alkalom révén, nevelőtanáraink is készültek rövid kis műsorral, melyből sok tanulságot szűrhettünk le.
Másnap reggel gitárjátékra ébredtünk, melyet zenész társaink szolgáltattak számunkra. Majd a finom és bőséges reggeli után – reneszánsz év lévén – „Mátyás király kincsét” kutattuk a közeli erdőben. Csapatokra osztottak minket, s különböző feladatokat hajtottunk végre a „kincs” megtalálása reményében. Ebéd után kezdődött a hétvégénk valódi témája, a KIKAPCS program. Először Sípos József, tiszakeresztúri lelkész tartott rövid előadást a keresztyén fiatal kikapcsolódási lehetőségeiről. Ezt követően hármas csoportokba osztódva ismerkedhettünk meg közelebbről egymással, este pedig az Antal házaspár dicsőítette Istent énekekkel. A nap utolsó programja az egymást bemutató „akció” volt, mikor is, amit megjegyeztünk egymásról és érdekesnek tartottunk, elmondhattuk diáktársainknak. Vasárnap délelőtt istentiszteleten vettünk részt, mely a megszokottól kissé eltérően, de ugyanolyan áldásosan telt el. Az istentisztelet végeztével, hálát adva Istennek az áldott hétvégéért, összecsomagoltunk s elindultunk vissza a biztonságot nyújtó gimnáziumunk falai közé. Bacskai Adrienn, Balla Irénke és Dancs Edina, I. évfolyamos diákok
Híreink RSS
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
- Csendesdélután Csongoron
- Gyászhír
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.