Megszentelni és megszentelődni
2008. Jun 02., szerző: AdminisztrátorA megszentelődés bibliai és személyes életben való vizsgálata volt a téma a Csongoron, május 18-án megtartott csendesnapon.
A zsúfolásig megtelt templomban és templomkertben Varga Katica éneke köszöntötte a megjelenteket.
id. Pocsai Sándor házigazdaként elmondta: mindhárom igehirdetés alapigéje a Mt 6, 9 „Mi Atyánk,…szenteltessék meg a te neved…” Majd igehirdetésében kiemelte: Azért választotta ma délutánra ezt az igét, hogy akik hívőként vannak jelen, azok számára az ismert dolgok még mélyebben a szívükbe vésődjenek.
Az Úr imádsága tekintélyt kell, hogy jelentsen számunkra. Már a megszólítás bizalmi kapcsolatot feltételez, tiszteletadást jelent, és vágyat az engedelmességre. Jézus ezeket a szavakat adta a szánkba, hogy akkor is erre emlékeztessenek, amikor már nem lesz jelen testileg a földön. Másrészt pedig, ez a megszólítás egy hitvallás is egyben. Jézus az ő Atyját szólítja meg. De Jézus Krisztus Atyja nem minden embernek Atyja, aki a Mi Atyánk-ot elmondja. A Mt 5, 44-45 arról beszél, hogy vannak, akik az ördög atyától valók. Isten nem Atyja, csak ítélő Istene azoknak, akik Jézus Krisztus által nem lettek az övéi. Jézus soha nem függetlenítette magát az Atya akaratától, hanem hallani és cselekedni akarta nem csak szelíd, szerető szavát, de minden parancsát is. A dicsőség Ura lehet az Atyám, aki szeret, szemmel tart, megtart, gondoskodik rólam. Tanítson meg minket Isten nem csak mindig kérni, hanem dicsőíteni és gyönyörködni ebben az Atyában. Kótyuk Zsolt, a szürtei gyülekezet lelkésze a Mt 6, 9 „szenteltessék meg a te neved mondata alapján” a következő kérdésekre keresett válaszokat: Miért adja szánkba Jézus ezeket a szavakat? Talán nem szent az Isten neve? Talán az ember hozzá tud tenni, vagy el tud venni bármit is az Isten szentségéből? Ki az, aki megszentelheti Isten nevét?
Isten szentsége önmagából indul ki! De a péteri levélben arra figyelmeztet Isten szav, hogy mint „…engedelmes gyermekek…szentek legyetek!” A hívő ember megszentelheti Isten nevét a saját hívő életében. Úgy, hogy amikor hallja az igét, azt igaznak tartja önmagára nézve, nem csak mindig másokra. Hadd legyen vágyunk, hogy így is megszenteljük Isten nevét, hogy kívánjuk, hogy vizsgáljon meg és higgyünk nem csak szánkkal, hanem szívünkkel. Másodszor: nem elég csak a szívünkkel hinni, hanem Isten nevét tetteinkkel is megszentelhetjük. Merje a hívő ember a szent Isten bele vinni a hétköznapi életébe! Harmadszor pedig az Istennek való engedelmesség az, ami által dicsőséget szerezhetünk Isten nevének. Ez azt jelenti, hogy komolyan veszem az ő szavát. Vegyük komolyan most is és töltsük meg tartalommal ezeket a sokszor ismételt, sokszor üres és monoton szavakat. Nem siránkoznunk kell, hogy gyenge a mi hitünk, hanem kérjünk Istentől útmutatást. Isten semmilyen szentségtelenséget és bűnt nem tűrhet. Isten neve önmagában szent. De micsoda kiváltság, hogy mi is részesei lehetünk azáltal, hogy naponta kérjük, azért munkálkodunk, hogy: szenteltessen meg az Ő neve!
p.m.
Híreink RSS
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
- Csendesdélután Csongoron
- Gyászhír
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.