Híreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
2013-06-21 - 13:27
(1302, 1304, 1331)
A pályázat 2009. október 27-ig beérkezően nyújtható be
1. Alkotómunka támogatása
Altéma kódszáma: 1302
A kollégium maximum 6 alkotói támogatást szándékozik kiadni legfeljebb 12 hónapos időtartamra írók számára, új színpadi művek megírására, a kortárs drámairodalom és az élőszínház kapcsolatának erősítése céljából.
Ismert szépprózai művek és filmforgatókönyvek színpadi adaptációjára támogatás nem igényelhető!
A megpályázható összeg: 1 000 000 Ft.
A megítélt támogatás 40%-ának utalása a szerződés aláírását követően történik, a további összeg utalásának feltétele a benyújtott kézirat színvonala.
A pályázathoz csatolni kell:
- az író szakmai önéletrajzát,- az egész estés, új színpadi szöveg tervét (szinopszisát) és egy, ebbõl kidolgozott jelenetet,
- együttműködési nyilatkozatot bármely magyarországi vagy határon túli magyar nyelvű színházzal, amely biztosítja az író és a színház közötti rendszeres kapcsolatot, amelynek keretén belül a színház az írónak szakmai támogatást nyújt.
Az elbírálásnál előnyben részesülnek:
- pályakezdő drámaírók,
- írók, akik még nem próbálták ki magukat a drámai műfajban,
- azok, akik kísérletet tesznek a drámai formanyelv megújítására.
A pályázat elbírálásakor, valamint a benyújtott kéziratok értékelésekor az NKA Színházi Szakmai Kollégiuma figyelembe veszi a Színházi Dramaturgok Céhének szakmai véleményét, ezért a SZDC tagjai nem pályázhatnak.
Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 6 millió forint.
2. Magyarországi és határon túli magyar színházi szakemberek külföldi, valamint külföldiek magyarországi és határon túli magyar területekre szóló szakmai útjára
Altéma kódszáma: 1304
Pályázni a 2010. február 1.–2010. augusztus 31. között megvalósuló tanulmányutakra lehet.
Pályázhatnak:
- magánszemélyek
- színházi intézmények és szervezetek.
Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
Magánszemély pályázó esetén nem kell nevezési díjat fizetni!
A pályázathoz csatolni kell:
- a tanulmányút, meghívás célját,
- a program részletes leírását,
- az utazó, meghívott szakmai életrajzát,
- az utazás időpontját, helyét,
- meghívólevelet/elfogadó nyilatkozatot vagy szándéknyilatkozatot,
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát,
- nyilatkozatot, amelyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy az út során szerzett tapasztalatait összefoglaló úti beszámoló – amennyiben a REVIZOR, az NKA kritikai portálja befogadja – megjelentethető.
Támogatás kérhető:
- részvételi díjra,
- tiszteletdíjra (fogadás esetén),
- szállásköltségre,
- utazási költségre,
- biztosításra.
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!
A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:
- a magánszemély pályázót (aktív színész, rendező, dramaturg, színházi tervező, színházi technikus, színikritikus, elméleti szakíró), aki a tanulmányút munkanyelvét legalább középfokon beszéli és ezt nyelvvizsga-bizonyítvánnyal igazolja,
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
- utazás esetén az utazás eredményeit összefoglaló úti beszámolót és/vagy a tanulmányút alapján született publikációt,
- fogadás esetén a befogadó fél beszámolóját a külföldi szakember magyarországi útjának szakmai eredményéről.
Igényelhető támogatás: maximum 500 ezer Ft.
Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 5 millió forint
A pályázó nevezési díj címén az igényelt összeg 1%-át (amely 25%-os áfát tartalmaz) tartozik befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál (amely 25%-os áfát tartalmaz).
Az átutalás, illetve a postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap portál azonosítót”.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végéről a 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 310 kódot tüntesse fel.
A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díjat a támogatásban nem részesülő pályázó sem igényelheti vissza.
Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)
A pályázat 2009. október 27-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
A teljes hír megtekintése