Csendesnapon voltunk Ungtarnócon

2010. április 18-án, az évenkénti hagyományhoz hűen, az Ungtarnóci Református Egyházközség szervezésében részt vehettünk egy kiskörzeti csendesdélutánon. A gyülekezettel testvéri kapcsolatokat ápolunk, hiszen egyrészt a gyülekezet lelkipásztora, Héder János főjegyző a mi gyülekezetünk felügyelő lelkésze is, másrészt rokoni, családi szálak kötik össze a ráti és tarnóci gyülekezeti tagokat.

Ily módon igen szép számmal, s jókedvűen indultunk útnak vasárnap délután erre az alkalomra.
Megérkezésünkkor Héder János főjegyző köszöntött bennünket, majd átadta a szót az első szolgálattevőnek, aki Kovács Attila palágykomoróci és gálocsi lelkipásztor volt. Szolgálatának középpontjában a király nélküli Izráel állt, amelyben mindenki azt tett, amit csak jónak látott. A Bírák könyvének 17. fejezetét alapul véve bontotta ki előttünk az előadó, mennyire elfajzott a zsidók hitvilága ebben a periódusban, s mennyire bálványimádóvá lett az Isten választott népe. Ezzel együtt párhuzamot vont az előadó a mai korral és a mai bálványimádattal, amely a leghétköznapibb babonákban, horoszkópolvasásban, jóslásban jelentkezik.

Az Istentől eltávolodott ember tünetei ezek, s közösségeink csak úgy maradhatnak meg, ha ezektől végképp meg tudunk szabadulni.

A második előadó Kótyuk Zsolt szürtei és tiszasalamoni lelkipásztor volt, aki arról szólt előadásában, hogy milyen mély lelki megújuláson ment keresztül az Isten népe, amikor Jósiás király idején rátalálnak Isten Törvényének tekercseire. A Biblia újrafelfedezése volt ez számukra, amely bűnbánatra sarkallta őket, és a bálványok teljes kipusztítására. Csak így újulhatott meg egészen az Isten népe, rátalálva elfeledett hitének alapjaira.
A szolgálat után szünet következett, amely alatt a szorgos tarnóci asszonyok keze munkáját dicsérhettük azzal, hogy letakarítottuk a megterített asztalokat. Köszönjük, hogy a lelki táplálék mellett ilyen bőséges testi eledelhez is juthattunk! A rég nem látott testvérek mindeközben kellemes beszélgetéssel töltötték el idejüket, jó volt a régi ismerős arcokat viszontlátni.

A szünet után az ungtarnóci kórus szolgálatát hallgathattuk meg, aki szívük teljességéből énekeltek közöttünk.

A következő előadást Szimkovics Tibor ráti és minaji beosztott lelkész tartotta meg a jelenlévők között, amelynek központi gondolata ez volt: Babilonból is van szabadulás. Isten népének különös iskolája Babilon, ahová hűtlenségük és bálványozásuk miatt kerülnek. Isten előrevetíti ezt a fogságot Ézsaiás szava által, de a szabadulás útját is megígéri egyszersmind. Mindnyájunknak vannak Babilonjai, mindnyájan átmegyünk időnként a nyomorúság kohóján, a tűz próbáján. Ez a bűnbánat iskolája, így tudjuk csak igazán meglátni az Istennel való kapcsolatunk, szövetségünk fontosságát. De minden Babilonból van szabadulás, Isten keze nem rövidült meg, az Ő szeretete irántunk éppen olyan nagy, mint amikor feláldozta az Ő egyszülött Fiát, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez az Isten a mi Szabadítónk ma is, Ő hoz ki bennünket a rabságból, Ő szabadít meg a fogságból.

A záró gondolatokat Héder János főjegyző helyezte a szívünkre, aki arról szólt röviden, mit jelent számunkra Krisztus ma. Mit jelent egy elvilágiasodott, valláskeveredéstől szenvedő, üres lelkű világban megtalálni a Megváltót, s mennyire fontos, hogy mi, akik ma hitvalló keresztyén emberek vagyunk, ennek a Megváltónak a követei legyünk ebben a világban. Minden egyes csendesnap, lelki alkalom ezért jön létre, hogy a létezésünkkel hirdessük ebben a világban: Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Az alkalom végén elbúcsúztunk egymástól, lelkileg feltöltekezve, s kellemes élményekkel a szívünkben térhettünk meg hajlékainkba. Az Úré legyen ez alkalomért is a dicsőség!

Szimkovics Tibor