Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása

2023. Apr 14., szerző: Adminisztrátor

A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvánnyal pályázatot hirdet közösségi kezdeményezések támogatására az ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása tárgyában.

A pályázati kiírás az SCLR (survivor and community-led response) támogatási módszertan alapján került megfogalmazásra, melynek lényegi eleme, hogy közvetlenül a krízishelyzetben érintett szereplők kezdeményezéseit karolja fel.

A pályázat célja:

Az SCLR alapú megközelítés mentén olyan közösségek (Ukrajnában bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező közösségek, szervezetek, gyülekezetek, egyesületek, alapítványok) támogatásaakik:

·         közvetlenül támogatják a Kárpátalján élő menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségeket,

·         felkarolják a közvetlenül a menekültektől, szükséghelyzetben lévőktől származó, a közösség javát és épülését szolgáló, a közösség fejlesztését célzó, valamint a közösség rezilienciáját növelő kezdeményezéseket,

·         tevékenységükkel elősegítik az ukrajnai menekült és szükséghelyzetben lévő közösségek önszerveződését,

illetve

·         segítik az ukrajnai menekült és szükséghelyzetben lévő közösség és a helyi közösség közötti kapcsolatok megerősödését.

 

Pályázati kategóriák

    1.  Menekültek ellátása, segítése.

    2.  Idősek gondozása.

    3.  Egyedülállók, özvegyek, megélhetési gondokkal küzdő családok gondozása.

    4.  Roma közösségek támogatása.

    5.  Egyéb segítségnyújtás.

 

Ezen pályázók céljainak megvalósításához kívánunk hozzájárulni a pályázatban elérhető mikrotámogatási összeg keretein belül pénzügyi támogatás biztosításával.

Támogatás maximális igényelhető összege:          2 millió Ft

Pályázat benyújtásának határideje:                        2023.04.28.


Pályázat befogadásának feltételei:

·         a pályázati űrlap határidőre történő beküldése, minden pontjának megválaszolása

·         a pályázó szervezet megfelel a pályázati feltételekben leírtaknak

 

A részletes pályázati felhívást a mellékelt dokumentumban tekinthető meg!

 Pályázattal és a pályázati űrlap kitöltésével kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit az alábbi elérhetőségeken fogadjuk:

Ukrán nyelvű pályázati felhívás: ITT

Ukrán nyelvű pályázati űrlap: ITT

·         karpataljairefegyhaz@gmail.cotominec.mihaly@gmail.comlorincpeter999@gmail.com.

·         +380 66 850 38 00, +380 99 734 31 86.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.