Csendesnapon voltunk Ungtarnócon

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2013-07-02 - 21:21

2010. április 18-án, az évenkénti hagyományhoz hűen, az Ungtarnóci Református Egyházközség szervezésében részt vehettünk egy kiskörzeti csendesdélutánon. A gyülekezettel testvéri kapcsolatokat ápolunk, hiszen egyrészt a gyülekezet lelkipásztora, Héder János főjegyző a mi gyülekezetünk felügyelő lelkésze is, másrészt rokoni, családi szálak kötik össze a ráti és tarnóci gyülekezeti tagokat.




Ily módon igen szép számmal, s jókedvűen indultunk útnak vasárnap délután erre az alkalomra.

Megérkezésünkkor Héder János főjegyző köszöntött bennünket, majd átadta a szót az első szolgálattevőnek, aki Kovács Attila palágykomoróci és gálocsi lelkipásztor volt. Szolgálatának középpontjában a király nélküli Izráel állt, amelyben mindenki azt tett, amit csak jónak látott. A Bírák könyvének 17. fejezetét alapul véve bontotta ki előttünk az előadó, mennyire elfajzott a zsidók hitvilága ebben a periódusban, s mennyire bálványimádóvá lett az Isten választott népe. Ezzel együtt párhuzamot vont az előadó a mai korral és a mai bálványimádattal, amely a leghétköznapibb babonákban, horoszkópolvasásban, jóslásban jelentkezik.


A teljes hír megtekintése