Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
2024. Apr 19., szerző: AdminisztrátorA küldöttség tagjai kárpátaljai látogatásuk során először a Csongori Református Egyházközségbe látogattak. A két egyházközség testvérgyülekezeti kapcsolatban áll egymással. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség a lelki megerősítés mellett, folyamatosan adományokkal is támogatja a csongori gyülekezetet. A küldöttség hazatérése előtt a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöki hivatalában Zán Fábián Sándor püspökkel és Danku Gábor főgondokkal folytatott megbeszélést.
Ez egy testvéri találkozó volt - fogalmazott Zán Fábián Sándor. Egy találkozó mindig építő lehet. Örülök annak, hogy a Debreceni Nagytemplomnak a képviselői ellátogattak hozzánk. A csongori református egyházközséggel szociális téren is együttműködésben vannak, őket is, a biztatáson túl igyekeznek támogatni, hogy megtudják valósítani az idősgondozást a gyülekezetükben, az elesettek megsegítésére irányuló terveiket – ezért hálásak vagyunk. A találkozón mi is beszámoltunk a saját helyzetünkről, bár a jövőről keveset tudunk, azt viszont igen, hogy elkötelezettek vagyunk egymás iránt, hogy testvéri szeretettel maradunk és imádkozunk egymásért, hogy azt az időszakot, amiben vagyunk és ami előtt állunk, ne vesztesként éljük meg, hanem Jézus Krisztusban győztesként.
Sokszor egy-egy ilyen látogatás arra is jó, hogy újragondoljuk, hogy ne csak azt lássuk, ami épp a szemünk előtt van, hanem lássuk azt a távoli célt, azt a képet, amit Jézus ígért, mert pont ez a hitnek a lényege, hogy Őelőtte vagyunk. Ilyenkor átgondolom és újra reménykedni kezdek, és ez a reménység éltet– mondta el Zán Fábián Sándor. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy azért érkeztek a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttségével Kárpátaljára, mert a Csongori Református Egyházközség testvérgyülekezete az egyházközségnek és nemcsak imádkozni szoktak a nagytemplomban értük, hanem a gyülekezettel szoros kapcsolatot tartanak fenn. Bekfi Mária
Híreink RSS
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.