Egyesül Kárpát-medence reformátussága

Éljük meg közösen összetartozásunkat!
Az elmúlt évtizedek megpróbáltatásait követően az elszakított nemzetrészek számára felemelő érzés arra készülni, hogy – politikai határokat legyőzve – Debrecenben május 22-én a Református Egyház Alkotmányozó Zsinata ünnepélyes keretek között kihirdeti: összetartozunk. Ezt hirdeti majd e napon a Kárpát-medence szerte megkondított harangok zúgása is. Május 22-én délután négy órakor minden református templom harangja megszólal, hogy hirdesse: újraegyesülnek a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és az anyaország reformátusai. „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!"
- Mit jelent a magyar reformátusok egysége? – kérdeztük Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét.
- Ez a kérdés engem elsősorban visszatekintésre késztet. A múlt értékelésére. A miértek megválaszolására. És ennek tükrében próbálom látni a jelent és a jövőt…Hosszú évtizedek eseményei előzték meg a Generális Konvent, az Alkotmányozó Zsinat döntését: 2009. május 22-én közös alkotmány elfogadásával mondják ki a Kárpát-medencei Református Egyház egységét. Azt az egységet, ami valahol mindig is létezett, hisz a református egyház soha nem mondta ki az elválást, soha nem szakadtunk el egymástól, de amit valahol politikai hatalmak mégis összetörtek...

Debrecenben, a Múzeum utca sarkán, a Püspöki palota mellett áll egy fa, a nevezetes Líciumfa. A fáma úgy tartja, hogy amikor a reformáció erre a vidékre is eljutott, két pap – egy katolikus és egy új hitre tért – vitatkozott. A kanonok egy útszéli líciumról letört egy ágat, azt a földbe szúrta, azzal a kijelentéssel: „Akkor lesz valami az új hitből, amikor ez a földbe szúrt lícium fává nő!” És fává nőtt. A reformáció korától hirdeti az egységet…

Valahol ehhez a történethez hasonlítanám a XX. század eseményeit is. Egy erős, hatalmas fa ágait durva kezek lenyesték. Eldobták. Kárpátalja, a Kárpátaljai Református Egyház ennek a fának, a magyar református közösségnek a lemetszett ága volt. És ez az ág – Isten kegyelméből – megtartotta életképességét. Bár a Kárpát-medencében a legsanyarúbb körülmények között élt a magyarság, az istenfélő nép. Sokszor és keményen taposták, mégis élt! Megmaradt, fejlődött. A hiányzó, az éltető gyökér nélkül is. Mert sok mennyei táplálékot kapott… És most, hosszú évtizedek után újra beolttatik abba a frissen táplált fába. Hogy – mint az a bizonyos líciumfa – hirdesse az egységet…

– Küzdelemmel teli évek vannak mögöttünk…
- És hosszú harcot folytattunk egymásért. A közösségért. Azért, hogy a világban szétszórtságban élő reformátusok érezzék: egy család vagyunk, Istenben testvérek vagyunk, közös jövőt kell építeni Krisztus vezetésével. Mert eddig úgy éltünk, mint az a gyerek, aki család nélkül nőtt fel. Aki érzi annak hiányát. És egyszer csak megtudja, hogy vannak testvérei. Ráébred: nem vagyok egyedül! Vannak itt még, akik hűek maradtak – mint ahogy az Úr mondta Illésnek. Talán ezek a képek fejezik ki leginkább, hogy mit jelent az egymásra találás… Melynek legfontosabb üzenete: közösen szeretnénk betölteni az isteni parancsot: „Egymás terhét hordozzátok!”

- Ezt egy családban, közösségben tehetjük meg leginkább… Miben látja a közös alkotmány elfogadásának jelentőségét?

- Május 22-én, Isten segedelmével, megtesszük az első, régóta esedékes lépést egyházunk egységes intézményének létrehozásához. A jövőben az egységes alkotmány elfogadásával már adott számunkra az út, amelyen haladnunk kell, egyházi és nemzeti közösségeink életében ez biztosítja majd a közös fellépés feltételeit a múlt sérelmeinek orvoslásához. De fontos szerepe lesz az alkotmánynak a hitélet tökéletesítésében is, mivel az alapokmány feleleveníti a régi reformátori elveket, amelyek kimondják, hogy közösségünk erős várát elsősorban a Szentírás, a II.
Helvét hitvallás és a Heidelbergi káté hármas egységére kell alapozni. Az így létrehozott új egység közös jövőt ígér nemcsak a kárpát-medencei, de a világ összes református közössége számára, mert az egységes fellépés jelentősen megnöveli a megmaradás esélyeit. Az Alkotmány pecsét ezen a szándékon. S ez már nemcsak arra biztat, hogy együtt gondolkodjunk, de arra is kötelez, hogy együtt tegyünk közös jövőnk építésért, hogy Istenben bízva együtt formáljuk életünket.

- Milyen változásokat hozhat ez az újraegyesülés?

- Azt remélem, hogy ezt elsősorban az emberek egymáshoz való viszonyában fogjuk megtapasztalni. Bízom benne, hogy nem az autó felségjele, ukrán vagy román
rendszáma, a honnan érkeztél kérdésre adott válasz határozza majd meg, hogy kik vagyunk, hanem Magyarországon is mindenütt érzékelni és érteni fogják: mi is magyarok vagyunk. Remélem, ezzel az eseménnyel bekerül egy új és pozitív szemlélet gyermekeink történelemkönyvébe, amely sok esetben még mindig hiányosan és hamisan beszél a múltról.
Hiszem azt is, hogy ezután szakszerűbb, minőségesebb munkát tudunk majd kifejteni az egyház működésének minden területén. Sokkal nagyobb odafigyeléssel tudunk egymás felé fordulni. S ezzel valahol tovább nyitunk a környezetünkben élő más nemzetek felé is. Mert ezúttal többről van szó, mint hogy egy nemzet összefog. Itt a kálvini örökséget mindennap megélő, megélni kívánó emberek szeretnének együtt dolgozni, együtt élni.
Május 22-én egymáshoz arccal fordulunk, kezet fogunk. Hiszem, hogy ezek a kezek tettre, szolgálatra kész kezek lesznek. Ezek a kezek Isten dicsőségét fogják szolgálni a Kárpát-medencében. Május 22-én együtt mondjuk ki és valljuk: Krisztus a jövőnk, együtt követjük Őt!” S ez a törekvésünk túlmutat a reformátusságon, vallja Zán Fábián Sándor.

Marton Erzsébet