Kirándultak a reformáció gyermekei

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2022-10-18 - 19:08

A Kárpátaljai Református Egyház szervezésében, 2022. október 15-én a „Keresztmama” –program által támogatott gyermekek és kísérőik felejthetetlen napot töltethettek el a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban.


A 49 főből álló csapat délelőtt 10 órától megtöltötte a teret jókedvvel, hangos nevetéssel. A gyerekek izgatottan hallgattáka központ vezetője, Margitics Erik rövid előadását a lovakról, a történelem során betöltött szerepükről.


Minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Az októberi őszi napsugár kellemesen simogatta az arcunkat. Béke és nyugalom áradt a vendéglátóinkból felénk, a lovak látványa pedig mindenkit lenyűgözött. Az együttlét rövid lovasbemutatóval vette kezdetét, ahol tapasztalt lovasok kápráztattak el bennünket tudásukkal.


A lovak simogatása, közelségük megtapasztalása után, a központ dolgozói felügyeletében, a gyerekek maguk is kipróbálhatták a lovaglást. Az alapvető lovaglási szabályokat betartva mindenkiből „komoly lovas” vált a nap végére.


 


A kisebbek közösségi játékokban vehettek részt, a nagyobbak pedig megismerkedhettek az íjászattal. A résztvevők olyan ügyesen bántak őseink harci eszközével, hogy a végén,rögtönzött verseny során megmutathatták melyikük a jobb íjász. 


Mi felnőtt kísérők sem maradtunk ki a jó dolgokból, a különböző programok során egy kis időre újra gyermekek lehettünk. A sok élmény után hálát adtunk Istennek az áldott együttlétért, és az ebédre közösen elfogyasztott finom pizzáért.


A program megvalósulásáért köszönet a Kárpátaljai Református Egyháznak, a Magyarországi Református Egyház Nőszövetségének, a „Keresztmamáknak”, a résztvevőknek, valamint a Szelíd Lovas Központdolgozóinak.


 


Orbán Erzsébet és Badó Krisztina a KRE munkatársai


 


A teljes hír megtekintése