Énekkarok IX. találkozója Ungváron

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

Szimkovics Tibor

2013-07-02 - 23:11

2010. április 24-én hagyományszerűen, Ungváron volt megrendezve a Kárpátaljai Református Egyház énekkarainak találkozója. Idén már a kilencedik alkalommal került sor erre az eseményre, és ebben az évben is megtelt az ungvári templom énekkedvelõ testvérekkel.



A találkozó a 90. zsoltár közös eléneklésével vette kezdetét, majd A KRE püspöke, Zán Fábián Sándor hirdette Isten igéjét. Prédikációjában elmondta, hogy az éneklés, Isten mennyei dicséretének része, amely már itt a földön megvalósul. Az igehirdetést követõen Héder János fõjegyző, ungvári és ungtarnóci lelkipásztor köszöntötte az egybegyülteket és hangsúlyozta, hogy ez az esemény most sem versenyzés a kórusok között, sokkal inkább egymás megismerése, az Úr Isten dicsőítése céljából jött létre. Ezután elkezdődött az énekkarok bemutatkozása, fellépése. Idén 13 különböző kórus tisztelte meg az alkalmat, nevezetesen a beregszászi dalárda, a beregszászi kamarakórus, a nagydobronyi asszonykórus, a csapi énekkar, a munkácsi kórus, az ungtarnóci asszonykórus, az ungvári ifjúsági énekegyüttes, a szürtei énekkar, a szalókai kórus, az izsnyétei ifjúsági énekkar, a beregrákosi énekkar, a mezővári felnőtt illetve gyermekkórus.


A teljes hír megtekintése