Tankönyvek a Nagyberegi Református Líceumnak

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2013-07-03 - 02:27

Az elmúlt héten Mikola István, Tiszavalk polgármestere és egyben lelkésze, illetve Mankovits Tamás iparművész (Psycho-Média-Art Bt., egyébként a Kárpátalja c. folyóirat első számainak szerkesztője, kiadója volt anno) az elmúlt héten könyvszállítmánnyal érkezett a Nagyberegi Református Líceumba.



Ezúttal elsősorban a Tokajban működő Tokaji Ferenc Gimnázium által felajánlott tankönyveket hozták el a kárpátaljai tanintézmény számára, melyek segíthetik az itteni diákok továbbtanulásra való felkészültségét. Természetesen hasznos szépirodalmi és történelmi művekkel is kiegészítették a küldeményt az ottani baráti kör jóvoltából. A vendégek – akiket Dencs Elemér igazgató fogadott – megtekintették a gimnázium új szárnyának, kollégiumának építését. Az igazgató úr beszámolt az intézményben folyó oktató-nevelői munkáról, az elért eredményekről, s szó esett a nehézségekről is.


A teljes hír megtekintése