Lelkészgyűlést tartottak Nagydobronyban az Ungi Református Egyházmegye lelkipásztorai

2024. Sep 20., szerző: Adminisztrátor

A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) kebelébe tartozó Ungi Református Egyházmegye lelkészei szeptember 19-én munkaközösségi ülést, lelkészgyűlést tartottak. A találkozónak a Nagydobronyi Református Líceum adott otthont.

A lelkészgyűlés Zán Fábián Sándor püspök áhitatával vette kezdetét, melynek alapigéje Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levéle 3. részének a 20-21. verse volt.

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.”

A KRE püspöke igehirdetésében kiemelte: legtöbbször csak a földi javakkal törődünk, telhetetlenek vagyunk, birtokolni akarunk, és bár ezek a javak önmagukban nem bűnösek, de mégis gyakran okai lehetnek az Isten iránti hűtlenségünknek. Hozzátette: az evilági javaknak csak addig szabad örülnünk, ameddig általuk jobban szolgálhatjuk Istent és biztosabban elérhetjük az örök életet.

– Megfeledkezünk arról, hogy mindannyiunknak megadatik a mennyei polgárjog, melynek feltétele Isten bűnbocsátó kegyelmének az elfogadása. Itt a földön küzdünk az idevalókért, erőlködünk és elfelejtünk élni azokkal a jogokkal, amit Isten biztosít az ő gyermekei számára. Nem merünk az általa kijelölt útra lépni, így nem tudjuk meg, ha élnénk a mennyei polgárjogunkkal, az egész menny támogatását élvezhetnénk itt a földön. Legyen hely az életünkben Isten igéjének és tegyünk bizonyságot hitünkről. Ne csak szavakkal igazoljuk hitünket, hanem legyünk engedelmesek és az ő tanítása szerint cselekedjünk. Ha Isten talentumot, elhívást adott, akkor bátran éljünk vele az ő dicsősségére. A mennyei polgárjog pedig adjon erőt, tudatosságot és töltse be örömmel és megnyugvással a mi életünket – fogalmazott Zán Fábián Sándor.

Ezt követően Kolozsy András, az Ungi Református Egyházmegye esperese ismertette a napirendi pontokat. A tanácskozáson többek között szó esett a soron következő egyházkerületi lelkészgyűlés előkészületeiről, melyre Nagydobronyban kerülne sor november 28-án. Az alkalomra a következő lelkészek vállalták a szolgálatot: imádságot Bodnár Miklós, a Nagygejőci Református Egyházközség lelkipásztora mond, Kótyuk Zsolt szürtei lelkipásztor elvívásának történetét osztaná meg, míg Soós Zsolt tiszaújfalui lekész szakmai munkájáról tartana egy rövid előadást és ezeket a szolgálatokat Bernát Tamás tiszaágteleki és kisdobronyi lelkipásztor imádsága zárná.

Továbbá szó esett a soron következő egyházkerületi alkalmak megrendezéséről is. A közeljövőben sor kerülne egy lelkészképzésre, melyen a megújulás évéhez igazodva a fejlődés és előrelépés témakörben hangoznának el előadások. Ennek megszervezése a missziói bizottság közreműködésével történik majd. A reformáció ünnepét méltatva október 27-én egy imadélutánt is szervez az egyházkerület Beregszászban Ősi érték és friss áldás címmel.

Az ülésen sor került a nyári vakációs gyermekhetek és konfirmandus táborok kiértékelésére is. A nyár folyamán az egyházmegye 24 gyülekezetéből összesen 1140 gyerek vett részt a vakációs bibliaheteken. Konfirmandus hetet 8 gyülekezetben szervezetek, melyeken összesen 175 gyermek volt jelen. Nagy Béla egyházkerületi világi főjegyző, a KRE Diakóniai Osztály vezetőjének szervezésében az Ungi Református Egyházmegyéből 12 gyereknek volt lehetősége Balatonfenyvesen a kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre. Továbbá augusztus 26-30. között hátrányos helyzetű gyermekek számára szerveztek nyárzáró alkalmat, melyre Nagydobronyból, Kisdobronyból, Tiszaágtelekről, Csongorról és Szürtéből összesen 54 gyermek érkezett.

A következő napirendi pont a canonica visitatio időpontjainak a megbeszélése volt. Majd ezt követően a lelkészek beszámoltak gyülekezeteik helyzetéről is. Az egyháztagok száma a legtöbb gyülekezetben csökkenő tendenciát mutat, és bár fogy a közösség, még így is vannak, akik ragaszkodnak szülőföldjükhöz, hitükhöz. Több gyülekezet temploma is megújult és számos helyen van tervben a felújítás, ami azt jelenti, hogy a közösség élni akar, bízik a megmaradásban. Ez pedig másokat is megerősít.

A lelkészgyűlések azonban nemcsak szakmai, hanem lelki alkalmak is egyaránt. Ilyenkor lehetőség nyílik a mindennapok során adódó nehézségek megbeszélésére, melyekre egymás hitéből erőt merítve, lelkésztársaikat bátorítva és hasznos tanácsokkal ellátva, együttesen találhatnak megoldást a Krisztus szolgái. Hisz e viszontagságos időkben csakis az Isten kegyelmére és embertásaink segítségére támaszkodhatunk.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.