KÁRPÁTALJÁN 150 DIÁK TANÉVKEZDÉSÉT TÁMOGATTA AZ MRSZ

2024. Aug 30., szerző: Adminisztrátor

A tanévkezdés előtti napokban Kárpát-medence-szerte összesen 1500 iskolatáskát és tanszercsomagot adunk át, hogy segítsünk kiradírozni azokat a különbségeket, amelyekkel a nehéz helyzetben lévő gyermekek küzdenek. Kárpátalján 150 diák számára biztosított gazdagon megtöltött iskolatáskát a Magyar Református Szeretetszolgálat, melyeket augusztus 30-án juttattunk el a Kárpátaljai Református Egyház püspöki hivatalához.

Az adományok ünnepi átadásán részt vett Főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is, aki új tisztségében első alkalommal látogatott Szeretetszolgálatunkkal Kárpátaljára.

"Nagy szeretettel és imádsággal gondolunk rátok, hisz Ti vagytok a jövő" – intézte szavait a jelenlévő Técsői Református Líceum és a Sámuel Alapítvány gyermekeihez a Zsinat lelkészi elnöke. Hozzátette, a segítségnyújtás és az összetartás továbbra is töretlen. Erről tesz tanúbizonyságot, hogy a július végén Balatonfenyvesen megrendezett Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozón egy busznyi kárpátaljai gyerek táboroztatását biztosították.

A tanszerek átadását követően Dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke elmondta: a mai napon több mint 8 millió forint értékű adománnyal érkeztek Kárpátaljára, hiszen az iskolatáskákon kívül a Nagyberegi Református Líceumot élelmiszerekkel, a nagydobronyi gyermekotthont pedig konyhai eszközökkel és játékokkal támogatják. "A saját márkás élelmiszereink által valódi értékteremtést végzünk. Azok a hátrányos helyzetű településeken élő testvérek, akik két kezükkel hozzájárultak ezeknek az elkészítéséhez, így érezhetik, hogy ők is tudnak valakinek segíteni, az ő szolgálatuknak is fontos szerepe van a szeretetszolgálatban." Isten áldja és őrizze kárpátaljai testvéreink életét! Forrás: MRSZ, jobbadni.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.