Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem

2024. Aug 12., szerző: Adminisztrátor

A KRE minden gyülekezetének
Kedves Testvétek az Úr Jézus Krisztusban!

A Kárpátaljai Református Egyházkerület  elnöksége nevében hálás szívvel szeretnénk megköszönni, hogy a 2023-as évben is a ,,Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem" programban segítő kezet nyújtottak és több intézmény kenyérszükségletét biztosították adományaikkal.
Az idén is útjára indítjuk a Magyarok kenyere adománygyűjtő kezdeményezésünket, amely része az összmagyar Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programnak. A tavalyi évben a Kárpátalján gyűjtött mennyiség jócskán meghaladta a más, elszakított nemzetrészek által gyűjtött búza összmennyiségét, valamint az elmúlt években a Kárpátalján gyűjtött mennyiséget is.
Természetesen tudjuk, hogy egyre nehezebb helyzetben vagyunk kénytelenek megmaradni és túlélni!
Azonban továbbra is fenntartjuk azt a célt, hogy minden magyarlakta településről kerüljön a Magyarok Kenyerébe az éltető szemből.
Tisztelettel kérjük egyházkerületünk gyülekezeteit, hogy a testvéri összefogás jegyében lehetőségeik szerint vegyenek részt a,,Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem" idei akciójában.
Legyünk hálásak az idei gabonáért és engedjük, hogy a szükséget szenvedők is részesülhessenek belőle.


A gabonát a következő gyűjtőpontokra várjuk:
Bereg megye - Diakóniai Központ Beregszász
Ung megye - Nagydorbronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon
Máramaros-Ugocsa megye - Péterfalvai Református Líceum


Tisztelettel kérjük Önöket, hogy adományaikat 2024. augusztus 10-ig juttassák el a fentiekben megnevezett gyűjtőpontokra. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor szíveskedjenek írásban vagy telefonon tájékoztatást adni a várható adomány mennyiségéről.


Isten áldását kérve életükre és munkájukra, testvéri köszöntéssel:

Nagy Béla a KRE főjegyzője, a KRE Diakóniai központjának vezetője

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.