A megújulás küszöbén

2024. Feb 22., szerző: Adminisztrátor

Elkezdődött a Kárpátaljai Református Egyházkerület idei első zsinati ülése

Az ülés főtiszteletű Zán Fábián Sándor püspök áhítatával kezdődött.

 

Az áhítat kezdetén a 372. dicséret 1-2. versszakával dicsérték az Urat.

 

Imádkozzunk

Mennynek és földnek ura felséges Istenünk! Magasztalunk és dicsőítünk téged, mert Isten vagy és rajtad kívül nincs más senki. A Te teremtő szavad által jött létre a nem létező és lett világ, lettek bolygók, csillagok, általunk ismert és ismeretlen távolságok és nagyságok.

Te teremtetted az embert, a tieid vagyunk. Te váltottál meg bennünket Jézus Krisztus halálának árán. Te készítetted el a bűnbocsánat és üdvösség útját. Te ajándékoztál meg bennünket a te kegyelmeddel, Téged illet dicséret és tisztelet.

Köszönjük, hogy megtartottad az életünket, köszönjük, hogy ennek az évnek első zsinatára összegyűjtöttél, köszönjük, hogy feladatot adtál. Kérünk Téged minden emberi gyarlóságot végy el a mi szívünkből, hogy a Te akaratod érvényesüljön, itt ebben a közösségben Kárpátalján általunk is.

Megvalljuk méltatlanságunkat és alkalmatlanságunkat, bevalljuk gyarlóságunkat és sok-sok bűnünket és kérünk, hogy Jézus Krisztusért bocsáss meg nékünk, adj új lehetőséget, elhívást, kegyelmi ajándékot, tálentumot, amit kamatoztathatunk a Te nagy neved dicsőségére és választottaid javára.

Kérünk Téged, hallgasd meg a mi könyörgésünket és tárd fel számunka a Te igédet az örökké élő igét, hadd kóstolgassuk és ízlelgessük annak üzenetét, hadd legyen számunkra megtapasztalás az élő és ható ige. Most is, a mai napon. Ámen.

Zakariás 3, 1-10.

„Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolt őt.

Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?

Józsua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt.

Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.

Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt.

És így figyelmeztette az ÚR angyala Jósuát:

Ezt mondja a Seregek URa: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj.

Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot!

Mert itt van egy kő, amelyet Jósua elé tettem. Ezen az egy kövön hét szem van, én magam véstem bele a mintákat - így szól a Seregek URa.

 Egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűnét.Így szól a Seregek URa: Azon a napon meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá”.Ámen

 

 

Kedves Testvéreim!

Zakariás próféta könyvéből az előző két rész és ez a harmadik rész a mai napra kijelölt igeszakasz azt az üzenetet tartalmazza, amit én így fogalmaztam meg és az igehirdetés címe is lehet ez: A megújulás küszöbén.

A Kárpátaljai Református Egyházban, imádság, közös gondolkodás és célkitűzés, hiány, gond problémák felmérése után, megszületett az a lelki vágy, hogy legyen a 2024-es év a Megújulás éve. Úgy érezzük, és úgy érzem, hogy a megújulásnak idejére, a megújulásra van a legnagyobb szükség, a lelki megújulásra, a hitben való megújulásra, a hűségben való megújulásra, az elszántság és elkötelezettségben a megújulásra, megújult szövetségben megújult küldetéstudatban. Megújult hittel és elkötelezettséggel kell és hiszem, hogy lehet felvállalni a mindennapi feladatokat, terheket és lehet örülni az áldásnak, örülni a jó híreknek, örülni annak, hogy elkészített az Isten mindent számunkra, ahogy Jézus megmondta a benne hívőknek: Ne legyetek olyanok, mint a pogányok, higgyetek az én Atyám házában sok hajlék van. Ez a távlati cél és ezt a célt nem téveszthetjük sosem a szem elől.

Izrael népe, ott Zakariás próféta korában, idegen uralom alatt van, fogságban van, nagyon cudar a helyzete a népnek, az országnak. Az országra sok mindent mondhatunk el, hogy ez egy vezetés, elmondhatjuk azt, hogy ez a bíráknak, a tanácsosoknak a helyzete, azt is elmondhatjuk, hogy ez egy földrajzi területen élő közösségnek az élethelyzete, de amit Zakariás elénk tár az azt mutatja, hogy baj van. És beszél a népről is, a nép is bajban van, az emberek, a családok, a nők, a férfiak, a gyerekek, az idősek bajban vannak. Az előző részben azt mondja az Úr, bizony, aki titeket bánt, az szemem fényét bántja. Tehát bántalmazásban volt része a népnek is. Ott abban a helyzetben a lelki vezető egyszer csak előkerül, előkerül Jósua a főpap, előkerül az, aki ott áll az Úr angyala előtt, ott van a vádlója és Jósua piszkos ruhában van.

Nagyon sok minden van, amit a főpapi képben, itt az Isten igéje a lelkemre helyezett: ott van ő, és ott van a vádló, ott van a figyelmeztetés is. Nem arról van szó ebben az igei részben, hogy Jósua ártatlan, nem arról van szó, hogy ő tiszta. Arról van szó, hogy piszkos a ruhája, arról van szó, hogy ezer meg ezer vád hullhat a fejére, arról van szó, hogy ebben a helyzetben mi a teendő és mit tesz az Úr értünk.

A főpap számomra, az aki megtestesíti a jelenkor, a mai kornak a közösségét, az Isten népét, és ha közelebb hozzuk magunkhoz és nem akarunk kívülről szemlélődni, okoskodni és csata után, mint a közkatona azt mondani, hogy így kellett volna, úgy kellett volna, mert tudjuk azt, hogy a közkatona okosabb csata után a hadvezérnél, aki csata előtt próbál irányt adni.

Kedves Testvéreim! Jósua ott áll és ő nem beszél, ő az, akinek nincs szava, de beszél hozzá az Úr angyala, beszél a körülöttük állóhoz, beszél azokhoz, akiknek cselekedni kell, beszél hozzánk, ha nem első szám első személyben vagyunk érintettek, hogy nekünk mit kell tenni. Azt mondja, hogy öltöztessétek át, mert az Úr elveszi a bűnt, tegyetek tiszta süveget a fejére és öltöztessétek tiszta ruhába. Jósuának nyitott füllel, nyitott szívvel kell az Úr előtt állni, ez a prédikáció címének is a lényege, hogy a Megújulás küszöbén. Az egész Kárpát-medencei református közösség a megújulás küszöbén van, az Élő ige Magyarországon, (ami a megújulás éve is lehet), nálunk a Megújulás éve, és látjuk azt, hogy erre nagyon nagy szükség van. A főpapot más öltözteti, más veszi el a bűnét, nem őr rázza le, nem ő mossa ki magát, nem ő próbál igazságot szerezni és érvényesíteni, hanem az Úr cselekszik.

Úgy hiszem, hogy ez az első dolog, amit a megújulás küszöbén lévő népnek kérni kell, hogy az Úr cselekedjen. Oda kell állni az Úr elé és kérni azt, hogy az Úr cselekedjen, cselekedjen velünk egyen-egyenként, hogy a mi életünkben is elinduljon a megújulás, cselekedjen az egyházunkkal, cselekedjen az úgynevezett közegyházzal, cselekedjen a Kárpát-medencei magyar közösséggel. Öltöztessen át.

Jósua eddig passzív, de megszólítja őt az angyal és azt mondja: Figyelj ide! Figyelmeztette az Úr angyala Jósuát: ezt mondja a seregek ura, ha az én utamon jársz és  ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban és felügyelhetsz udvaraimban, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj és kelj. Hallgass ide Jósuá főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek. Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a sarjadékot. Az Ószövetség csodás ígérete, Jósuának figyelni kell, Jósuának be kell fogadni az ítéletet és Jósuának az ígéretre kell támaszkodni. 

Mi sokszor mondjuk azt, hogy az ó- és újszövetség népe között óriási különbség van, ők az ígéretre támaszkodtak, nekünk a beteljesülés a lényege a hitünknek: a feltámadott Krisztus, a megdicsőült Krisztus.  De vajon nem ez számunkra is az ígéret?  A második advent ígérete az, ami nevel, fegyelmez, ami, magában hordozza a jutalmat. Az igének, ami nekünk is szól, hogy ott járhatsz, és kelhetsz közöttük... Hogy, aki hisz a Fiúban, örök élete van és az újszövetségi igerész ide párosul.

Lázár feltámasztása, tudom, a feltámadáskor... Jósua azt mondja, élet van. Élet van! Ez az élet kell, hogy nekünk erőt adjon. Mi tudjuk azt, hogy Jósuának azt az üzenetet kellett szívébe fogadni és hirdetni, hogy én elhozom szolgámat a sarjadékot, mi tudjuk, hogy a sarjadék Jézus Krisztus, tudjuk azt, hogy ő az, akiben elkészítette Isten az üdvösség útját, elénk rajzolta, útjelző táblákat tett, az ő igéjét, amelyekre ha figyelünk, nem fogunk letérni az útról. Maradjunk a keskeny úton, Jézus nyomdokában és kövessük Őt. Az ige legyen számunkra is ígéret és biztatás, Jézus második visszajövetelének a biztatása. Ígéret, hogy a Sarjadék, aki eljött, elfog jönni újra ítélni eleveneket és holtakat.

Azt mondja az Úr igéje, egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűneit és itt újra kiterjed minden, a személyről, a felelősség teljes vezetőről, kiterjed mindenkire a kegyelem, a bűnbocsánat és eljön az a nap, amikor egyik ember meghívja másikat. Én hiszem és vallom, hogy nekünk, ma itt élő embereknek fontos üzenet az, ami ebben a bibliai szakaszban van. Az ige élő és ható, hozhat a mi életünkbe megújulást, az anyaszentegyházba megújulást, őszinte bűnbánatot, bűnbocsánatkérést és esedezést az életért, az átöltöztetésért, fordulatért, ami helyreállítja azoknak a tisztét, helyreállítja azoknak a szolgálatát, akik ma nem abban a helyzetben vannak, hogy szolgáljanak. Ezért imádkozásra, böjtölésre és a megújulásért való könyörgésre biztatok és bátorítok mindenkit, hogy az Úr a mi közösségünkbe Kárpátalján, a mi kis gyülekezetinkben és nagyobb gyülekezeteiben elevenítse meg az ő igéjét és a megújulás évében munkája és Szentlelke által hozza el a megújulást szívükbe, közösségünkbe és a kárpát-medencei magyar református közösségekbe.

 

Imádkozzunk

Mennyei Atyánk!

Köszönjük az ószövetségi üzenetet. Köszönjük azt, hogy te cselekszel, hogy te mondod ki egy napon, hogy elég, elég a fogságból, elég a megszállott állapotból. Köszönjük azt, hogy te mondod, ki, hogy elég a személyeskedésből, elég a támadásból. Köszönjük, hogy te mondod ki, hogy most már eljött az ideje, hogy a szennyes süveg és ruha lekerüljön és te teszel tisztába bennünket. Mi megvalljuk előtted, hogy önmagunktól semmit nem tudunk tenni, ami a mi üdvösségünket szolgálná. Csak kegyelmedben bízhatunk. Csak abban bízhatunk, hogy megelégeled a mi bűneinket és a környezetünknek a mi kisvilágunknak a bűneit és azt mondod, hogy elég. Kérünk téged állítsd szolgálatba angyalaidat a te népedért, itt a Kárpát-medencében és szerte a világon. Könyörgünk azért, hogy  állítsd meg  gonosznak, a sátánnak a vádaskodását. Könyörgünk azért, hogy te dorgáld meg a gonoszt ebben a világban, aki háborút, népirtásokat kezdeményez, fegyvert fegyverre halmoz. Kérünk Téged, szüntesd meg a pusztításokat, amikor okkal vagy ok nélkül egyik ember a másik életét veszi el.

Könyörgünk azért, hogy mutasd meg Felséges Istenünk, hogy Tiéd az ország, tiéd minden ország és tiéd minden hatalom. Könyörgünk azért, hogy ne engedd tovább azt, ami a világunkban történik, hogy a pénz, a kábítószer, a fegyverkereskedelem mindennél fontosabb legyen. Könyörgünk azért, hogy hozz megújulást az országok vezetői életében. Könyörgünk azért, hogy a nagy tanácsosokat és szövetségeket vizsgáld át és te hozz változást, megtisztulást. Kérünk Téged, Felséges Istenünk, hogy ne hagyd ezt a bolygót, a mi kis földünket elveszni a  bűnben, az emberi gyarlóságban.  Könyörgünk azért, hogy állítsd magad elég az egyházi vezetőket is, lehet presbiternek hívják, lehet gondoknak, lelkésznek, püspöknek, zsinati elnöknek, teljesen mindegy, de könyörgünk azért, hogy vedd el a te Anyaszentegyházadról a gyalázatot, könyörgünk azért, hogy ne add azt, amit érdemlünk, mert mi halált és kárhozatot érdemlünk, szégyent, megszégyenülést. Ne azt add Urunk! Könyörgünk a te kegyelmedért. Könyörgünk azért, úgy ahogy Jósuára adtál tiszta süveget, tiszta ruhát, úgy oltalmazd most, ami korunkban az Anyaszentegyházat, a református közösséget, ott ahol te igédet élni kívánják és hirdetni. Könyörgünk azért, hogy adj nyitott fület, szívet, hogy amikor szólsz, halljuk a te szavadat, hogy megtartsuk, kövessük a Te igédet. Könyörgünk azért, hogy a Te igéd által legyen megújulás, hadd tudjuk megélni azt. Kérünk Téged, Felséges Istenünk, add, hogy ne a múltban éljünk, hadd tudjunk a jelenben élni és a jövő hittel teljes várományosai lenni, hogy eljön a Messiás, eljön Jézus második alkalommal és megítél mindent.

Kérünk Téged, hogy az Ő tisztaságáért, szentségért, légy kegyelmes hozzánk és az Ő áldozatát kérünk téged, fogadd el a mi vétkes bűnös mi voltunkért is. Könyörgünk azért, hogy mi, akik itt vagyunk, a megújulás küszöbén, tudjunk az élet útjára lépni. Ámen.

 Lejegyezte: Bekfi Fazekas Mária

 Fotó: Fábián Zoltán

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.