Bertók Béla püspökre emlékeztek Munkácson
2023. Nov 06., szerző: AdminisztrátorA követendő példa
A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) idén méltatja megalakulásának centenáriumát. Az önállóságot a kényszer szülte, hisz a trianoni döntést követő határmódosítást megelőzően a Tiszántúli Református Egyházkerülethez tartozott. Száz évvel ezelőtt Bertók Béla munkácsi születésű lelkész püspökké való beiktatásával indult el önálló útján, hithű eleinknek köszönhetően élte át a vérzivataros időket, s Isten gondviselő szeretete, kegyelme tartotta meg mindezidáig.
November 3-án, Bertók Béla születésnapján a Beregi Református Egyházmegye lelkészeinek egy csoportja a munkácsi gyülekezet tagjaival a püspök sírjánál emlékezett a KRE első vezetőjére. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket” – idézte a munkácsi sírkertben a Zsidókhoz írott levél 13. részének 7. versét Tóth László esperes. „Isten igéje biztat bennünket, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik egykoron vezették egyházunkat. Így emlékezünk ma Bertók Bélára, aki 150 évvel ezelőtt ezen a napon született, s akinek nagy szerepe volt abban, hogy száz évvel ezelőtt megalakuljon az egyházkerületünk. S nem feledkezünk meg azokról a lelkészekről sem, akik a későbbiekben sokat tettek az egyházkerület fejlődéséért, megmaradásunkért.” Imájában az esperes hálát adott Istennek azért, hogy erőt, hitet adott eleinknek ahhoz, hogy vezetni tudják a rájuk bízottakat, hogy megszervezzék és elindítsák a ma is működő egyházkerületet, s hogy azok az igazságok, amelyek akkor ragyogtak, ma is ragyognak.
Nem szabad elfeledkeznünk azokról az emberekről, akik közöttünk éltek és példát mutattak, a próbák idején is hitelesen hirdették az evangéliumot – nyilatkozta lapunknak a megemlékezésen részt vevő Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke. – Az egyházkerület százéves jubileuma kapcsán emlékezünk Bertók Bélára, s vele együtt azokra, akik hűségesen helyt álltak, nem hagyták a gyülekezetet, az anyaszentegyházat. Életük, helytállásuk követendő jó példa…
Az életnek minden időben vannak terhei, súlyai. Annak a korszaknak a próbái a mainál sokkal nehezebbek voltak. Szívünkben ott kell legyen a hála és a bizakodás is, az elszántság, hogy kitartunk, megmaradunk, nem engedjük el az egyháznak, a gyülekezeteknek az ügyét, a sorsát. Ők nehezebb korszakban, nagyobb próbákban helyt álltak, s most példájukat követve, nekünk is helyt kell állni, hogy megmaradjunk, mondta Zán Fábián Sándor.
A résztvevők megkoszorúzták Bertók Béla síremlékét, majd elhelyezték a kegyelet virágait néhai Gulácsy Lajos püspök sírjánál is.
Az egyházkerületet megszervező püspök születésének százötvenedik évfordulóját és a KRE centenáriumát méltatva a munkácsi református gyülekezet a napokban emléktáblát helyezett el a templom falán Bertók Béla tiszteletére, melyet a temetőkerti megemlékezést követően Tóth László esperes is megkoszorúzott. Gulácsy Dániel, a munkácsi református gyülekezet lelkipásztora elmondta: fontosnak tartották, hogy az egyházkerület munkácsi születésű első püspökének munkássága előtt emléktáblával is tisztelegjenek, mely őrzi a beiktatására választott igét is: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” (1Kor 2, 2). „A száz évvel ezelőtti idők, amelyek hasonlóan zűrzavaros, nehéz idők voltak, arra figyelmeztetnek minket, hogy a nehézségek közepette is meg lehetett maradni, lehetett építeni, és voltak szolgálatkész emberek, akik készek voltak elvégezni a szolgálatukat. Mindez nekünk is erőt kell adjon, hogy mi is helytálljunk a mai időben” – vallja Gulácsy Dániel.
Marton Erzsébet
karpatinfo.net
Híreink RSS
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.