Szeverényi János missziói lelkész igehirdetése Kisgejőcön
2023. Oct 03., szerző: AdminisztrátorEvangelizációs csendes délutánt tartottak a kisgejőci református gyülekezetben. Az összejövetelen Szeverényi János missziói lelkész fejtette ki gondolatait arról, mi az ember feladata a világban és mennyire fontos a család egysége, hitünk megőrzése.
Szeverényi János országos evangelizációs és missziói lelkész, az Evangélikus Missziói Központ igazgatója. A lelkipásztor igyekszik eleget tenni minden meghívásnak, ami a gyülekezetek részéről érkezik hozzá evangelizációs alkalmak megtartására. Gyakran határon túli magyar közösségekben is szolgál. Kárpátalján nem először járt, rendszeres vendég e vidéken. Legutóbb Nagydobronyban tett szolgálatot a Kárpátaljai Református Egyházkerület által szervezett csendesdélutánon, ahol a helyi református lelkipásztorok számos, külföldről érkező prédikátorral imádkoztak együtt a háború nehézségeit megélő családokért.
– Egy háborúban álló országba lépve nyilván bennem is van egy kis szorongás. S bár Kárpátalja a béke szigete, azért itt is észlelhetők a háború nyomai. Ilyenkor van a leginkább szükség az Isten igéjére, amikor az emberek félnek és számos gond terheli az itt élők mindennapjait. Sokan a hitük ellenére is belefáradtak az életbe, és reménytelennek érzik helyzetüket. Ezért is kiemelten fontosak az ilyen alkalmak, hogy találkozzunk, erősítsük egymást – nyilatkozta lapunknak Szeverényi János.
A missziói lelkész ezúttal Györkéné Csákány Marianna kisgejőci kántor és Nagy István helyi lelkipásztor meghívására érkezett ismét Kárpátaljára. Mivel a Kárpátaljai Református Egyházkerületben 2023 a reménység éve, ezért az esemény témája a család reménysége volt.
– A férfi, a nő, a házasság, a család, a nemzet, a hit megítélését a mai kor embere megkérdőjelezi, kineveti vagy tudomást sem vesz róla, és saját megítélése szerint éli az életét. Mi azonban itt vagyunk, számunkra kiemelt fontossággal bírnak e dolgok és a Szentlélek vezérlésével védenünk kell, ragaszkodnunk kell hozzájuk – fogalmazott a lelkipásztor, aki az Efézusbeliekhez írt levél 5. fejezetéből olvasott fel egy részletet, mely a házasság szentségét, a férfi és a nő viszonyát írja le. Az igerész legfőbb tanítása, hogy a házastársak úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus is szereti az egyházat. Az asszonynak engedelmeskednie kell férjének, mint az Úrnak, s a férfiak úgy szeressék feleségüket, mint önmagukat.
A Budapestről érkezett prédikátor hangsúlyozta, egy olyan korban élünk, amikor az Isten által egybekötött dolgok szétesnek. Azt kívánta a kisgejőci református gyülekezet tagjainak, hogy bár nagy a kísértés, tartsanak ki. Ne adják fel, biztassák egymást, a nehézségek közepette a Bibliában, az imádságban leljenek vígaszt.
Varga Brigitta (Kisgejőc) Forrás:KISZó
Híreink RSS
- Lelkészszentelés Beregszászban
- A Nagyberegi Református Líceum 17 végzősének szíve fölé tűzték fel a zöld szalagot
- Kétszáz éves a ráti református templom
- Ülésezett a Generális Konvent
- Emlékkonferencia a Rákóczi Főiskolán
- A Reménység fáit ültették
- Cigánymissziós csendesnap Szernyén - „Jöjjetek hozzám mindnyájan…”
- Bertók Béla püspökre emlékeztek Munkácson
- A reformáció gyermekei és a "keresztmamák" közös kirándulása
- Balog Zoltán püspök köszöntőlevele a Kárpátaljai Református Egyház megalakulásának 100 éves évfordulójára
- Imádság a Kárpátaljai Református Egyház emlékzsinatán
- 100 éves Kárpátaljai Református Egyházkerület
Programajánló RSS
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- Pedagógusok csendesdélutánja
- Hitoktatók továbbképzője
- Presbiteri találkozó
- Hálaadó istentisztelet Újakliban
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
Kitekintő RSS
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
- Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot
- Isten akaratából, folytatás következik
Pályázatok RSS
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
- A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Férfi nevelőtanárt keres a Nagydobronyi Református Líceum
- Konfirmadus focikupa
- Nem tudod, hol tanulj tovább?
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
Események RSS
-
Dec 03.
Kárpát-medencei imanap
-
Dec 04.
Hitmélyítő hét
Aloldalainkról
- Felvételi
- Hittanosnap
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Házasság hete 2023
- Önkénteseink az anyaországban
- Beszámoló a Péterfalvi Családtípusú Gyermekotthon épületének felújításáról
hozzászólás.
Hozzászólok.