ÜNNEPI NYILATKOZAT

2023. Jul 15., szerző: Adminisztrátor

Mi, magyar reformátusok a Kárpát-medence és a világ minden szegletéből a házigazda Dunamelléki Református Egyházkerület meghívására, az Istennel és egymással kötött szövetségünket megerősítve zsinati közösségünkben Isten kegyelméből hálaadásra, a békéért mondott imádságra, a ránk bízottak és az egész magyar nemzet iránti felelősségünk megerősítésére gyűltünk össze Budapesten.

A 2009 óta újra egységes Magyar Református Egyház keretei között ötödik alkalommal tartottuk a világ magyar reformátusainak közös zsinatát. Isten iránti hálával emlékezünk meg arról, hogy közösségünknek az újjáépült diákotthon, a megújult Ráday Ház adhatott otthont. A tűz és az újjászületés emlékeztet minket arra, hogy Isten meghallgatja imádságainkat és ő a rosszat jóra tudja fordítani. Megtapasztaltuk ezt a világ magyar reformátusságának imádságos összefogásában is.

Isten iránti hálával tudatjuk, hogy a közös zsinat által képviselt magyar reformátusok világközössége két új tagszervezettel bővült. Tudjuk, ha egy egyházi közösség csak a történelmi bezártság keretei között marad meg – és nem nyit a jövő felé, a krisztusi megváltás lendületét is képviselve –, akkor léte pusztán muzeális és nem pedig eszkatológikus irányultságú lesz. Közösségünk tagsági reformja mellett, a Magyar Református Egyháznak immáron a két nyugat-európai diaszpóra ernyőszervezet: a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége és a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat társult közösségi tagjává vált.

Zsinati ülésünkön egyhangúlag fogadtuk el a Kárpát-medencei magyar református nemzetstratégiát. Mert tudjuk, hogy „meg kell erősíteni egyházunk, a keresztyén hit belső lelki-szellemi védvonalait, hogy így mutassuk fel Krisztust a ránk bízottaknak, a Kárpát-medencében élőknek, s így hívjuk meg őket arra az életre, mely Krisztusban teljesedhet ki” (idézet a nemzetstratégiából). E keretek között, közösen dolgozunk lelkészképzésünk és istentiszteleti rendtartásunk megújításán.

Az egész világ reformátusságával karöltve léptünk fel az Ukrajnából elmenekülni kényszerültek és a nehéz körülmények között helyben maradottak megsegítéséért. S ugyanígy, közösen emeljük fel szavunkat az Ukrajnában zajló vérontás befejezéséért, és azért, hogy a Kárpátalján élő magyar testvéreink békében, jogegyenlőségben élhessenek őseik földjén, gyakorolva hitvalló elődeik hitét és anyanyelvét. Ezért partneregyházainkkal, akik eddig is komoly segítséget nyújtottak a bajbajutottaknak, nemzetközi konzultációt szerveztünk Ukrajna jövőjéről.

„Keresztyén felelősségünk lényege, hogy ahol élünk, Kárpát-medencei református egyházi közösségeinkben és az egész világon, megnyilvánulásainkkal és cselekedeteinkkel határozott és hiteles tanúságot tegyünk – alkalmas és alkalmatlan időkben – Teremtőnkről, Megváltónkról és Vigasztalónkról.” (idézet a nemzetstratégiából)

Találkozzunk 2024-ben a magyar református egység napján, május 25-én Debrecenben!

Krisztus a jövő, együtt követjük őt!”

A Magyar Református Egyház Közös Zsinata

2023. július 14.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.