Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
2023. Apr 14., szerző: AdminisztrátorA Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvánnyal pályázatot hirdet közösségi kezdeményezések támogatására az ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása tárgyában.
A pályázati kiírás az SCLR (survivor and community-led response) támogatási módszertan alapján került megfogalmazásra, melynek lényegi eleme, hogy közvetlenül a krízishelyzetben érintett szereplők kezdeményezéseit karolja fel.
A pályázat célja:
Az SCLR alapú megközelítés mentén olyan közösségek (Ukrajnában bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező közösségek, szervezetek, gyülekezetek, egyesületek, alapítványok) támogatása, akik:
· közvetlenül támogatják a Kárpátalján élő menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségeket,
· felkarolják a közvetlenül a menekültektől, szükséghelyzetben lévőktől származó, a közösség javát és épülését szolgáló, a közösség fejlesztését célzó, valamint a közösség rezilienciáját növelő kezdeményezéseket,
· tevékenységükkel elősegítik az ukrajnai menekült és szükséghelyzetben lévő közösségek önszerveződését,
illetve
· segítik az ukrajnai menekült és szükséghelyzetben lévő közösség és a helyi közösség közötti kapcsolatok megerősödését.
Pályázati kategóriák
1. Menekültek ellátása, segítése.
2. Idősek gondozása.
3. Egyedülállók, özvegyek, megélhetési gondokkal küzdő családok gondozása.
4. Roma közösségek támogatása.
5. Egyéb segítségnyújtás.
Ezen pályázók céljainak megvalósításához kívánunk hozzájárulni a pályázatban elérhető mikrotámogatási összeg keretein belül pénzügyi támogatás biztosításával.
Támogatás maximális igényelhető összege: 2 millió Ft
Pályázat benyújtásának határideje: 2023.04.28.
Pályázat befogadásának feltételei:
· a pályázati űrlap határidőre történő beküldése, minden pontjának megválaszolása
· a pályázó szervezet megfelel a pályázati feltételekben leírtaknak
A részletes pályázati felhívást a mellékelt dokumentumban tekinthető meg!
Pályázattal és a pályázati űrlap kitöltésével kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit az alábbi elérhetőségeken fogadjuk:
Ukrán nyelvű pályázati felhívás: ITT
Ukrán nyelvű pályázati űrlap: ITT
· karpataljairefegyhaz@gmail.co, tominec.mihaly@gmail.com, lorincpeter999@gmail.com.
· +380 66 850 38 00, +380 99 734 31 86.
Híreink RSS
- Továbbra is szívvel-lélekkel segítik a sérült gyerekeket a Nefelejcs munkatársai Mezőváriban
- Háladó istentisztelet Bulcsúban
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- A Bóbita Lelkigondozó és Gyermekfejlesztő Központ szolgáltatásai
- Hálaadó tanévnyitó istentisztelet: 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület, 30 éves a református oktatás
- TANÉVNYITÓ BESZÉD
- Hálaadás
- ISKOLÁSOKAT ÉS INGYENKONYHÁKAT SEGÍTETTÜNK KÁRPÁTALJÁN
- Kárpátaljai gyermektáborokat támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat
- Felnőttkonfirmáció Beregardóban
- Szolgálók csendesnapja Nagyberegen
- Nagy utazás a KRISZ-héten
Programajánló RSS
- Énekkarok találkozója
- Hálaadó csendesnap
- Tanévnyitó istentisztelet
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- Pedagógusok csendesdélutánja
- Hitoktatók továbbképzője
- Presbiteri találkozó
- Hálaadó istentisztelet Újakliban
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
Kitekintő RSS
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
- Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot
- Isten akaratából, folytatás következik
- Maradnunk kell, és túlélni
- Új szín a gyülekezeti kóruséneklésben
- Több millió forint értékű gyógyszerrel támogattuk az ungvári kórházat
- Szeretethíd Kárpátaljáért – elindult a regisztráció a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra
Pályázatok RSS
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
- A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Férfi nevelőtanárt keres a Nagydobronyi Református Líceum
- Konfirmadus focikupa
- Nem tudod, hol tanulj tovább?
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
Aloldalainkról
- Felvételi
- Hittanosnap
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Házasság hete 2023
- Önkénteseink az anyaországban
- Beszámoló a Péterfalvi Családtípusú Gyermekotthon épületének felújításáról
hozzászólás.
Hozzászólok.