Februárban hirdetett gyűjtést a Kárpátaljai Református Egyház a szíriai keresztyének megsegítésére
2023. Mar 31., szerző: AdminisztrátorA gyűjtés március 10-én zárult le.
A földrengés katasztrófája mintegy 38 gyülekezet közül Szíriában sokakat érintett. Több templomukban, közösségi központjaikban menedékhelyeket alakítottak ki, s erejük felett igyekeznek segíteni az otthonukat elvesztő embereknek. A Szíriát érintő szankciók miatt a humanitárius segélyek is nehezen jutnak el a térségbe.
A Kárpátalján tapasztalható nyomorúság ellenére óriási összefogást, szolidaritást tapasztalhattunk, mondta Zán Fábián Sándor a KRE püspöke.
A gyűjtés gondolata Istentől jövő sugallat volt. Számos helyről tapasztaltunk összefogást a háború kitörésekor. A testvéri összetartozás, a Krisztusban való egység az, ami indíttatást adott arra, hogy valami módon, mi is éreztessük a bajbajutottakkal, hogy nincsenek egyedül. Bár fizikailag távol vagyunk egymástól, de lélekben tudjuk, mit jelent, hogy a szeretet parancsa felelősségvállalásra indít.
A gyülekezetek nyitott szívvel fogadták a gyűjtésre való felhívást. Minden gyülekezetnek meg vannak a maga nehézségei, kihívásai, gondjai. Nem minden gyülekezet tudott gyűjteni, de imádságban ők is aktívak a szenvedők felé, a nagy része a kárpátaljai református gyülekezeteknek viszont gyűjtött. Ha átlagot kellene mondani, akkor kiderül, hogy a gyülekezetek átlagosan tizenegyezer nyolcszáz grivenyt gyűjtöttek össze. Van, aki kevesebbet, van aki többet, de ez egy olyan megnyilvánulása a szolidaritásnak, ami hálára indít bennünket. Nem vagyunk közömbösek, nem csupán a mi nehézségeinket látjuk, hanem tudunk túllátni a saját problémáinkon, mondta a püspök a Pulzus rádiónak adott interjúban.
Ezt az összeget egy német partnerszervezeten keresztül juttatjuk el az örmény és szír református gyülekezetekhez.
Köszönettel tartozunk mindazok felé, akik a kevésből is tudtak adni, hiszen ez a támogatás olyanokhoz jut el, akik most nagyobb szükségben vannak, mint mi, hiszen a földrengés miatt nagy tömegek váltak otthontalanná, van szükségük napi élelemre, gyógyszerre, orvosi segítségre, lelki támogatásra.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy ezt az utat megláttatta velünk és tudtuk a bajban testvérként a még nagyobb bajban lévők felé Isten szeretetét megmutatni.
"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."János 13,35
Híreink RSS
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.