Beregardóban 200 fiatal vett részt a KRISZ Húsvétra hangolva programján
2023. Mar 28., szerző: AdminisztrátorA KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) 2002. február 14-én alakult meg. A szervezet olyan emberek közössége, akik szeretik az ifjúságot, és azt szeretnék, hogy a fiatalok megismerjék Istent, az Ő üdvözítő kegyelmét. Március 25-én csaknem 200, főleg 12 és 17 év közötti kárpátaljai fiatal vett részt a KRISZ által szervezett, Húsvétra hangolva elnevezésű programon, amelynek a Beregardói Református Gyülekezet adott otthont. A programról, illetve a KRISZ elmúlt időszakban végzett munkájáról Barta Attilát, a KRISZ elnökét, a Fornosi Református Gyülekezet lelkipásztorát kérdeztük.
– Idén ez volt az első nagy programunk a KRISZ keretein belül. Megdöbbenve, de egyben örömmel tapasztaltuk, hogy a templom olyannyira megtelt, hogy pótszékeket kellett behozni ahhoz, hogy mindenkinek legyen helye. Húsvétra készülünk, és szerettük volna erre készíteni a fiatalokat lelkileg is. A húsvéthoz nagyon sok népszokás, hagyomány kötődik, és látjuk azt, hogy a világban is készülnek az ünnepre különféle formákban.
Mi úgy láttuk jónak, hogy lelkileg is készülnünk kell arra, hogy az ünnep az valóban ünnep legyen, még a jelenlegi nehéz helyzetben is. Most még inkább szükséges, hogy a fiataloknak reménységet adjunk, és a legnagyobb reménységet mutassuk fel, magát az Úr Jézus Krisztust, illetve hogy van feltámadás. A keresztyéneknek, a keresztyén fiataloknak ennél nagyobb reménysége nem is lehetne. Nyilván a reménység témájához is kapcsolódott ez az alkalom, hiszen mind a KRISZ, mind a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) fő témája ebben az évben a reménység. Így igyekszünk minden alkalmunkon erre helyezni a hangsúlyt.
Az alkalmon volt közös éneklés, amelyet az Agapé dicsőítő csapata vezetett, és jó volt azt megélni, hogy több mint 200 fiatal együtt énekel és dicséri az Istent. Továbbá személyes bizonyságtétel is elhangzott, illetve volt igehirdetés és evangelizáció, amelyet Bernát Tamás, a Tiszaágteleki és a Kisdobronyi Református Egyházközségek lelkipásztora végzett. Az alkalom végén szeretetvendégségre is sor került, ahol a fiataloknak lehetőségük volt az ismerkedésre. Látjuk azt, hogy vannak olyan fiatalok, akik rendszeresen részt vesznek a KRISZ programjain, és egy-egy ilyen alkalom lehetőséget biztosít a számukra a kötetlen beszélgetésre.
– Hogyan telt az elmúlt év a KRISZ életében, illetve mik a jövőbeni tervek?
– 2022. február 19-én tartotta meg a KRISZ az ünnepi közgyűlését, amikor is 20 éves lett a szervezet. Aztán néhány nap múlva kitört egy olyan konfliktus, amire senki nem volt felkészülve. Egyből belecsöppentünk egy olyan helyzetbe, amilyet korábban még nem tapasztaltunk, és amely új kihívások elé állított bennünket is. Mindennek ellenére megpróbáltunk tervezni annak a fényében, hogy ha lehetőségünk adódik, akkor igyekszünk továbbra is foglalkozni a fiatalokkal. Így azokat a terveket, amelyeket tavasztól dédelgettünk, csak a nyár folyamán tudtuk megkezdeni.
Az első nagy programunk augusztusban volt, amikor megszerveztük a Bereg Campben a KRISZ tinédzsereknek szóló táborát, amelyen közel 100 fiatal vett részt, így maximálisan kihasználtuk a tábor befogadóképességét. Túljelentkezés volt, legalább 60 fiatalt nem tudtunk elhelyezni, így vissza kellett mondanunk a jelentkezésüket. Így láttuk azt, hogy a fiatalok szívében ott van a vágy, hogy jöjjenek, ott legyenek. Láttuk azt is, hogy a fiatalok szívében van hely a közösség számára. Elhatároztuk, hogy még az ősz folyamán mindhárom egyházmegyében − Beregi Egyházmegye, Máramaros-Ugocsai Egyházmegye, Ungi Egyházmegye – szervezünk vasárnap délutánonként egy-egy alkalmat, melyet sikeresen megvalósítottunk.
Ezenkívül még az ősz folyamán ugyancsak a Bereg Campben tartottunk egy áldásos hétvégét, amelyen 80 fiatallal vettünk részt.
Hasonló tervekkel, programokkal, alkalmakkal készülünk a 2023-as esztendőben is.
Dankai Péter
karpataljalap.net
Híreink RSS
- A krisztusi szeretet hirdetője
- Áldott ünnepet kíván a KRE vezetése
- A magyar református egység napja
- Európai reformátusok Ukrajnáról és az igaz istentiszteletről
- Szétszóratásból magvetés
- Ülésezett a Kárpátaljai Református Egyház Zsinata
- Hitoktatói szakmai konferencia Bereg megyében
- Великоднє Послання для всіх громад та установ Угорської реформатської церкви «
- Húsvéti körlevél
- Februárban hirdetett gyűjtést a Kárpátaljai Református Egyház a szíriai keresztyének megsegítésére
- Orvoskonferencia Beregszászban
- Beregardóban 200 fiatal vett részt a KRISZ Húsvétra hangolva programján
Programajánló RSS
- KRISZ Tini-hét
- Reformáció gyermekei-csendesnap Eszenyben
- Kiskörzeti csendesdélután
- Hálaadó csendesdélután
- Találkozó KÉSŐBBI IDŐPONTBAN LESZ MEGTARTVA!
- Egyházkerületi közgyűlés, lelkészszentelés _ KÉSŐBBI IDŐPONTBAN LESZ MEGTARTVA
- Televíziós istentisztelet Debrecenből| 2020. május 31.
- Reformáció napi televíziós istentisztelet Csömörről
- Imanap
- A Sárospataki Református Teológiai Akadémia évfordulós hálaadó ünnepe
- Májusban ismét Református Zenei Fesztivál
- Énekkarok találkozója
Kitekintő RSS
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
- Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot
- Isten akaratából, folytatás következik
- Maradnunk kell, és túlélni
- Új szín a gyülekezeti kóruséneklésben
- Több millió forint értékű gyógyszerrel támogattuk az ungvári kórházat
- Szeretethíd Kárpátaljáért – elindult a regisztráció a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra
- Új alkotmánytörvénytől a misszióig – két napon át ülésezett a Zsinat
Pályázatok RSS
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
- A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Férfi nevelőtanárt keres a Nagydobronyi Református Líceum
- Konfirmadus focikupa
- Nem tudod, hol tanulj tovább?
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Megjelent a 2022. évi egyházi közösségi célú programok támogatási felhívása
- A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021. évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírásait itt tekinthetik meg:
- Megjelent a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021. évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírása
- Felvételi 2021 - Nagyberegi Református Líceum
- A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottsága pályázatot hirdet a kárpátaljai református líceumok 8-11. osztályos tanulói számára
Események RSS
-
Jun 17.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Hittanosnap
- FRIGy istentisztelet
- Köszönetnyilvánítás
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Házasság hete 2023
- Önkénteseink az anyaországban
- Beszámoló a Péterfalvi Családtípusú Gyermekotthon épületének felújításáról
hozzászólás.
Hozzászólok.