Istentisztelet a Hold utcában
2023. Feb 27., szerző: AdminisztrátorImádságos élettel a békéért szolgálni
– Itt az ideje eldöntenünk, hogy hasznosak akarunk-e lenni. Lehetőségünk van a változtatásra, Istenhez fordulni – fogalmazott igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a Hold utcai református templomban vasárnap Budapesten. Az úrvacsorás istentiszteleten, ahol közösen imádkoztak a békéért, Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is szolgált.
Egy éve, 2022. február 24-én kezdődött az orosz–ukrán háború, amely milliók életét változtatta meg. A Hold utcai református templomban tartott istentisztelet kezdetén Balog Zoltán dunamelléki püspök a hálaadásra és a bűnbocsánatra helyezte a hangsúlyt.
A püspök hálát adott az életünkért, hogy itt lehetünk egymásnak, valamint az egyházi közösségeinkért. A bűnbocsánatért is imádkozott, hogy gyakran nem az Istenhez méltó módon cselekszünk, az érdektelenség, az elhidegülés uralkodik családjainkban. – Mégis örülhetünk az Isten kegyelmének, aki bűneinket magára vette – tette hozzá. A püspök imádkozott, hogy a reménytelenség helyébe a béke költözzön. Isten adjon bátorságot a népének és népe vezetőinek nevén nevezni a bűnt, elítélni a gonoszt és szót emelni az áldozatokért. – Te a béke fejedelme vagy, fogd le azok kezét, akik háborúznak. Ne engedd igazolni a háborút, az erőszakot vélt vagy valós sérelmekkel, nemzeti vagy egyházi érdekekkel. Állj a szenvedők, az áldozatok mellett, bármelyik oldalon áldozták fel őket – fogalmazott a református püspök.
Balog Zoltán köszönetet mondott a kárpátaljai testvéreknek, hogy részt vettek az istentiszteleten, és Zán Fábián Sándor püspöknek is, aki eljött Magyarországra, hogy közösen imádkozzanak a békéért.
A kárpátaljai püspök Ezékiel próféta könyvének 15. fejezetéből az első nyolc verset olvasta fel: „Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Mennyivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál, és a szőlővessző, ha az erdő fái közé kerül? Fölhasználják-e a fáját, hogy valamit készítsenek belőle? Használják-e cöveknek, hogy mindenfélét akasszanak rá? Inkább tűzbe dobják, hogy az megeméssze. És ha a két végét megemésztette a tűz, ha már a közepe is parázslik, alkalmas-e még valamire? Hiszen, amíg ép volt, addig sem készült belőle semmi. Hát ha a tűz emészti és parázslik, készülhet-e belőle valami? Ezért így szól az én Uram, az Úr: Ahogy az erdő fái közé került szőlőtőke fáját tűzbe dobom, hogy az megeméssze, úgy dobom oda Jeruzsálem lakosait. Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ellenük fordítom arcomat. Pusztává teszem az országot, mivel hűtlenekké váltak – így szól az én Uram, az Úr.”
Zán Fábián Sándor igehirdetésében arról elmélkedett: gyakran elfelejtünk hálát adni az Istennek akkor, amikor minden rendben van körülöttünk. Természetesnek vesszük, hogy jól mennek dolgaink. Amikor azonban megváltoznak a körülmények, kérdőre vonjuk az Urat és azt kérdezgetjük: miért? A kárpátaljai közösséggel kapcsolatban is felmerül a kérdés: miért kell ezeket a nehézségeket elviselniük? Miért kell szétszakított családokat látni, kényszerűen elmenekülni?
A felolvasott igeszakaszból, a szőlőtőke hasonlatával összefüggésben feltette a kérdést, hogy a háború sújtotta lakosság haszontalanná vált-e, elfordult-e tőlük Isten. A püspök úgy fogalmazott, hogy ezekben a nehéz időkben sem feledkezhetünk meg rendeltetésünkről, küldetésünkről. Jézus Krisztus értünk szenvedett. Fel kell tennünk önmagunknak a kérdést, tettünk-e eleget az ő nevében, a dicsőségére és embertársaink javára. Kiemelte: nekünk, keresztyéneknek magunkba kell néznünk, és meg kell látnunk, hol voltunk és lehetünk hasznosak. Van-e az életünkben igazi szolgálat, amely tiszta szívvel hálát ad Istennek? Arra buzdította a hallgatóságot, hogy kezdjenek el cselekedni az Úr nevében, vigyék az örömhírt, építsék közösen Isten országát. Hangsúlyosnak nevezte, hogy egyéni és gyülekezeti életünkben is el kell köteleződnünk a hitünk mellett. – Eljött az idő, hogy változzunk, bizonyságot tegyünk és elhatározzuk: hasznossá szeretnénk válni és imádságos élettel szolgálni – fűzte hozzá. A kárpátaljai püspök meghatódva mondott köszönetet menekülni kényszerült testvéreinek, hogy házaikra még nem tették ki az eladó táblát.
Zán Fábián Sándor igehirdetését követően a Hold utcai református templom gyülekezetének konfirmandusai olvasták fel imáikat a békéért. Az úrvacsorás istentiszteletet szeretetvendégség zárta. Az összegyűlt perselyadományokat Kárpátaljára juttatják majd el.
A vasárnapi alkalmat a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség szervezte. A két püspök ezt követően Tatabányán tartott istentiszteletet a kárpátaljai református testvéreknek.
Ivády Zsuzsa
Fotó:Hurta Hajnalka
reformatus.hu
Híreink RSS
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.