A Kárpátaljai Református Egyházkerület minden gyülekezetéhez
2023. Feb 14., szerző: AdminisztrátorTárgy: adománygyűjtő körlevél a szíriai reformátusok földrengés károsultjainak
Nagytiszteletű Lelkipásztorok! Tisztelt Presbitérium! Kedves Gyülekezet!
Az Ukrajnában zajló háború következményeit nap mint nap tapasztaljuk egyéni és közösségi, gyülekezeti téren egyaránt. A gazdasági és szellemi nyomás ránehezedik mindannyiunk életére. A nyomorúság ellenére óriási összefogást, szolidaritást tapasztalhattunk meg nemcsak Kárpát-medencei szinten, hanem számos távolabbi testvéregyház részéről is. Átélhettük milyen az, amikor bajban segítséget kapunk, amikor imádkoznak értünk, gyűjtést szerveznek, sok kilométert megtéve meglátogatnak. Azt gondoltuk a mi életünk a legnyomorultabb.
Most, amikor testvéreink még szorultabb helyzetbe kerültek, látjuk, hogy milyen nagy a természeti katasztrófa pusztítása, hány élet, család, közösség került kilátástalan helyzetbe a veszteségei miatt, szeretnénk bátorítani őket, segíteni őket, hogy megőrizzék a reményt ezekben a nehéz időkben. A földrengés sújtotta Szíriában sajnos napról napra több áldozatról hallani.
A Szír Református Egyháznak mintegy 38 gyülekezete közül sokakat érintett a katasztrófa. Több templomukban, közösségi központjaikban menedékhelyeket alakítottak ki, s erejük felett igyekeznek segíteni az otthonukat elvesztő embereknek. Akárcsak mi, majdnem egy évvel ezelőtt, tettük, amit tehettünk. A Kárpátaljai Református Egyház vezetősége arra kéri az egyházközségeket, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák egy perselypénz meghirdetésével a Szír Református Egyház természeti katasztrófa áldozatait, azok családtagjait. Tudjuk, hogy őket sokféleképpen érik próbák naponként, hiszen országukban a keresztyén vallás üldözött.
Kérjük a testvéreket, hordozzuk imádságban a szír református testvéreinket. Adjon Isten vigasztalást minden gyászolónak és reménységet a megpróbáltatásaik közepette.
Najla Kassabb, a közel-keleti térség második felszentelt lelkésznője, egyben a Református Egyházak Világközösségének elnöke az elmúlt évben két alkalommal is járt Kárpátalján és testvéri tamogatásukról, imáikról biztosították a kárpátaljai reformátusokat.
A perselypénzeket, kérjük, hogy 2023. március 10-ig minden gyülekezet juttassa el a saját egyházmegyéje esperesi hivatalába.
Az összegyűlt adományt a Magyarországi Református Egyházon keresztül juttatjuk majd el a helyszínre. „…a nyomorúság sok próbatétele között is bőséges az örömük, és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert tanúsíthatom, hogy képességük szerint, sőt erejük felett is önként adakoztak.” 2Kor 8:1-3
További információkért az alábbi összefoglalót javasoljuk: https://reformatus.hu/.../reformatus-iskolakat-mentett.../
Tisztelettel és testvéri köszöntéssel:
Danku Gábor s.k. a KRE főgondnoka, a Zsinat világi elnöke
Zán Fábián Sándor s.k., a KRE püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke
Beregszász, 2023. február 10.
Híreink RSS
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.