Megújulás a szövetségben

Egyházkerületi csendesdélután Beregszászon 

Immáron több mint három évtized telt el azóta, hogy a szovjetrendszer ateista világát egy ébredési hullám váltotta fel Kárpátalján. A Kárpátaljai Református Egyház is nyíltan vállalhatta evangelizációs szolgálatát. Elsősorban az ifjúság körében végzett igencsak hatékony munkát. Nagyon sok fiatal abban az időben az Aklihegyen, Balazséron, Csongoron, meg a magyarországi Tiszanagyfaluban ismerte meg a Megváltót, adta át életét Jézus Krisztusnak. Szeptemberben a beregszászi református templomban hálaadó istentiszteletre gyűltek össze a 90-es évek ébredési hullámának átélői, akik akkor úgy döntöttek, rendszeresítik a találkozókat, hogy erősödjenek Isten igéje és egymás hite által. Most október 23-án újból találkoztak, hogy megerősítsék az akkor kötött szövetséget.

Ezúttal is zsúfolásig megtelt a beregszászi reformátusok gyülekezeti terme, ahol Taracközi Ferenc helyi vezető lelkész üdvözölte a megjelenteket, aki az ige szavával figyelmeztetett: „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban” (Titusz 2, 11–12). Engedjük, hogy Isten formáljon bennünket, hogy Szentlelke folyamatosan munkálkodjon bennünk.

Ifj. Pocsai Sándor csongori lelkész Ábrahám példáján mutatta be, hogyan vezet Isten, ha komolyan vesszük a vele való szövetséget. Miért éppen Ábrámot szólította meg az Úr? – tette fel a kérdést az igehirdető. Mert különb volt? Nem! De különbbé akarta tenni! Így van ez velünk is. Ám csak akkor leszek különb, ha engedek a hívó szónak, mint tette ezt Ábrahám. Istennek terve van veled, amikor megszólít, s az ő szavának mindig következménye van: akkor is, ha meghallod, s akkor is, ha nem. De nem az a kérdés, hogy hallod-e Isten szavát, hanem hogy hallgatsz-e rá! Lehet, hogy meghalljuk az elhívást, de nem akarunk elköteleződni. Pedig csak azon az úton van áldás, amelyen Isten vezet. Szövetséget kötni vele azt jelenti, elkötelezem magam Istennek, aki az örök életre hív. Az engedelmesség következménye pedig, hogy Ő gondot visel rólunk, zárta gondolatait az igehirdető.

Somogyi Csaba (Debrecen) missziós szolgálatában Illés példáján arra mutatott rá, hogyan lehet Istennel járva elveszíteni a szövetséget, s hogyan lehet megújítani azt. A Kármel-hegyen a Baal-próféták sikertelenül hívják istenüket segítségül, de Illés kérésére „lecsapott az Úr tüze”. Isten bizonyította, hogy Ő az Úr. Illés mégis elveszti bizalmát, amikor Jezábel megfenyegeti.

Menekül a bálványimádó Jezábel bosszúja elől, s odáig jut, hogy már nem akar élni. De Isten nem hagyja magára, megkeresi, megszólítja. Nem bünteti – „halk és szelíd hang hallatszott”. És újra feladattal bízza meg. Illés megújította a szövetségét Istennel… Nekünk is szükségünk van a szövetség megerősítésére. És nemcsak Istennel, hanem egymással is, mert aki a testvérét nem szereti, az Istent sem tudja igazán szeretni, hangsúlyozta az előadó.

Zimányi József, a kilencvenes évek ébredési hullámának vezéregyénisége a megedzett, kipróbált hívő ember lelkületével tett bizonyságot arról, mennyire szeret bennünket Isten, aki a kereszten kötött szövetséget veled, velem, amikor vére által elmosta minden bűnünket. „Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. Gondolj erre, szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha megbocsátom mindazt, amit elkövettél” (Ezékiel 16, 62–63). Sok a bűnünk, de nagyobb a kegyelem, ne ingadozzatok, mindenkor a teremtő, a megváltó Istenhez kiáltsatok! – zárta gondolatait a lelkész.

A következőkben Zán Fábián Sándor püspök emlékezett vissza az ébredés időszakára, majd felolvasta azt a szöveget, mellyel akkor sok fiatal kötött szövetséget Jézussal, s vallotta: „… mind testestül, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért eleget tett… Itt a földön neki adom mindenemet, halálom után a mennyei Jeruzsálemben pedig ő ad nekem örök életet… De szövetség van köztem és szövetséges társaim között is. Ők segítségemre lesznek, hogy hűségesen kövessem Uramat, és én is segítségükre leszek hűségükben.”

Az alkalom végén – a püspökkel együtt mondva az akkori fogadalom szövegét – a jelenlévők megújították, megerősítették szövetségüket.

Marton Erzsébet