Tízéves az „Élim” Hetyeni Református Napközi Otthon - A fogyatékkal született gyermek is áldás

Beregszászból jövet Beregsom elején balra térve, úttalan utakon zötykölődve, áthaladva Csonkapapi és Hetyen egykor szebb napokat látott macskaköves utcáin, egyszer csak úgy érzi az ember, a világ végére érkezett. Ám áll itt egy csodavár, amely igen sok fogyatékos gyermeknek a starthelye a minőségi élet felé: az „Élim” Hetyeni Református Napközi Otthon immáron tíz éve segít speciális igényű gyermekek fejlesztésében. Október 4-én születésnapra érkeztek ide egykori és jelenlegi neveltek, szülők, támogatók.

A Kárpátaljai Református Egyház püspöke nyitó áhítatában a mindennapi hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet a 100. zsoltár alapján. Zán Fábián Sándor hangsúlyozta: hogy igazán hálát tudjunk adni életünkben, s ezért az otthonért is, vissza kell tekintenünk. Ám emberi gyarlóságunkból kifolyólag hajlamosak vagyunk elsősorban azt látni, mi mit tettünk, aztán talán észrevesszük az ajándékokat is. De ha nem látjuk meg Isten cselekedeteit, áldásait, lelki vakságban szenvedünk. Ez az otthon úgy jöhetett létre, hogy valakik megtapasztalták Isten jóságát és hála ébredt szívükben, amihez cselekvő szeretet társult. Az itt szolgáló munkatársak révén pedig a speciális igényű gyerekek megtapasztalhatnak valamit abból, hogy milyen jó az Úr.

A megjelenteket Cseresznye Erzsébet, az otthon igazgatója üdvözölte, hálát adott az elmúlt tíz esztendőért, az itt megtapasztalt kis csodákért, melyek óriási lépéseket jelentenek neveltjeik számára. Az igazgató asszony meghatódva számolt be a tavaly birtokba vett új szárny építéséről is. „2020 augusztusában két téglánk volt, s decemberre tető alatt állt az étkező-társalgó-díszterem, 2021 karácsonyában pedig már itt tartottuk a karácsonyi alkalmunkat. Számtalanszor megtapasztaltuk az ige igazságát: „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram” (Zsolt 139, 4) – mondta az igazgató asszony, aki köszönetet mondott a támogatóknak, a névtelen adakozóknak, a kétkezi segítőknek, az imahátteret biztosító testvéreknek.  

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka, visszaemlékezve a megtett útra, az egymás terhét hordozzátok krisztusi parancs fontosságát hangsúlyozta, illetve a Királyok első könyve 8. részének 61. versével intett: „És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az ő rendeléseiben, és őrizzétek meg az ő parancsolatit, miképpen e mai napon”.

Igencsak lélekmelengető volt az otthon neveltjeinek szívből jövő köszönete. Ajkukról valóban őszintén szólt az énekben, versben megfogalmazott hála. Minden egészséges ember tanulhat tőlük köszönetet mondani a vanért! Nekünk természetes, hogy látunk, hallunk, járunk, fogunk stb., ők viszont nem azok hiányán siránkoznak, hanem a maguk módján hálát adnak azért, ami ép: a siket a szeméért, a sánta a kezéért…  
És minden elismerés azoké a szülőké is, akik nem mondtak le sérült, fogyatékkal született gyermekükről, elfogadták őket, s meglátják bennük Isten áldását, szeretetét. A dédai Popovics Katalin és a zápszonyi Nyomó Andrea egyhangúan vallja: egy sérült gyerek sokkal több szeretetet ad, sokkal jobban tud örülni minden apróságnak, ami kárpótol minden plusz nehézségért. Persze nem könnyű elfogadni, hogy egy beteg gyerek született a családba, de Isten nem rak nagyobb terhet senki vállára, mint amennyit el bír viselni – fogalmazza meg sok érintett anyuka érzését a rafajnaújfalui Demeter Margit. Aki bevallja, eleinte háborgott, hogy elsőszülött gyermeke sérülten született, de ma már tudja: Isten azért választotta őt lánya édesanyjának, mert tudta, hogy megbirkózik ezzel a feladattal és szeretettel fog vele foglalkozni. Azóta is hittel énekli: „Rajtam keresztül áradj, Uram…” S a Teremtő megmutatta hatalmas szeretetét és kegyelmét, amikor támaszként életerős, egészséges, értelmes fiúval is megajándékozta őket.

Ezek az édesanyák sorstársaik véleményét is megfogalmazták, amikor beszélgetésünk során hálát adtak a hetyeni otthonért, ahol gyermekeik hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Ami ugyan nem eget rengető, és mások számára nem is látványos, de ők hálásak azért, hogy kinyíltak, önállóbbakká váltak, itt barátokra leltek, ide örömmel jönnek és vágynak – még a gyermekkorból kinőve is –, mert itt szeretet veszi őket körül.

Az alkalmat záró szeretetvendégségen, a közös fotózáson, meg az udvaron, a játszótéren is megható volt látni, milyen szeretettel fordulnak egymáshoz ezek a fiatalok, hogyan segítenek egymásnak, s milyen sokat tanulnak egymástól is. És minden elismerés az itteni munkatársaknak, akik nagy-nagy szeretettel hajolnak le minden gyermekhez, igazi elhívásként tekintenek szolgálatukra. Az új – egyébként igen nagy igényességgel kialakított – közösségi tér falára felrajzolt ige mindannyiunk számára figyelmeztetésként szól: „Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül… semmiképp sem fogja elveszteni jutalmát” (Mt 10, 42).

Marton Erzsébet