A Kárpátaljai Református Egyház tanévnyitó istentiszteletén - Egyenest a cél felé

2022. Sep 14., szerző: Adminisztrátor

Bizonyára mindannyian érezzük és tapasztaljuk azt a bizonytalanságot, amely az országban kialakult helyzet miatt van. Szinte a nyár utolsó napjaiig bizonytalan volt még az intézmények indulása is, és ahogyan előre nézünk, és emberi bizonyosságokat keresünk, akkor is csak bizonytalan prognózisokat hallunk a tanévet illetőleg. Lehet-e így tanévet kezdeni? Lehet ilyen bizonytalanságban teljes erőbedobással oktatni, nevelni, mindent megtenni a jövő nemzedékéért? – tette fel a kérdést Tóth László, a Nagyberegi Református Líceum lelkészigazgatója a Kárpátaljai Református Egyház központi tanévnyitó istentiszteletén, melyre vasárnap a nagyberegi református templomban került sor. – Lehetséges, válaszolta meg a kérdést, mert a mi hatalmas Istenünk ezek között is gondoskodik rólunk. Küld emberi segítséget, támogatást, elindít bennünk jó gondolatokat, megáld bölcsességgel és így válik a nehéz időszak áldásoknak az idejévé az életünkben. Vegyük ezt is észre és ezzel a lelkülettel induljunk neki annak, ami előttünk van az ige biztatásával: „...egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Filippi 3, 14) – bátorított Tóth László.

Ünnepi igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke Mózes 5. könyvének 8. fejezete alapján erősítette a jelenlévőket. Bár ma sokszor kilátástalannak tűnik a helyzetünk, sokszor úgy érezzük, kiszolgáltatottak vagyunk, sokszor félünk, de emlékezzünk vissza, mit cselekedett velünk az Úr, hogyan vezette eleinket, mint ment a megszabadított nép előtt a pusztában felhő- és tűzoszlopként. Megpróbálta népét, de velük volt, megsanyargatta, de meggyógyította, mannával etette, sziklából fakasztott vízzel itatta. Ő vezette őket a nagy és félelmetes pusztában, ahol mérges kígyók és skorpiók vannak. A mi útjainkon is voltak „skorpiók, kígyók”, de az Úr megsegített, adott bölcsességet, hogy felépíthessük intézményeinket, és ad segítőket, hogy fenntarthassuk iskoláinkat. Próbára tesz ma is, hogy végül jót tegyen velünk, hogy lássuk, mily nagy az Ő hatalma. Legyünk hálásak, hogy munkatársai lehetünk, tartsuk meg parancsolatait, rendeléseit, „az ő utain járj, és őt féljed, mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr”. Ő ad erőt ma is feladataink elvégzéséhez, ő ad erőt szeretni, az elesettet felemelni. Csak tekints az Úrnak szavára, tartsd meg parancsolatait, ne feledkezz meg róla, emlékezz arra, amit tanultál az ő rendeléseiből, s akkor célba érsz, tanácsolta az igehirdető.

Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja abbéli reményének adott hangot, hogy a mostani jelenléti oktatás a normális élet felé indít bennünket. A háborús helyzetre utalva azt kívánta, hogy a diákoknak ne olyan szavakkal gazdagodjon a szókincsük, amiket csak a történelemkönyvekből kellene megismerniük. A diplomata hangsúlyozta, hogy amint ezidáig, a Magyar Kormány ezután is minden támogatást megad ahhoz, hogy Kárpátalján is normális keretekben folyjon az oktatás, ezzel is elősegítve a szülőföldön maradást.

Pál Sándor, a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány kuratóriumi elnöke arról szólt, milyen többletet adnak az egyházi oktatási intézmények, ahol a tudás mellé útmutatást, tanítást is kapnak a diákok. Ebben a bizonytalan világban még inkább szükséges Istenhez fordulni, hangsúlyozta. Jó tanácsként Pál kolosséiakhoz írott leveléből vett igeszakaszt helyezte a diákok, tanárok szívére: „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent”.
Zán Fábián Sándor a 100. zsoltárral tanácsolta a tanévnyitó résztvevőit: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel… Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőinek nyája… Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre”.

A KRE főgondnoka a református líceumok indulására, a csengeri évekre, majd a beregi líceum építésére emlékezett, kiemelve, mennyire fontos, hogy hitben élő fiatalokat neveljünk. Az elmúlt évek után az idei is nehézségek elé állított bennünket, emlékeztetett Nagy Béla, aki azt kérte, hogy mindenkor Istent hívjuk segítségül, és az 5Mózes 31, 8-cal bátorított: „Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!”

Tóth László, a KRE tanügyi bizottsága elnökének beszámolójából megtudtuk, hogy minden nehézség ellenére sikerült lezárni az elmúlt tanévet, a négy református líceumban 122 végzős diák vehette át az érettségi bizonyítványt, akik közül 114-en tovább folytatták a tanulmányaikat Kárpátalján, illetve Magyarországon. A mostani tanévet 534 diákkal kezdték meg. Az elmúlt tanévben közel 8000 hittanos gyermek vehette kezébe az új tankönyveket és a hitoktatók az új tanterv szerint kezdhették meg a gyerekek tanítását a gyülekezeti hitoktatásban, s idén folytatják az új tanterv szerinti tanítást. Istennek hála, az egyházi intézményeink az utóbbi időben óvodai csoportokkal is bővültek, az idei tanévet 228 kisgyerek kezdheti meg 8 intézményben, és még vannak olyan csoportok, amelyek megnyitásra várnak a közeljövőben, számolt be Tóth László. Aki felhívta a figyelmet, milyen nagy felelősség és nagy kiváltság az, hogy keresztyén emberként adhatjuk át az ismeretet, a tudást és közben ráiránythatjuk a felnövekvő nemzedék figyelmét arra, amit az ige így fogalmaz meg:  „Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet” (2Pt 1, 5–7). A hívő ember, aki a keresztyén értékrend által látja ezt a világot, soha nem fog annak elpusztítására törni, nem akarja embertársát eltaposni, hanem kifejezi és megéli a minden ember iránti szeretetet, mert nemcsak az értékrend az, ami erre ösztönzi, hanem az élő Istennel való élő kapcsolata is, mondta. Ezért is hálás a szívünk, hogy a Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben, óvodáiban, református líceumaiban az értékrend mellett – amit mint keresztyének képviselünk – ott van a kapcsolat is, amit mint hívő emberek megélünk és felkínálunk azoknak, akik hozzánk jönnek: kapcsolat az élő Istennel az Ő Fia, Jézus Krisztus által. Az értékrend fontos, az értékrend irányt mutat, de a kapcsolat által lesz valóban megélt és nem csak képvisel, fogalmazott Tóth László.

Az ünnepi tanévnyitó istentiszteleten a négy református líceum – nagydobronyi, nagyberegi, péterfalvai és técsői – diákjai versekkel és énekekkel szolgáltak. Az alkalom Szilágyi Károly imájával, áldással és közös énekléssel ért véget.

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.