Májusban ismét Református Zenei Fesztivál

2022. May 03., szerző: Adminisztrátor

Két év kihagyás után ismét református énekektől lesz hangos a budapesti belváros. A XVII. Református Zenei Fesztivált (RZF) május 27. és 29. között rendezik meg a fővárosban. A koronavírus-járvány miatt két éven át szünetelt a találkozó, amely most májusban régi és új helyszíneken támad új életre. Cikkünk végén közöljük a részletes programot.

A Kálvin tér, a Ráday utca és a Bakáts tér megszokott helyszínei a Református Zenei Fesztiválnak, de ebben az évben a Nagyvárad téri református templom és környéke is a háromnapos forgatag helyszínéül szolgál majd. „A református egyháznak olyan hatalmas kultúrája és fontos társadalmi szerepe van, amit érdemes megmutatni" – foglalta össze a fesztivál lényegét korábban Böszörményi Gergely, az esemény ötletgazdája. A református kultúra felmutatására és ünneplésére életre hívott rendezvény szervezését ebben az évben a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány vállalta.

KIJÖNNI A TEMPLOMBÓL

Bár templomok is otthont adnak az RZF-nek, az esemény célja, hogy a református kultúrát és értékeket a templomfalakon kívül is felmutassa. A három napos forgatagot útjára indító péntek délutáni református tanár-diák felvonulás után a nyitóáhítatot Steinbach József dunántúli püspök tartja majd.
Térzene, népzenei, régi zenei és jazz-koncertek, kórustalálkozó, kerekítő és Magyar Örökség-díjasok közönségtalálkozója is szerepel az idei programban. Idén sem maradhat el a szokásos fáklyás felvonulás. 27-én este a Ráday utcán és a Kálvin téren vonulnak a reformátusok, zsoltárt énekelve. A késő esti áhítatot Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke tartja.

A XVII. REFORMÁTUS ZENEI FESZTIVÁL – TERVEZETT PROGRAM

2022. május 27., péntek
16:00 – református diák-tanár felvonulás (Kálvin tér–Ráday u.)
16:30 – nyitó-istentisztelet – Steinbach J. ref. püspök, MH Légierő Veszprém zenekar (Bakáts tér)
17:00 – térzene – Egressy Béni református rézfúvós zenekar (Bakáts tér)
18:00 – népzenei koncertek (Bakáts tér)
21:00 – zsoltáros fáklyás menet a Ráday utcán
21:45 – késő esti zenés áhítat a Kálvin téri református templomban – Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke

2022. május 28., szombat
09:00 – Nagyszínpad: kerekítő, gyermekkoncertek, világzenei koncertek, borkóstoló, vásár
10:00 – énekeskönyvi konferencia (Nagyvárad téri református templom)
14:00 – református kórustalálkozó (Nagyvárad téri református templom)
15:00–20:00 – Kálvin Kamara Kert: jazz, népzene, világzene, régi zene (Ráday u. 3.)

2022. május 29., vasárnap
14:30 – Magyar Örökség-díjasok közönségtalálkozója (Nagyvárad téri református altemplom) MÖD-művészek fellépésével
18:00 – a Központi Református Kórus (KRK) koncertje (Nagyvárad téri református templom)

Ebben az évben nem csupán a Református Zenei Fesztivál, hanem a Református Énekek koncertsorozat is folytatódik. A szintén két éven át szünetelt, a református énekeskönyvből merítő koncertet június 25-én rendezik a MÜPA-ban. Jegyek 2500 Ft, 3000 Ft, 3500 Ft, 4000 Ft, 4500 Ft és 5000 Ft értékben érhetők el, rendelni egyelőre az rzf@reformatus.hu emailcímen lehet, hamarosan a szervezők megnyitják az online jegyvásárlási felületet is, amelyről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

 

reformatus.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.