Felmentés a szólásszabadság perben
2022. Mar 30., szerző: AdminisztrátorMinden vádpont alól felmentették Päivi Räsänen volt finn belügyminisztert és Juhana Pohjola evangélikus püspököt. A Helsinki Bíróság a nemzetközi figyelmet kiváltó szólásszabadság-perben március 30-án hozott elsőfokú ítéletet.
A két keresztyént gyűlöletbeszéddel vádolták meg, mert bibliai igét tettek közzé a homoszexualitás kérdésében: a volt belügyminiszter Twitter-oldalán Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből (Róm 1,24–27) idézett a helyi melegfelvonulás kapcsán. Februárban exkluzív interjút adott a Reformátusok Lapjának Päivi Räsänen. Nyilatkozatában azt mondta: „motivációm a keresztyén értékek védelmére a Szentírásból fakad, egyben szeretnék hatást gyakorolni a társadalmunkra, hiszen a keresztyén hiten alapuló meggyőződés több felszínes véleménynél”.
Az interjút a reformatus.hu oldalon is megtalálják.
A képet Päivi Räsänen bocsátotta a Reformátusok Lapja rendelkezésére.
Híreink RSS
- Továbbra is szívvel-lélekkel segítik a sérült gyerekeket a Nefelejcs munkatársai Mezőváriban
- Háladó istentisztelet Bulcsúban
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- A Bóbita Lelkigondozó és Gyermekfejlesztő Központ szolgáltatásai
- Hálaadó tanévnyitó istentisztelet: 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület, 30 éves a református oktatás
- TANÉVNYITÓ BESZÉD
- Hálaadás
- ISKOLÁSOKAT ÉS INGYENKONYHÁKAT SEGÍTETTÜNK KÁRPÁTALJÁN
- Kárpátaljai gyermektáborokat támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat
- Felnőttkonfirmáció Beregardóban
- Szolgálók csendesnapja Nagyberegen
- Nagy utazás a KRISZ-héten
Programajánló RSS
- Énekkarok találkozója
- Hálaadó csendesnap
- Tanévnyitó istentisztelet
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- Pedagógusok csendesdélutánja
- Hitoktatók továbbképzője
- Presbiteri találkozó
- Hálaadó istentisztelet Újakliban
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
Kitekintő RSS
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
- Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot
- Isten akaratából, folytatás következik
- Maradnunk kell, és túlélni
- Új szín a gyülekezeti kóruséneklésben
- Több millió forint értékű gyógyszerrel támogattuk az ungvári kórházat
- Szeretethíd Kárpátaljáért – elindult a regisztráció a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra
Pályázatok RSS
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
- A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Férfi nevelőtanárt keres a Nagydobronyi Református Líceum
- Konfirmadus focikupa
- Nem tudod, hol tanulj tovább?
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
Aloldalainkról
- Felvételi
- Hittanosnap
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Házasság hete 2023
- Önkénteseink az anyaországban
- Beszámoló a Péterfalvi Családtípusú Gyermekotthon épületének felújításáról
hozzászólás.
Hozzászólok.