Idén is megérkezett Kárpátaljára az NSKI mikulásajándéka
2021. Dec 10., szerző: AdminisztrátorCsomagba zárt szeretet
Felelősséggel és hűséggel – ez a jelmondat vezérli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársait, melyhez híven immáron közel egy évtizede december elején Mikulás-járás keretében adják át ajándékaikat a Kárpát-medencében nehezebb sorban élő magyar gyermekek és családjaik számára. Így érkeztek meg a névre szóló csomagok 2013 óta minden évben Kárpátaljára is. Azokat korábban rendre Szász Jenő elnök és munkatársai adták át a címzetteknek. A Covid-járvány miatt viszont sajnos már sem tavaly, sem idén nem jöhettek el személyesen, s az itteni gyerekek sem köszönhették meg az ajándékokat kedves műsor keretében… De a Mikulások már csak olyanok, hogy rájuk lehet bízni a küldeményeket, a szeretet csomagba zárt üzeneteit, mert ők legyőznek minden akadályt. Így aztán most is célba értek az ajándékok.
December 6-án hangos Mikulás-hívó ének fogadta a Nagyszakállút a Nagyberegi Református Líceum igazi karácsonyi hangulatot árasztó zsibongójában, ahol Tóth László lelkészigazgató köszöntötte azokat a nagyberegi gyerekeket és szüleiket, akikhez idén ide küldte meglepetéseit az NSKI. A karácsonyfák szomszédságában felállított kandalló mellett örömmel pihent meg a Mikulás, aki mesélt a gyerekeknek a hosszú útról, amit megtett, illetve a szeretet fontosságáról, ami nem csak ezt az időszakot kell átjárja. Majd a lelkészigazgató közreműködésével kézbesítette a névre szóló ajándékokat a gyerekeknek. Akik nagy izgalommal kutatták, mit is rejtenek a hatalmas csomagok. Mint kiderült, valamennyien a kedvenc és óhajtott játékukat is megtalálták abban, hisz az NSKI Mikulása előre érdeklődött, kit mi érdekel leginkább, ki mivel foglalkozik szívesen. Így aztán nagy volt az öröm, amikor a csomagot kibontva a gyerekek olyan dolgokat vehettek kezükbe, amiről sokszor csak titokban álmodtak. Aztán a családi karácsonyi csomagokat is átvehették a szülők, hisz az ajándékozók nem csupán a gyermekeknek akartak örömet szerezni Mikuláskor, de küldeményeikkel családjaik karácsonyi asztalát is igyekeztek gazdagabbá tenni.

Az ajándékozást követően Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke arra kérte a gyerekeket, hogy viszonzásaként legyenek szófogadó, engedelmes, jó gyermekek. Emellett mind a kicsinyek, mind a felnőttek figyelmét a hálaadás, az imádkozás, az egymásért való imádkozás fontosságára hívta fel.
Mint megtudtuk, az NSKI a Kárpátaljai Református Egyházkerületen keresztül minden évben más településre juttatja el ajándékait. Idén Nagybereg, Beregújfalu, Kígyós, Nagymuzsaly, Kuklya, Beregardó, Makkosjánosi és a Nefelejcs Rehabilitációs Központ gyerekei (összesen 110) örülhettek az ajándékoknak. A karanténszabályok miatt viszont ezúttal nem egyszerre vehették át ünnepélyes keretek között, azokat a lelkészeken keresztül juttatják el az érintettekhez.
Kovács Erzsébet
Híreink RSS
- 20 éves a KRE Múzeuma és Levéltára - Őrzi és hirdeti az ősi határokat
- „Ne fáradjatok meg a jónak cselekvésében” – Lelkésztovábbképző alkalom Nagydobronyban
- Kerületi lelkészgyűlés
- Megújult a tiszaújhelyi református templom - Teremjük a lélek gyümölcseit
- Kárpátaljára látogatott a Gustav-Adolf-Werk Német szervezet főtitkára
- „Barátság hídjai – Szumi és Kárpátalja” projekt keretében 2025. augusztus 15–21. között egy 21 fős csapat számára szerveztünk ifjúsági hetet Kárpátalján.
- KRISZ-hét Nagyberegen - FontosVAGY
- A közös összefogás és teherhordozás táptalaja az a készség, amikor önös érdekek lemondása által egy nagyobb, nemesebb jó érdekében köteleződünk el.
- „…küldetésünknek tekintjük a Kárpátalján élő… egyedülálló, idős emberek felkarolását”
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban




hozzászólás.
Hozzászólok.