Hálaadó istentisztelet Visken - Közös hittel, egy akarattal
2021. Nov 05., szerző: AdminisztrátorOktóber 24-én Visk 1800 lelket számláló református népe a meghívott vendégekkel együtt azért gyűlt össze, hogy hálát adjon a Mindenhatónak. Aki ismét csodát tett: isteni indíttatásból vezérelve, a helybeliek összefogásának, az anyaországban élő innen elszármazottaknak, a Visket korábban meglátogató turistáknak, a különböző anyaországi egyházi és civil szervezeteknek, valamint a magyar állam segítségének köszönhetően sikerült új, időtálló fémpalásttal befedni a tetőszerkezet egészét.
Igei köszöntőjében Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye esperese a híveket Ézsaiás próféta szavával köszöntötte, aki arra buzdít mindenkit, hogy örvendezzenek és magasztalják az Úr nevét, aki fenséges tetteket vitt véghez. Az esperes arra emlékeztetett, hogy Krisztussal együtt boldog bizonyosságunk van a jövőt illetően. Amíg itt a földön tart a kegyelmi idő, addig ő velünk van életünk minden percében, az örömökben és a megpróbáltatásokban egyaránt.
Ugyancsak Ézsaiás (a mindenek tudója) gondolatait helyezte a jelenlévők szívére Zán Fábián Sándor református püspök. Aki igehirdetésében gyarló emberi voltunkra emlékeztetett: baj esetén nyomban a kegyelmes Istenünkhöz fordulunk, ám a veszély elmúltával hajlamosak vagyunk a hálaadásról megfeledkezni. És nemcsak a hálaadásról, de arról is, aki a veszedelemből kimentett bennünket. Elfeledkezünk beszélni az Úr nagy kegyelméről, amit irányunkban tett. Pedig a hívő keresztyén református embernek az Isten iránti hálaadásra mindenkor készen kell állnia, és nem csak szavakkal kell megköszönni Istenünk nagy jóságát, hanem egész életünk példájával. A modern ember az örökös nagy rohanásban talán ott követi el a legnagyobb hibát, hogy viselkedésében, tetteiben, de még beszédmódjában sem különbözik azoktól a társaitól, akik távol kerültek Jézustól, illetve sohasem tartoztak az ő nyájához. Igenis beszélni kell a Megváltó nagypénteki hatalmas áldozatáról, valamint a húsvétnak mindent beragyogó fényéről, és arról, hogy valamennyien Isten megváltott gyermekei vagyunk, s az igazaknak ott van elkészítve a hely a mennyországban.
Az igei hirdetést követően Jenei Károly viski lelkész beszámolt arról, hogy a gyülekezet, a presbitérium tagjai milyen példamutató magatartást tanúsítottak a felújítási munkálatok során, s a kezdetektől fogva biztatták egymást: meglásd, megsegít az Úr. Időközben az a felelős döntés született, hogy nem csupán a szélvihar által a tetőszerkezeten ütött hatalmas rést foltozzák be, hanem újra, időt állóbbra cserélik az egész 1115 négyzetméternyi tetőfelületet. Végül a lelkipásztor köszönetet mondott mindenkinek, aki tevőlegesen, anyagilag és erkölcsileg hozzájárult e hatalmas feladat elvégzéséhez.
„A viski templom olyan közös örökségünk, amit nem hagyhatunk veszni. Nem is fogjuk!” – fogalmazta meg már a kezdetek kezdetén a magyar kormány álláspontját Grezsa István miniszteri biztos. Ünnepi beszédében erre emlékeztetett Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja. Aki elismerően szólt arról, hogy a viskiek mostani nemzedéke tisztában van vele: ahogyan mi, ma élő magyarok mérlegre tesszük elődeink cselekedeteit, úgy az utánunk következő nemzedékek is értékelni fogják a mi tetteinket. Az egykori koronaváros református hívei azt is tudják, hogy egy egyházi közösség azzal teheti a legtöbbet a magyar nemzetért, nemzettársaiért, ha a legnagyobb bajban és veszélyben is ébren tartja a reményt, és megtanít reménységgel teli mérleggel magyarul imádkozni, további célokat kitűzni, a közös ügyért összefogni és dolgozni. A főkonzul arról biztosított mindenkit, hogy a magyar kormány, az anyaország továbbra is határozottan kiáll a kárpátaljai magyarok mellett. Mi, magyar emberek Magyarország és Ukrajna együttműködésében, a közös gazdasági sikerekben, az átjárható és kényelmes határátkelők megteremtésében, a közös infrastruktúra és összekapcsolódó úthálózatok fejlesztésében, a kölcsönös gyarapodásban és fejlődésben, a jószomszédi kapcsolatok elmélyítésében vagyunk érdekeltek, hangsúlyozta beszéde végén a diplomata.
„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul.” Ma ismét bebizonyosodott, hogy az Istenbe vetett mélységes bizodalom, az összefogás és a krisztusi szeretet csodákra képes, hangsúlyozta köszöntőjében Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka. Aki arra kérte a viskieket, hogy a mostani nagy próbatétel után se szűnjön meg közöttük az egyetértés. Ahogy az Írás mondja: hordozzátok egymás terhét türelemmel és szeretettel, fogalmazott a főgondnok.
A hálaadó istentiszteletet Pál Lajos harmonikajátéka és Pál Eszter énekszolgálata foglalta keretbe.
Kovács Elemér
Híreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.