Vizsgáztak a lelkészjelöltek
2021. Sep 27., szerző: Adminisztrátor
Negyven lelkészjelölt vizsgázott a tizenegyedik egységes lelkészképesítő vizsgán szeptember 14-15-én, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületében. Diplomájuk honosítását három lelkipásztor kérte.
Negyven lelkipásztorjelölt vizsgázott az elmúlt napokban az Egységes Lelkészképesítő Bizottság előtt, Budapesten. A jelölteknek hat év teológiai tanulmány – beleértve a szükséges gyakorlatokat és az egyéves segédlelkészi szolgálatot – követően kell megállniuk az egyházi vezetők előtt, hogy elhivatottságukról, gyakorlati készségeikről, teológiai és társadalomismereti tudásukról számot adjanak.
A MEGMÉRETTETÉS ELEMEI
Az egységes lelkészképesítő vizsgát megelőzően a vizsgázóknak egy vasárnapi, illetve egy kazuális, azaz esketési, keresztelési vagy temetési prédikációt és hittanóravázlatot kell leadniuk. Ezeket a vizsgán meg kell védeniük, valamint tételhúzás alapján olyan alapvető kérdésekben is meg kell tudniuk szólalniuk, amelyek a gyülekezeti tagok mindennapi életét érinthetik. Ilyen például az élet kezdetén és végén felmerülő etikai kérdések, az állam és egyház viszonya, valamint az egyház és társadalom kapcsolatrendszerében felmerülő kérdések megítélése.
A BIZOTTSÁG TAGJAI
A 2011 óta a lelkészjelöltek alkalmasságát megállapító bizottságokban minden magyarországi egyházkerület képviselteti magát, de a határon túli egyháztestek küldöttei is jelen vannak. Az általunk megkérdezett lelkészjelöltek fontosnak tartották, hogy ezeken az alkalmakon megismerkedhetnek az egyházi vezetőikkel, így tudják, kihez kell majd fordulniuk szolgálatuk során felmerülő kérdésekben.
A vizsgákon nem csupán magyarországi teológiát végzett hallgatók, hanem határon túli diplomával rendelkező, esetleg hosszabb idő óta szolgálatban lévő lelkészek is részt vesznek. A diplomahonosításra jelentkezőknek a vuzsgán egyházismereti és egyháztörténeti kérdsekre is válaszolniuk kell. A szeptember 14-15-i lelkészképesítőn három külhoni diplomával rendelkező lelkipásztorjelölt tett különbözeti vizsgát.
CSÚSZÁS A KORONAVÍRUS MIATT
Mivel 2020-ban elmaradtak a lelkészképesítő vizsgák, ebben az évben két lelkészképesítő eljárás is folyt, hiszen a zömében 2020-as tanévben végző jelöltek idén júniusban, míg az elmúlt tanévben végző jelöltek szeptemberben álltak a bizottság elé.
reformatus.hu
Híreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.