Tisztújító közgyűlés a Presbiteri Szövetségben

2021. Aug 11., szerző: Adminisztrátor

Kapcsolat és gyümölcstermés

A Kárpátaljai Református Presbiteri Szövetség három egyházmegyéjében (Ung, Bereg, Máramaros-Ugocsa) a közelmúltban megtörtént a tisztújítás, a kerületi közgyűlést pedig július 18-ra hívták össze. A gáti református templomban megtartott fórumon ismét Gyurkó Miklósnak szavaztak bizalmat.

Az alkalom Szilágyi Károly helyi lelkész igehirdetésével vette kezdetét. Aki arra a látszólag paradox helyzetre hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy míg a presbitereket azért választják, hogy a lelkésszel együtt vezesse a nyájat, addig a gyülekezet azt várja el tőlük, hogy dolgozzanak a gyülekezetért, munkájukkal szolgáljanak. De a Szentírás is erre szólít fel mindenkit: „Aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája” (Mk 10, 44). Ezt tette maga Jézus is: „…az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10, 45).Ahogy a filippi levélben olvassuk: „... ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 6–8). Azzal, hogy Isten feladatot bízott rád – előrébb léptetett, elhívott téged, kiválasztott, hogy övé legyél. Ennek tudatában kell végezni a szolgálatot, mondta a lelkész.

A továbbiakban a gyülekezet közgyűléssé alakult, melyen titkos szavazással ismét Gyurkó Miklósnak szavaztak bizalmat. A levezető elnök, Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka Igével köszöntötte a résztvevőket: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16, 13–14) A presbitereknek világítani kell, a lelkész segítője kell legyen, mert csak együtt, összefogással és szeretetben lehet Isten országát építeni, mondta.

Gyurkó Miklós székfoglalójában két fontos dolgot emelt ki a célok közül: kapcsolat és gyümölcstermés. Kapcsolat elsősorban Istennel. De fontossá vált újraépíteni az emberi kapcsolatokat is, hisz az elmúlt másfél év igencsak megpróbálta tönkre tenni az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatokat is. Ha Jézussal helyreáll a kapcsolatunk – bár ezt a korszellem igencsak próbálja megakadályozni –, akkor tudunk együtt haladni a cél felé. Jó gyümölcsöt is úgy tudunk teremni, hisz a gyümölcstermés nem emberi teljesítmény, hanem a Jézussal való kapcsolatunk eredménye. Az elnök a presbiter feladatai közül kiemelte a hitre vezetést és a hitben járók megerősítését. Tehetünk bármi jót, ha nincs hitünk, nem érünk célba.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg záró igei szolgálatában Kacsó Géza bátyúi lelkész is, aki a Királyok 8, 1–11 alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy mit sem ér a legszebben felépített, feldíszített templom, ha abban nem lakik az Isten. Az Úr dicsősége kell betöltse az Úr házát. És nem csupán a kőből épültet, de a hús-vér templomot is. Mert ha a szívem mélyén nincs Isten, hiábavaló minden igyekezetem. Töltse be Isten dicsősége mindannyiunk szívét, hogy környezetünkben élők azt érezzék: jó mellettem állni! Isten rajtunk keresztül másokat is meg tud változtatni, zárta gondolatait az igehirdető.

Az alkalmat – melyen megköszönték a Máramaros-Ugocsa egyházmegye Presbiteri Szövetségének leköszönt elnökének, Máté Istvánnak eddigi szolgálatát is – a Mezőváriból érkezett Kovács család szívhez-lélekhez szóló csodálatos, embert bátorító, Istent dicsőítő énekei tették igazán felemelővé.

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.