Ballagtak Nagyberegen is a református líceum végzősei

2021. Jun 18., szerző: Adminisztrátor

A Nagyberegi Református Líceumban június 5-én ballagtak el a végzősök. Tóth László lelkészigazgató áhítatában arra hívta fel a figyelmet, hogy mi valamennyien Istenhez tartozunk, így össze is tartozunk. Viszont az Úr azt akarja, hogy ne csupán összetartozzunk, de össze is tartsunk. Legyetek bátrak és erősek, tartsátok meg a törvényt, amit Ő adott, s akkor „Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek” (Józs 1, 13), legyen az Ő Igéje lábatok előtt mécses, ösvényetek világossága, mondta a lelkészigazgató.

Pándy-Szekeres Anna, a líceum első igazgatója hálát adott a diákokért, a szülőkért, a pedagógusokért, azért, hogy huszonnyolc évvel ezelőtt megszólította az Úr, s egyházi iskolaépítésre hívta Kárpátaljára. Megköszönte, hogy ebbe a munkába embereket állított, s hogy ő is eszköz lehetett ebben Isten kezében.

Bolond szelek fújnak Európában. Az Úr bennünket, nemzetünket arra hívott el, hogy asztalra tett gyertyaként világítsunk a világban, fogalmazott köszöntőjében Szabó Dániel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke. Isten szándéka, hogy mi az evangélium hirdetőiként világítsunk. Legyetek gyertyák, legyetek fáklyák! – bátorította a végzősöket. 

Nagy Béla, a KRE főgondnokaköszönetet mondott a diákoknak és pedagógusoknak a kitartásért, a szülőknek, megköszönte a magyar kormány támogatását, hogy érezhetjük: nem vagyunk egyedül, összetartozunk. Alázatos szívvel, igaz hittel induljatok tovább a megkezdett úton! – fordult a végzősök felé a főgondnok. Legyetek „okosok”, akik „fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké!” (Dán12, 3).Kovács András igazgató így intette a végzősöket: az előttetek álló kihívásokat Istennel oldjátok meg, az Ő tanításai szerint igyekezzetek megérteni mindent, ugyanakkor igyekezzetek a legjobb szakemberré válni, egy-egy területen az átlagosnál jobban elmélyülni, majd pedig legyetek ti is lámpásokká az Úr kezében és világítsatok abban a közösségben, ahová helyeztettetek!

Az eső miatt az osztályfőnökök – Szabó György és Orbán László – már a zsibongóban adták át diákjaiknak az útravaló jókívánságaikat, Hájas István és Orosz Zsolt pedig a szülők nevében mondott köszönetet a tanároknak. Zárásként Tóth László kérte Isten áldását az útra kelők életére.

Mi pedig az énekmondóval kívánjuk mindhárom líceum végzős diákjának: „Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el!”

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.