Bensőséges ünnepség a Sámuel Alapítványnál

2021. May 06., szerző: Adminisztrátor

A családtípusú gyermekotthonok anyukáit köszöntötték

A Sámuel Alapítvány a Beregszászi Református Egyházközség bázisán húsz évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy reményt adjon az árva, illetve elhagyott gyermekeknek arra, hogy szerető családokban nőhessenek fel. E célból hozták létre a családtípusú gyermekotthonoka – ezekből mára nyolc működik Kárpátalján. Május 6-án ezek szüleit hívták találkozóra. Együtt adtak hálát Istennek, hogy ilyen nemes feladatra választotta ki őket, hogy a befogadott gyerekek révén megélhették a nagycsalád minden örömét, s hogy a nehézségeken is átvezette őket, s hogy a Gondviselőtől mindenkor erősítést, bátorítást, bölcsességet kérhetnek és kaptak és kapnak.

Sipos Géza alapítványi elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze, a Sámuel Alapítvány egyik alapítójának áhítatával vette kezdetét az alkalom. „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod” – idézte a 139. zsoltárt. „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid” – folytatta az Ézsaiás 49, 15–16 alapján. Micsoda hitvallás ez, micsoda ígéretek ezek! Isten nemcsak életet ad, de kezében is tartja azt. Anyák napján (is) hálát adunk a születés csodájáért, azért a bensőséges anya-gyermek kapcsolatért, amelyben Isten szeretete nyilvánul meg. Az életet Isten adja, s ebbe a teremtésbe hívja be az asszonyokat. Amint az anyaméhben védőburok veszi körbe a magzatot, úgy Isten irgalma (héberül az anyaméh irgalmat jelent) óv, véd, zár körbe bennünket egész életünkben. Megfeledkezhetik-e az anya a gyermekéről? Amint látjuk, igen, mert vannak, akik otthagyták a kórházban a csecsemőjüket. De Isten nem feledkezett meg róluk, mert titeket küldött hozzájuk, hogy szerető családban nőhessenek fel, fogalmazott a lelkész. S a gyermek is hajlamos elfeledkezni a szülőről. Ám teremtő Atyánk mindannyiunkat tenyerébe vésett, Fia által emlékezik ránk – Őt adta érettünk –, és emlékeztet bennünket: az Ő keresztre feszítése a bűneink miatt történt. Hálásak lehetünk, mert burokban születtünk, Isten karja egész életünkben körülfog, s ha igaz hittel hiszünk Krisztusunk megváltó áldozatában, egy újabb burokba – a mennyországba juthatunk.

Az alkalom további részében tartalmas beszélgetésre került sor. Ebből a kívülálló számára is kiderült, mennyire tisztelik és becsülik, támogatják egymást ezek a házaspárok, akik sajátjaik mellett nevelnek nagy-nagy szeretettel még öt-nyolc gyereket. (Az ukrajnai családtípusú gyermekotthonokban a szülők két-három vér szerinti mellett öt-hét befogadott gyermekről gondoskodnak. Összesen legfeljebb tízen nevelkedhetnek egyidejűleg a családban.) Mint a beszélgetésből kiderült, valamennyien egyetértenek abban, hogy ezeknek a gyerekeknek (is) a család jelent biztos pontot. Igyekeznek úgy nevelni őket, hogy valamennyiük számára fontos legyen a másik, s hogy majd a későbbiekben is számíthassanak egymásra. Ezek a szülők sokszor emberfeletti munkát végeznek, de hálaadással tekintünk vissza az eltelt időszakra, mert hatalmasat cselekedett általuk az Úr, fogalmazott zárszavában Taracközi Ferenc. Aki abbéli reményének is hangot adott, hogy lesz folytatás, s újabb házaspárokban születik meg az elhatározás, hogy családtípusú gyermekotthonok szüleivé kívánnak válni.

A találkozó végén Sipos Géza elnök egy-egy igés képeslap kíséretében virággal köszöntötte a jelenlévő édesanyákat.

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.