Megalakult a Dunamelléki Egyházkerület új közgyűlése

2021. Jan 27., szerző: Adminisztrátor

„A bűnbocsánat következménye, hogy meg tudjuk egymást hívni – gyülekezeteinkbe, egyházunkba, keresztyénségünkbe” – az őszinte egymás felé fordulás fontosságára emlékeztetve köszöntötte a Dunamelléki Református Egyházkerület alakuló közgyűlésének résztvevőit Balog Zoltán ősszel megválasztott püspök január 25-én.

A 2020 őszén zajlott tisztújítás alkalmával a Dunamelléki Református Egyházkerület presbitériumai Balog Zoltánt, a Budapest-Hold utcai – németajkú – Református Egyházközség lelkipásztorát és Veres Sándor korábbi főgondnokot választották a püspöki és a főgondnoki tisztségekre a 2021 és 2026 közötti időszakra.

 

Bár a Baranyai Református Egyházmegye még nem alakult meg, a teljes egyházkerület alapító tagjai határozatképes létszámban voltak jelen, így az egyházkerületi közgyűlés megalakulhatott. A testület a választás eredményét tudomásul vette, a megválasztott tisztségviselők életére Isten áldását kívánta – emellett köszönetet mondott azok munkájáért, akik előre mozdították a választások sikerét, valamint elmarasztalták azokat, akik nem tekintették erkölcsi kötelességüknek a választásokon való részvételt és nem, vagy érvénytelenül szavaztak.

KÖSZÖNET A MEGHÍVÁSÉRT

A vírushelyzet miatt szűk körben, a közgyűlés tagjai előtt tette le püspöki esküjét Balog Zoltán lelkipásztor. A vírushelyzet arra kényszerítette a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlését, hogy elválasszák a beiktatást és a püspökszentelést, a szentelést a tervek szerint 2021. április 5-én, húsvét hétfőn tartják Nagykőrösön, ekkor hangzik el a püspöki székfoglaló beszéd is.

Míg Szabó István, az egyházkerület leköszönő püspöke Zakariás könyve 4. fejezete első hat versének felolvasásával nyitotta meg az egyházkerületi alakuló közgyűlést, Balog Zoltán Zakariás könyve 3. fejezetének alapján mondta el köszöntő gondolatait: „Nem vagyok főpap, nem is leszek, egyetlen főpapunk van: Jézus Krisztus. Ez a látomás mégis nekünk és nekem szól, mert Isten szolgálatára választottatok.” Mint mondta, leginkább azért érzi személyesnek az ige sorait, mert „piszkos ruhát” visel, mint az a főpap a látomásban, de az angyal ma is azt mondja, hogy közössége vegye le azt róla. „Elvettem bűnödet, és ha az én utaimon jársz, felügyelhetsz udvaraimra és megengedem, hogy az itt állók között járj – így szól az Úr” – hangsúlyozta Balog Zoltán püspök, majd hozzátette: „Jézus volt, aki magára vette szennyes ruhánkat, Ő az, aki egy nap alatt eltörli az ország összes bűnét.” Mint mondta, ha valóban elfogadtuk a bűnbocsánatot, akkor meg tudjuk hívni egymást saját „szőlőnkbe”, az életünkbe.

„Itt jön az ítélet, amit szeretném, ha velem együtt mind meghallanátok: ameddig nem tudjuk egymást meghívni, addig bűnben vagyunk. A bűnbocsánat következménye, hogy meg tudjuk egymást hívni – gyülekezeteinkbe, egyházunkba, keresztyénségünkbe – emlékeztetett a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. – Ne kezdjük bűnben. Inkább hívjuk meg egymást és menjünk el egymáshoz. Köszönöm, hogy az elmúlt évtizedekben Szabó István püspöknél én mindig találtam helyet, és ha én hívtam, ő is szívesen jött az én „szőlőmbe”. Köszönöm azoknak, akik a meghívást felém eddig is gyakorolták és azoknak is, akik gyakorolni fogják.”

SZEMÉLYI DÖNTÉSEK

A közgyűlés megalakította az egyházkerületi tanácsot, amely a közgyűlések közötti időszakokban hivatott döntéseket hozni.


A Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője, vagyis püspökhelyettese Somogyi Péter, a Budapest-Fasori Református Egyházközség lelkipásztora lett, világi főjegyzője, vagyis az egyházkerületi főgondnok helyettese pedig Bor Imre, a Zsinat világi tagja. Egyházjogi jogtanácsosnak Nagy Lászlót, ügyvédi jogtanácsosnak Szólláth Bernadettet választották.

A tudományos gyűjtemények képviselőit, a gyűjteményi igazgatót, az egyházkerületi tanácsost, a püspöki titkárt, az egyházkerületi pénztárost, számvevőt, valamint levéltárost, illetve a szakbizottságok elnökeit a következő ülésen választja a közgyűlés. A püspöki főtanácsos tisztségére Balog Zoltán Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperesét kérte fel, a tisztségről szintén a következő közgyűlésen döntenek.

Az egyházkerület újonnan megválasztott tisztségviselői és bírói az ülés végén letették esküjüket.

A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűléséről szóló részletes tudósítást a Parokia.hu-n olvashatják.


Forrás: reformatus.hu

Fotó: Sebestyén László

 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.