Krisztus szeretetével sietnek a bajba jutott emberek segítségére
2021. Jan 16., szerző: AdminisztrátorPÁL SÁNDOR: KÁRPÁTALJÁN MINDENRE SZÜKSÉG VAN, A HELYZET EGYRE BORZASZTÓBB
Kevesen vannak, akik saját vagyonukkal segítenek másokon, még kevesebben, akik ezt nem jelképesen teszik. Pál Sándor, a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány elnöke hosszú évek óta áldozza saját pénzét arra, hogy másoknak esélyt adjon a megmaradásra. A szervezet főként Kárpátalján támogatja a bajbajutottakat, de jelen van Erdélyben és itthon is. Pál Sándor túl a 65-ön is tele van energiával.
Magyarországon körülbelül fél tucat, keresztény egyházakhoz vagy nagy világszervezetekhez kötődő szeretetszolgálat működik, amelyek részben itthon vagy a Kárpát-medence magyarok lakta területein tevékenykednek, de sokszor jelen vannak más, akár távoli térségekben is, ha valamilyen természeti csapás történik vagy háborús válsággóc alakul ki.
A nagy, országosan is jól ismert szervezetek mellett több, kevésbé a reflektorfényben dolgozó egyesület, közösség is működik, közülük az egyik legjelentősebb a Kárpát-medencében, leginkább a Kárpátalján tevékenykedő Te is Segíthetsz! Támogató Alapítvány.
A szervezet vezetője korábban hosszú évekig a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke volt, 2017 óta pedig a saját útját járja. Ahogy ő fogalmaz, „teljesíti az Istentől kapott küldetését”. Ehhez a korábbi években kiépített kapcsolatrendszer adta a hátteret, az anyagi alapokat pedig részben a saját vállalkozása biztosította és biztosítja ma is, de sok magánszemély, cég és gyülekezet járul hozzá az eredményes működéshez. Vagyis Pál Sándor, bár szívesen fogad felajánlásokat és adományokat, jelentős részben a cége által megtermelt nyereségből áldoz mások megsegítésére. – Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy 2017-ben jó döntést hoztam, az alapítvánnyal azokat a feladatokat hajtom végre, amelyeket több mint egy évtizede elképzeltem. Igyekszünk hatékonyan és gyorsan segíteni azokon, akik rászorulnak itthon és a határon túli területeken – emeli ki.
Több mint száz út egy évben
Pál Sándor munkája során úgy tapasztalja, hogy a legnagyobb segítségre Kárpátalján van szükség, ezért az erőik nagy részét oda összpontosítják. Az alapítvány elnöke nevetve mondja, hogy a koronavírus miatt 2020-ban „csak” 74-szer volt kint Kárpátalján, míg 2019-ben több mint 110-szer.
– Kárpátalján mindenre szükség van. A helyzet egyre borzasztóbb Ukrajnában, a családok, az idős emberek mind nehezebben élnek meg, muszáj őket felkarolnunk. Nem véletlen, hogy az alapítvány kuratóriumának egyik tagja éppen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke. Rajta keresztül 108 kárpátaljai református gyülekezettel vagyunk kapcsolatban, ezért sok emberhez elérünk, és pontosan tudjuk, kinek mire van szüksége – hangsúlyozza Pál Sándor.
Hozzáteszi, ha egy-egy útról hazatér, akkor mindig azt tapasztalja, hogy sokkal több teljesül annál, mint amit eltervezett. Szavai szerint ezért is érzi azt, hogy az ő útjait az Úristen szervezi.
Az Alapítvány elnöke a cége által megtermelt nyereségből áldoz mások megsegítésére
Fotó: Havran Zoltán
A Te is Segíthetsz! Támogató Alapítvány négy feladatkor ellátására jött létre, ezek közül az egyik legfontosabb az egészségügyi program. Ebben a kárpátaljai magyar emberek egészségügyi ellátásában nyújtanak segítséget, gyógyszereket, gyógyászati eszközöket visznek adományként, amelyeket magyarországi cégek ajánlanak fel. Kárpátalján egészségügyi alapot is működtetnek, ahol az emberek gyógyszerek megvásárlásához kérhetnek segítséget. Előfordul az is, hogy Magyarországról orvost visznek ki, aki ellátja az embereket.
Az alapítvány a szociális segítségnyújtó programban sok más mellett három éve tizenkét községben csaknem kétszáz családnak ad fél éven keresztül havi tízezer forint rezsitámogatást. A szociális konyhákat is segítik Kárpátalján, legalább ötven százalékban hozzájárulnak a működésükhöz.
Ezeket korábban még a református gyülekezetek tartották fent, de a folyamatosan romló helyzet miatt már nem képesek erre. Az alapítvány segíti továbbá az óvodákat, az iskolákat, az árvaházakat és a rehabilitációs intézményeket, amelyek szintén egyre nagyobb bajban vannak. A járvány miatt laptopokat vittek és visznek a diákoknak, illetve fertőtlenítőszereket, egészségügyi eszközöket és pénzadományokat is eljuttattak Kárpátaljára a védekezéshez.
Százötvenezer Biblia Erdélybe
A kárpátaljai munka negyedik pillére a mentés és katasztrófavédelem, ennek részeként legutóbb a viharkárokban megrongálódott viski templom kármentését támogatták egymillió forinttal. Emellett a közelmúltban olyan ötgyermekes családnak segítettek új otthonhoz jutni, amelynek leégett a háza. Pál Sándor azt tartja, hogy ilyen esetekben azonnal szükség van a segítségre. Szintén ebben a programban segítik a mezővári és a derceni önkéntes tűzoltócsapat munkáját is.
Az alapítvány igyekszik jelen lenni Erdélyben, Székelyföldön is, a kuratóriumnak Gelence római katolikus plébánosa is tagja. Mellesleg Pál Sándor több mint harminc éve éppen Székelyföldön kezdte jószolgálatát, a szovátai cigány közösséget azóta is folyamatosan támogatja.
Nevetve jegyzi meg, hogy a most rászoruló fiatalok szülei még gyermekek voltak, amikor először járt náluk. Velük olyan szoros a kapcsolata, hogy a közösség tagjait még Pál Sándor lánya is jórészt név szerint ismeri. Az is előfordult, hogy ebből a közösségből itthon, a Bethesda Gyermekkórházban kezeltek gyerekeket.
Erdélyben visznek segítséget Csíkszereda és Székelyudvarhely környékére is, továbbá támogatják a Kolozsváron és Marosvásárhelyen működő telefonos szeretetszolgálat működését is; ezt a szolgáltatást most Kárpátalján is szeretnék beindítani. Pál Sándor azt is nagy eredménynek tartja, hogy Erdélybe eddig 150 ezer magyar nyelvű Bibliát tudtak szállítani.
A lelkesedés ragadós
Az alapítvány a Délvidékre és a Felvidékre alkalomszerűen visz támogatást, de itthon is sokat segít a bajbajutottakon. Kapcsolatban vannak a református ellátóintézményekkel, több gyülekezetet támogatnak Dél-Baranyában és részt vesznek a Magyarok kenyere programban is. Pál Sándor maga a budafoki református gyülekezethez tartozik, ahol szintén működtetnek krízisalapot, amiből most a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került embereket, családokat támogatják. A legújabb vállalásuk pedig az, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvalenkét segítik élelmiszerrel és egyéb programokkal.
Pál Sándor azt tapasztalja, hogy a lelkesedése másokra is átragad, egyre többen ajánlanak fel adományokat és támogatják az alapítvány szerteágazó tevékenységét. A legfontosabbnak azt tartja, hogy Krisztus szeretetével kell közeledni az emberekhez, akiknek látniuk kell, hogy a segítség az adományozónak adja a legtöbbet, lélekben. Aki támogatni szeretné az alapítvány munkáját, a szükséges információkat megtalálja a szervezet honlapján és Facebook-oldalán. – Vallom, hogy az Úristen nagyon sok jóval lát el mindannyiunkat, többel, mint amennyire szükségünk van. Ezeket a dolgokat tovább kell adnunk, mert a többletet nem azért kaptuk, hogy saját magunknál halmozzuk fel, hanem hogy továbbadjuk. Csak az Isten nálunk teszi a másoknak szánt segítséget, és az a feladatunk, hogy az adományok célba érjenek. Ez a kijelölt utunk – összegzi Pál Sándor.
Borsodi Attila
magyarnemzet.hu
Híreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.