Adventi gondolatok

Adventi gondolatok címmel indítottak újra közös sorozatot a Kárpát-medencei református rádiók. A rövid elmélkedések karácsonyig minden napra lelki táplálékot kívánnak nyújtani a hallgatóknak, olvasóknak. Margitics János beregszászi lelkipásztor gondolatait olvashatjuk:

„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt 8,4–10)

Adventre hangolódva az emberben mindig van egy vágy, hogy bárcsak hangulatban is tudnánk követni a naptárt. Úgy gondolom, hogy ez nem elítélendő dolog, sőt igenis szép vágy. Azt mondja a Szentírás, hogy „ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó” – valahol erre a magasságra érdemes ráhangolódni adventben. Ahogy Isten szeretete, csodálatos közelsége megtalál minket.

Tudjuk nagyon jól, hogy a hétköznapok összefolynak, a mindennapokban sokszor megtapasztaljuk, hogy bizony egyik nap olyanná válik, mint a másik, és nincs közöttük különbség. Éppen ezért a legnagyobb reményünk arra nézve, hogy Istent megértsük, a magunk életét összeszedjük, az, hogy rá tudunk hangolódni a mennyei világra.

Adventnek talán nem is az a legnagyobb kérdése, hogy lesz-e hangulat bennünk, hanem sokkal inkább az, hogy rá tudunk-e hangolódni Istenre.

Tudunk-e úgy vele közösségben lenni, hogy igéje formálja lelkünket? Ha ez megvalósul, ha átéljük, van esélyünk arra, amire a zsoltárosnak is: hétköznapi dolgokat néz, de Isten magasságait járja meg.

Nagyon fontos, hogy legyenek az ember életében megkülönböztetett időszakok. Talán nem vagyunk vele mindnyájan így, de egy-egy születésnap, kedves pillanat, amikor megemlékezünk valami fontosról, igenis nagyon sokat emel a hétköznapokon. Jó készülni a megkülönböztetett napokra, jó összeszedni azokat a dolgokat, amelyekkel még szebbé tehetünk egy ünnepet. Talán a karácsonynak is nagyon sokszor a külsőségei jelennek meg előttünk, és ezek lesznek azok a dolgok, amelyekre azt mondjuk, hogy ha majd az ünnepi asztal, az öltözék, a ház kidíszítése a helyére kerül, akkor igazi ünnepünk lesz. Úgy gondolom, hogy emellett – nem elhanyagolva a külsőségeket teljesen –, a lelki tartalom is nagyon fontos.

Ha a hétköznapi dolgokra nézünk adventben, a családunkra, szeretteinkre, barátainkra, munkánkra, mindarra, amivel megajándékozott minket Isten, mit látunk? Egy olyan minimumot, amely mindig adott volt, mindig a miénk volt? Vagy látjuk az ő gazdag áldását? Hiszem azt, hogy az idézett zsoltár 10. verse igenis hatalmas dolgokat fogalmaz meg: „Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” Áldott ünnepe lesz annak, aki ezt megérti, és mélyen a szívébe zárja.

Áldott az, aki a hétköznapok szürkeségében, terheiben, próbatételeiben Istent látja.

Mert aki ezt megéli és megtapasztalja, annak az élet nemcsak egy mókuskerék, kemény próbatétel, hanem egy Istentől elkülönített, csodálatos igazság, különleges pillanat. Kívánom mindannyiunk számára azt, hogy Isten áldása legyen az adventi ünnepünkön, az Isten-várásunkon, az Úr Jézus Krisztus megdicsőült visszatérésének várásában.