Egyházkerületi ének- és szavalóverseny

2019. Dec 18., szerző: Adminisztrátor

Ebben az évben is megrendezésre került az egyházkerületi ének- és szavalóverseny, melynek
helyszíne a Nagyberegi Református Líceum volt. A kerületi versenyt megelőzte egy megyei
forduló, így akik a három egyházmegyében a legjobbnak bizonyultak, azok jutottak tovább a
kerületi versenyre.

A líceum zsibongója megtelt gyermekzsivajjal, s a verseny egy áhítattal vette kezdetét.
Tóthné Balkánszki Mária nagyberegi lelkipásztor a 33. zsoltár 12. verse alapján szólt a
gyermekekhez, felnőttekhez: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet
örökségül választott.”
A versenyzők elvonultak a tantermekbe, ahol magyar, valamint ének szakos tanárnők
zsűrizték a szavalókat és az énekeseket. A kötelező versek és énekek mellett szabadon is
választhattak kedvenc verset és éneket a gyermekek. Egy szeretetvendégség után a
templomban a Kárpátaljai Palánta Bábmisszió fornosi csoportja várta a versenyen
résztvevőket a karácsonyi történettel, egy szép énekkel, a bábelőadás után pedig egy kis
ajándékkal. Felnőttek, gyermekek egyaránt átérezték a történet szépségét, örömét. Mindezek
után elérkezett a várva várt eredményhirdetés. Tóth László nagyberegi lelkipásztor, a KRE
Tanügyi Bizottságának elnöke adta át az okleveleket és az ajándékokat a nyerteseknek.
Ezúton köszönjük a Beregszászi Református Iratmisszió és Könyvesbolt, a FaBrika Műhely,
valamint Nagy Andrea támogatását. Hálás a szívünk, a gyermekekért, a felkészítő tanárokért,
hitoktatókért, szülőkért. Hála legyen Istennek azért, hogy vannak még Kárpátalján olyan
gyermekek, akik szeretnek énekelni, verset mondani, anyanyelvükön dicsőíteni az Urat. Ne
feledjük a legnagyobb ajándék számunkra az Úr Jézus Krisztus, és mindenki győztes, aki
Hozzá tartozik.
A szavalóverseny győztesei:
2–3. osztály: 1. Szilágyi Lídia (Gát), 2. Ponzel Hanna (Barkaszó), 3. László Benjámin (Gut) és
Márton Sándor (Péterfalva). 4–5. osztály: 1. Gogola Mária (Beregszász), 2. Demeter Hanna
(Szernye), 3. Györke Dorina (Tiszaágtelek). 6–7. osztály: 1. Gogola Éva (Beregszász), 2.
Gogola Anna (Beregszász), 3. Andráskó Annamária (Beregdéda). 8–9. osztály: 1. Béres Lilla
Elaonóra (Szernye), 2. Balog Roland (Tiszaágtelek), 3. Ábrány Gabriella (Dercen) és Zelik
Kincső (Feketepatak).
Énekverseny:
2–3. osztály: 1. File Jázmin (Beregszász), 2. Homoki Bianka (Tivadarfalva), 3. Bara Noémi
(Tiszaágtelek). 4–5. osztály: 1. Tar Eszter (Tivadarfalva), 2. Deák Orsolya (Gut), 3. Heczel
Mirtill (Visk). 6–7. osztály: 1. Kiss Zsigmond Olivér (Szernye), 2. Márton Evelin
(Tiszabökény), 3. Parászka Emília (Nagyszőlős). 8–9. osztály: 1. File Barbara (Beregszász),
2. Nagy Fruzsina (Szernye), 3. Kálai Réka (Tiszaágtelek).
T. B. M.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.