Hálaadó istentisztelet Péterfalván

2019. Aug 16., szerző: Adminisztrátor

30 éve, hogy a rendszerváltás után újra megnyithatta kapuját a péterfalvai református templom. A viszontagságos időszak után 1989. július 30-án ismét szólhatott Isten Igéje a hívekhez. Az évforduló, illetve a templom felújítási munkálatok apropóján július 28-án hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet az Úrnak a gyülekezet tagjai, ismertetve a templom történetét is.

Az ünnepi alkalomra sokan érkeztek a Máramaros-Ugocsa Egyházmegyéből és a távolabbi falvakból. Vince Fanni szavalata után a lelkipásztorokat, az elöljárókat, a magyarországi vendégeket és minden egybegyűltet köszöntött nyitó áhítatában Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperese. Az áldások ígéretét olvasta fel Mózes 5. könyvéből, mely pontosan leírja, milyen jutalmat szán Isten az őt követő népnek: „Áldást bocsát az Úr csűreidre és minden vállalkozásodra, és megáld azon a földön, amelyet neked ad Istened, az Úr” (5Móz 28, 8).

Egyetlen feltételt szab csupán: az engedelmességet.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke igehirdetésében kiemelte: amikor a zsidók betartották a rendelkezéseket, akkor felemelte őket az Isten. Ahogy akkor, úgy ma is igazak a parancsolatok. Csakis az Istentől kapott törvények betartásával lehet számítani a hétköznapokban is az áldásokra. Amikor az ember odafigyel az Úr szavára, akkor jól megy a dolga, békessége lesz otthonában, sikeres lesz vállalkozása. Egyszóval: áldáshordozóvá válik. A kérdés: én áldott vagyok-e? S áldott-e a magyar nemzetünk? Kijelenthetjük, akkor áldott az ember, ha személyes Megváltójának tekinti és vallja Jézus Krisztust! És a legnagyobb áldás a hit! Isten kegyelméből, Szentlelke által, mondta a püspök.

Az igehirdetés után egy kis történelmi visszatekintés következett, évszámokban, és adatokkal. A péterfalvai református templom épületének sorsáról tudhattak meg többet az érdeklődők, megállapítva, milyen csodálatosan is működik az Úr. Habár 1959-ben bezáratta a templomot az akkori szocialista rezsim, és több elképzelés után ravatalozót akart belőle csinálni, az ördögi terv megbukott. Senkit sem ravataloztak fel a belsőleg átalakított térben. És eljött az idő, 1989-ben, amikor az evangélium megint hirdettethetett a szószékről. Barát Imre és Seres János lelkészi szolgálatát követően Hunyadi Attila 1997 októberétől tölti be a péterfalvai református gyülekezet vezető lelkipásztorának tisztjét. Összesen 22 lelkészt számlál a gyülekezet alakulásától kezdve.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka az alábbi Igével köszöntötte az ünnepelő híveket: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1, 7). Üzenete: Szeressük egymást, és tudjunk együtt örülni az Úrban, csak így tudunk megmaradni! Hálával a szívében köszönte meg a magyar kormánynak a sok segítséget, amit az elmúlt években bőségesen tapasztalunk Kárpátalján. „Ahogy templom kívül-belül megújult, úgy újuljunk meg mi is mindannyian lelkileg!” – fogalmazott a főgondnok.

Hadnagy István, a Beregi Egyházmegye főgondnoka rámutatott Salamon zarándokénekéből: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök” (Zsolt 127, 1). 

Peleskei Béla, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye főjegyzője pedig szeretettel kérte a jelenlévőket, hogy imádságban emlékezzenek a Tekeházán, Királyházán és több környező településen is folyó építkezési munkálatokról. Ha Isten is úgy akarja, akkor hamarosan ott is hálaadó istentiszteletekre kerülhet sor, tájékoztatott. Nagy Barna, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye főgondnoka, csatlakozva az előtte szóló egyházi elöljárókhoz, megjegyezte: családi körben is lehetünk templommá, amivel az Isten dicsőíthetjük. Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja az ünnep jelentőségéről szólt: „Nemcsak ünnepelünk és örülünk, de emlékezünk is. Ezt a közösséget érdemesnek tartotta az Úr, hogy temploma legyen, ahová a hívek elhozhatják életüket, hagyományaikat; esküvők, keresztelők színhelye. Vannak igehirdetők és igehallgatók. Ebben a templomban mindenki megtalálja a személyét megszólító Igét, amivel elindulhat az úton Istennel. Mindig velem, Uram, mindig velem” – fejezte be gondolatait a konzulasszony.

Még néhány érdekes számadat került nyilvánosságra. Péterfalván 2019-ben ez idáig egyetlen temetésre sem került sor a református egyház jegyzése által, viszont a gyülekezet már 4 keresztelőn osztozhatott az örömben a szülőkkel, keresztszülőkkel. Az istentisztelet legvégén Danku Eszter és a Péterfalvai Református Egyház Kórusa következett vers-, ill. ének szolgálatával. Méltóképpen a nemzeti imádságunkkal ért véget a hálaadás a templomban, hogy szeretetvendégség keretében, testvéri közösségben folytatódhasson az ünneplés a szintén megújult parókián. Legyen mindezért az Istené a dicsőség!

 

Bodnár Diána

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.