Jézusban élni hálaadással

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. 

Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” (Kolossé 2, 6-7)

A karácsonyi ünnepkör nagyon sok ember számára már csak az ajándékok körül forog, és nem is gondolnak arra, hogy kivel ajándékozta meg a Teremtő Isten, a Mindenség Ura ezt a világot. Érdekes, hogy a Mikulás ünnep ellensúlyozására Luther Márton volt az, aki karácsonykor ajándékozásra buzdította az embereket. Hogy ezzel felhívja a figyelmet arra, hogy Isten az ő kegyelmével, bűnbocsánatával ajándékozta meg az egész emberiséget. Ha így tekintünk ebben az esztendőben az ünnepünkre, Jézus születésének a megünneplésére, akkor ez az a bibliai vers, amit szeretnék előhozni az olvasók, az ünneplők számára, ami bizonyosság és elmélyítést is jelent egyszerre.

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.” Pál apostol az újszövetség korának első éveiben a kolosséiakról azt feltételezi, és arra épít, hogy ők már elfogadták az Urat. Ezen az ünnepen nekünk is úgy kell tekintenünk embertársainkra, mint akik már elfogadták az Urat. És akiknek ez furcsa, azok gondolkodjanak el róla. Akik úgy érzik, hogy ez egy olyan feltételezés, amelynek a bizonyítására szükség van egyen-egyenként és közösségként is, akkor azok jelezzenek, hogy így van. Ebben a világméretű zűrzavarban – és nemcsak Európában, és nemcsak a migrációs hullámok miatt –, nagyon fontos, hogy tudatosuljon ezen az ünnepen az emberekben, hogy az Isten adta a Megváltót, a megszületett Jézust. Mi már nemcsak egy kisdedet látunk a betlehemi jászolbölcsőben, hanem a halál fölött győzedelmeskedő mestert, aki Lázárt kihívta a sírboltból, és látjuk azt az Urat, aki megjelent a félelemben lévő tanítványok előtt, és azt mondta, hogy „Békesség néktek”. Nekünk látnunk kell a feltámadott Urat!

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne!” Ehhez szükség van ismeretekre, megtapasztalásra, bizonyosságra, és ennek a bizonyosságnak a megvallására: elfogadtuk az Urat. Pál azt mondja: mivel már elfogadtátok az Urat… Ezen az ünnepen mindenki gondolkodjon el, hogy igaz-e ez az ő életére. Ha igen, akkor kövesse Pál apostol utasításait, a Szentírás utasítását, ami a Lélek utasítása: éljetek is Őbenne!

Mit jelent Jézusban élni? Talán, ha azt mondom, hogy bűnben élni, ez még közelebb áll az emberekhez, tudják, hogy mit jelent állandóan kötődni a bűnhöz, állandóan szembesülni vele, akár elhallgattatott, akár vádló lelkiismerettel. Azt is tudják, hogy mit jelent szegénységben, betegségben, magányban, fűtetlen lakásban élni... De milyen Jézusban élni? Jó lenne, ha az emberek elkezdenék keresni a választ erre! És nem adnák fel félúton. Nem elégednének meg az ünnep fényével vagy talán az ürességével, hanem továbbmennének: mit jelent Jézusban élni?! Pál apostol, amikor azt kéri, hogy „éljetek is őbenne”, akkor nem lehetetlent kér. Lehetséges dologról van szó. Jézusban élni az én számomra azt jelenti, hogy közösségben élni Vele. Ez azt jelenti, hogy az Ige alapján elfogadott Megváltóként, Messiásként azonosulok azzal, amit tanított, amit képviselt, amilyen Ő volt. Ahogyan a Szentírásból Őt megismerhetjük. Jézusban élni azt jelenti, hogy benne lenni abban a tudatban, hogy Ő az, aki által, és akiben van a bűnbocsánatom, és van az életemnek értelme. Azt mondja Pál apostol, hogy éljetek is Őbenne. Ez azt jelenti, hogy hozzá hasonlóan, hozzá mérve.

Sokszor gondolkodom el azon, hogy milyen kevésre van szüksége az embernek ahhoz, hogy éljen, és mi milyen sokra vágyunk. És a nagyravágyásunkban milyen nagy az elégedetlenségünk. Jézusban élni valami nagyon egyszerű, s mégis a legcsodálatosabb dolgot jelenti. Mert ahogyan az úrvacsorai alkalmakon halljuk, hogy Vele együtt feszíttetünk meg, halunk meg a bűnnek és támadunk fel az örök életre – ez szerintem a legkonkrétabb megfogalmazás. Jézusban élni azt jelenti, hogy csak azt teszem, azt tervezem, arról álmodok, azért dolgozom, amiért Jézus is tenne, oda megyek el, ahová Ő is elmenne. Egy egészen más értékrendet és életet jelent.

Ez a Jézusban való élés bizonyos ütemeket is magában hordoz. Azt mondja Pál apostol, hogy gyökerezzetek meg és épüljetek fel Őbenne. Ha belecseppenünk egy ünneplő közösségbe, akkor vagy azt mondjuk, hogy nem akarjuk megzavarni az ünnepeteket, vagy azonosulunk vele. Ha belekerülünk egy olyan légkörbe, ahol valaki szomorú, gyászol, akkor vagy rászánjuk az időnket és azonosulunk vele, átérezzük a keserűségét, gyászát, és megpróbálunk vele együtt sírni, vagy ha örömről van szó, vele együtt örülni, de mindenképpen odaszánt időt jelent. És nemcsak egy találkozást, ahogyan egymással a közlekedésben találkozunk, hogy intünk a szembejövő autónak, vagy a járdán odaköszönünk egymásnak. Hanem ennél sokkal többet. Azt mondja Pál apostol: gyökerezzetek meg! Ez a történés azt jelenti, hogy nagyon szorosan ragaszkodunk hozzá, mint fa a talajhoz, a földhöz. Ez azt jelenti, hogy belőle táplálkozunk. A Jézusba való gyökerezés állandó ismeretbővülést is jelent, és megélését a Szentírásnak, az ő tanításának.

Az épülés. Épüljetek fel benne. Mi nagyon sokszor szeretnénk, úgy ahogy vagyunk, a tanítványok névsorába kerülni. Ez nem így működik. Amikor az ember találkozik az evangéliummal, az örömhírrel, hogy Jézusban életünk van és Jézus a Messiás, akkor mindenki az elejéről kezdi. És mindegy, hogy hány éves. Pál sem egy százéves fát képzel maga elé, amikor azt mondja, hogy gyökerezzetek meg benne. Hanem egy magocskát, ami kihajthat és meggyökerezhet. Ami naggyá nőhet. És ez a korunktól teljesen független. Ha az evangélium megérintette a szívünket, akkor ez az életfolyam kell, hogy bennünk is történjen. Nem véletlenül beszél Pál apostol a hitben kiskorúságról. És idős embereknek beszél erről. Ebben a bibliai szakaszban elénk kerül, hogy mi az útja a hívő életnek. Hogy megéljük a kereszténységünket. Nemcsak ünnepeljük azt, hogy Jézus megszületett, hanem valóban az életünk ennek a hatása alatt van.

Gyökerezzetek meg és épüljetek fel Őbenne! Erősödjetek meg a hit által! Ebben az esztendőben, aki így hallja az evangéliumot, és ez megérinti őt, az imádkozzon azért, hogy tudja ezeket a nagy életállomásokat követni, szem előtt tartani és ezért tenni. A meggyökerezés, a növekedés és az épülés is függ attól, hogy megmarad-e abban a közösségben. Nagyon sok karácsonyi hívő van. És újra és újra karácsonyi hívővé válnak emberek. Mert nagy ünnep, míg elmennek templomba, vagy a házukban egy olyan jelképet állítanak, ami arra utal, hogy nekik közük van Krisztushoz. Olyan furcsa, hogy a tolerancia leple alatt a tagadás és a gyávaság lelkiségével hogyan fogyatkozik meg Nyugat-Európában az adventi üzenet, az adventi díszítések Krisztusra utalása! Lassan olyanná válik, mint egy riói karnevál. Mert vannak fények, van üzlet, mozgás, van vásár, de a Krisztusra utalás szépen eltűnik, nehogy ez valakit sértsen, vagy kompromittáljon… Ezért ma azt kell mondjam, hogy mindenki tudatosan vállalja fel és jelezze, hogy Krisztushoz köze van! Az idősebb nemzedéknek van hitélménye, megtapasztalása, kötődése az Istenhez. Tudatosan adja át ezt a következő nemzedéknek! Ennek az ünnepnek különös jelzésértéke lesz, hogy az emberek odaszánják-e az idejüket, akár a tehetségüket, a talentumaikat arra, hogy jelezzék: ők Krisztushoz tartoznak, nemcsak egy szél fújta szalmaszálak ebben a világban, hanem olyan emberek, akiknek van hittudatuk, meggyökerezett emberek és épülőben vannak. Lehet, hogy valaki még nagyon az elején jár a hit útján, de azt mondja az Ige, hogy épüljetek fel. Ne ünnepi keresztyének legyünk, ne csak karácsonykor jelenjen meg az otthonunkban a bibliai üzenetnek valamilyen mozzanata! Legyen egy igeolvasás és a közös bibliaolvasás bizonyossága annak, hogy közünk van a Krisztushoz, és mi benne élünk, benne épülünk.

Azt mondja az Ige: erősödjetek meg a hit által. Az erősödés azért fontos, hogy másokon is segíthessünk. Csak az tud másokon is segíteni, aki erős abban, ami őt jellemzi, amiben él, amiben hisz. És láthatóvá kell, hogy váljon rajunk személyesen és a közösségünkön az Isten áldása, az ő munkája, megváltó csodája. A végén ezt is mondja az apostol: hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. És itt nagyon fontos arról beszélni, hogy ez nem egy ünnepi adakozásra szólítja fel az embereket, hanem egy látásmódra. Néha elgondolkodom azon, hogy mennyire megszokottá válik a jómódunk. Olyan sokan nem gondolnak bele, hogy mondjuk negyven éve van folyóvíz az otthonukban – és van, akinek nincs. Vannak, akiknek napi néhány liter vízből kell meglenni. Ez a minden. Mi annyira megszoktuk, hogy van világításunk. Ha nem kérjük azt Istentől, hogy láttassa meg velünk, azt, aminek örülhetünk, amiért hálásak lehetünk, akkor csak azt fogjuk látni, ami nincs. „Hálaadásotok legyen egyre bőségesebb” – ez azt jelenti, hogy lássátok meg, hogy Isten mennyi mindennel ajándékozott meg.

Amikor idén együtt lesz majd a család szentese, az ünnep első, második napján – jó, hogy itt Kárpátalján is most munkaszüneti nap lett –, akkor ne csak azt az ajándékot nézzék, ami csomagolva van. Hanem lássák mögötte az ajándékozót! A kisgyereket, aki az édesanyjának készített egy kis ajándékot. Hogy a gyerek lássa az anyját, lássa az apját, aki az év nagyon sok napján fáradságos munkával keresi meg a kenyeret. És örüljön annak, hogy van családja, és legyen hálás érte, az otthonáért, a békéért, ami még van. Ez a háládatosság legyen egyre bőségesebb – ez csak akkor érthető meg és akkor élhető meg, hogyha Krisztusban gyökerezik az ember. Krisztusban él, és valahogy onnan néz ki a világra. Mert onnan, ebből a biblikus, krisztusi értékrendből lehet látni, hogy van miért hálát adni. De imádkoznunk kell, hogy lássuk meg azt, amit megköszönhetünk, amiért hálásak lehetünk. És ebből következik majd, hogy valamit megoszthatunk. Lehet, hogy valaki az idejét oszthatja meg azzal, akire nem fordítanak időt. Valaki a „van”-ját oszthatja meg, lehet ez egy tálca sütemény lesz. Lehet, hogy többet tehet valaki azért, hogy legyen egyre több gyerek, felnőtt, idős ember életében egy örömjelzés arról, hogy az angyalok valamikor nagy örömet hirdettek. Mi csak pici dolgokat tudunk tenni, de amikor valakinek örömet szerzünk, ez mind arra utal, hogy az Isten egyszer nagy örömet szerzett az egész világnak. És hirdették az örömöt a pásztoroknak, mert megszületett a világ Messiása.

Én ezzel a néhány gondolattal szeretnék áldott ünnepeket kívánni itt, Kárpátalján, de bárhol a világon, ahol majd olvassák ezeket a gondolatokat.

Zán Fábián Sándor püspök