Kálmáncsehi Sánta Márton Beregszász reformátora

2017. december 3-án a beregszászi református templom falán felavatták Kálmáncsehi Sánta Márton magyar reformátor, püspök emléktábláját. Az alkotás a reformáció 500. és Kálmácsehi halálának 460. évfordulója kapcsán a Beregszászért Alapítvány kezdeményezésére és támogatásával készült el, melyet Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész a reformátorról készített bronz domborműve díszít.

Az egykori római katolikus papból lett protestáns prédikátor, később egyházi vezető vidékünkön a reformáció terjedésének egyik megalapozója, valamint az első és második beregszászi zsinat kezdeményezője volt, aki 1552–1553 között Munkácson, 1553–1554 között pedig Beregszászon szolgált lelkészként.

Az ünnepi istentiszteleten, illetve az azt követő avatási ünnepségen Kálmáncsehi személyével kapcsolatban Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Gyülekezet vezető lelkésze kiemelte, hogy a reformátor egyházunk történetének olyan kiemelkedő képviselője, aki kész volt korábbi életének kényelmét és biztonságát feladva vándorprédikátorrá lenni, mert a megismert kegyelem, az isteni szeretet vitte őt, hogy minél több embernek mondhassa el az evangéliumot.

Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy napjainkban, különösen is fontos az elődeinknek állított szobrokkal és emléktáblákkal jelet hagyni nemcsak az utókor számára, de üzenni a jelennek is, azoknak, akik megkérdőjelezik a helyi magyarság ezeréves gyökereit. Kálmáncsehi alakja jelentőségét tekintve pedig megérdemli, hogy méltó emlékjelet kapjon városunkban.

A felszólalásokat követően a gyülekezet részéről Taracközi Ferenc vezető lelkész, Sipos Géza főgondnok, a Beregszászért Alapítvány nevében pedig Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Balogh Géza szobrászművész és Vári Fábián László költő leplezték le az emléktáblát, elhelyezve a tisztelet koszorúit.

Szabó Éva

 Kálmáncsehi Sánta Márton a magyar reformáció egyik vezéralakja, püspök, énekszerző valószínűleg 1500 körül született a Somogy vármegyei Kálmáncsa községben. Ifjú koráról csak annyit tudunk, hogy 1523-tól a krakkói egyetemen tanult Dévai Biró Mátyással együtt, s tanulmányai kapcsán megfordulhatott Wittenbergben is.

1538-ban az erdélyi Gyulafehérváron kanonok, a székesegyházi iskola igazgatója. Maga a király, Szapolyai János kérte fel egy vitás teológiai kérdés eldöntésére. Az eretnekséggel vádolt reformátor prédikátor érvei azonban olyan nagy hatást gyakoroltak rá, hogy kezdeményezte a vádlott felmentését, s új fordulatot vett az ő pályája is. Magas hivataláról lemondva vándorprédikátor lett, hogy terjeszthesse az evangéliumot. Élete többször veszélybe került: egy lövéstől például meg is sántult, innen származik ragadványneve. Vallotta: „Embereknek szerzésétől nem kell függenünk, hanem a Krisztustól.” 

1551-ben Debrecenben szolgálva buzgón igyekezett a protestánssá lett gyülekezetben a katolicizmus maradványainak eltávolításán. A képeket, szobrokat kihordatta a templomból, faasztalt állított az oltár helyére, az úrvacsorai kenyeret és bort pedig csak jelképnek tekintette. 1552-ben a lutheránusok ezért kőrösladányi zsinatukon kiközösítették, s nem sokkal később távozni kényszerült Debrecenből. Így került Petrovics Péter segítségével Munkácsra majd Beregszászra, akinek támogatásával a helvét reformációt terjesztette. 1552–1553 között Munkácson, 1553–1554 között pedig Beregszászon láthatjuk lelkészként. Beregben a reformáció munkájának ő volt a megalapozója, elindítója és az 1. és 2. beregszászi zsinat mozgatórugója. E zsinatokon az úrvacsoratanról, a fülbegyónás elvetéséről és az oltárok eltávolításáról a svájci értelmezés szerint határoztak.

1556–57 között többször is nyilvánosan hitvitázott a lutheránusokkal. Bár elveit írásban is kifejtette, azok nem maradtak fenn korunkig, csak utalásokból ismertek. Petrovics segítségével 1556-ban visszakerült Debrecenbe, s a Nagyvárad–Debrecen vidéki első református egyházkerület és a beregi egyházmegye püspöke lett.

Egy 1557-ben kelt levél tudósít haláláról.