Motorozz a gyerekekért!

2017. Júl 10., szerző: Adminisztrátor

30 motor, több ezer lóerő, 140 résztvevő, egy sportpálya. Mindezt nem egy akciófilm díszletében kell elképzelnünk. Ez egy július elsejei kép Péterfalváról, ahol a Sámuel Alapítvány és motoros testvéreik újabb találkozót szervezetek gyermekek és felnőttek nagy-nagy örömére.

Már több mint hét éve annak, hogy egy motorosokból álló csapat felkereste a beregszászi székhelyű Sámuel Alapítványt. Az akkor ideérkező szelíd szívű motorosok találkoztak a gyermekekkel és azzal a kérdéssel fordultak az alapítvány vezetéséhez, hogy hogyan tudnák segíteni az ő munkájukat.


A következő év nagyszerű lehetőséget tartogatott a sámueles gyerekek számára, ugyanis a motorosok ismét visszatértek, ahogyan azóta minden évben. Ezeken a találkozókon pedig egyre több lehetőség vált nyitottá a résztvevők számára.

Idén is létrejöhetett a találkozó, melynek már többedik éve a Péterfalván található sportpálya szolgál helyszínéül. Ugyan a köznyelv június elsejét tartja a hivatalos gyermeknapnak, mégis a Sámuel Alapítvány gyermekei számára július első napja vált az igazi ünneppé a programnak köszönhetően.

A rossz idő kissé megnehezítette a körözést, de a gyakorlott motorosok biztos kézzel fogták a vasparipák szarvát, így a gyermekek és szülők nyugodt szívvel élvezhették a sebességet.

Mint azt Sipos Gézától, az alapítvány elnökétől megtudtuk a pécsi motoros testvérek jóvoltából elkészültek a Sámuel Alapítvány egyenpólói, melyek személyre szólóan készültek a családoknak és a közösség munkatársainak. A motorosok ugyanis nemcsak idejüket szánják oda a nemes célért, de ők maguk finanszírozzák a programot is. Ezek a közösségek évek óta támogatják a munkánkat, ennek egyik különleges része az ún. „angyalka program”. Ez egy rendhagyó kezdeményezés, mely során a gyermekeinket Karácsonyhoz közeledve arra kérjük, hogy készítsenek egy-egy rajzot, amin szerepeljenek azok a holmik, amelyek a szívük vágyát képezik. Ezeket a rajzokat rendre elküldjük támogatóinknak, akik ezeket a csomagokat elkészítik és eljuttatják a gyerekeknek, mondta Sipos Géza.

Mivel a gyermekek már kinőttek az angyalkázásból, az elmúlt évtől e helyett a program helyett a tavaszi sámueles hosszúhétvége költségeit vállalják jelentős mértékben a testvérek.

A Gárda Motorosok tavaly csatlakoztak a kárpátaljai alapítványhoz, már itt voltak az őszi hétvégén, és minden család számára egy személyre szóló ajándékkal érkeztek.

Ezek a motorosok célként tűzték ki maguk elé, hogy bejárva a Kárpát-medencét, összefogják annak magyar közösségeit. A Sámuel Alapítvány ezúton is köszönetét és háláját fejezi ki a Hunyadi Rend motoros közösségnek, a Gárdamotorosok csapatának és a Motorozz a Motorosokért Alapítványnak a támogatásukért.

N. G

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Motorosok a Sámuel Alapítványnál