Csillagpont 2017

2017. Jún 10., szerző: Adminisztrátor

Re:formálj! – a reformáció jegyében zajlik az idei Csillagpont 

Július 25. és 29. között Debrecenben rendezik meg a Csillagpontot, mely a reformáció emlékévének legnagyobb református ifjúsági rendezvénye. Csütörtökön este a budapesti Dürer-kertben bemutatták a több száz lelki, kulturális és zenei programot kínáló találkozó témáját, előadóit és nagyszínpados fellépőit.

Kapcsolatainkban, munkahelyünkön és környezetünkben ma is szükségünk van megújulásra” – hangsúlyozta Mező Misi a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó sajtótájékoztatóján. 

 

A Csillagpont egy kétévente megrendezett református ifjúsági találkozó, amely alkalmanként több ezer 14-35 éves fiatalt vonz szerte a Kárpát-medencéből. Idén a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa ad neki otthont július 25. és 29. között. Az alkalom előkészületeiről, várható programjairól és témájáról tartottak sajtótájékoztatót a Csillagpont szervezői és fellépői június 8-án este Budapesten.

A programról

Zsadon Zsuzsa Csillagpont-koordinátor arról számolt be, hogy az idei találkozóra 5000 fiatalt várnak tizenhat országból, az eddigi adatok alapján már közel háromezren jelentkeztek. A kedvezményes jelentkezési időszak június 18-ig tart, eddig az időpontig reggeli, ebéd és vacsora is rendelhető. Jelentkezni a csillag.reformatus.hu oldalon lehet.

Mint mondta, a Csillagpont minden napja hasonlóan épül fel: reggel áhítatokon, délelőtt a főelőadáson, majd kiscsoportos beszélgetéseken dolgozzák fel a találkozó központi témáját, a reformációt, délután pedig párhuzamosan zajló kulturális, sport és közösségi programok közül választhatnak a résztvevők. Az esti áhítat után három színpadon szólnak a koncertek.

Július 25-én este a Margaret Island, július 26-án a Kelemen Kabátban, július 27-én a holland Hanne de Vries és csapata, július 28-án pedig a NAZA zenél majd a nagyszínpadon – árulta el Zsadon Zsuzsa. A találkozó július 29-én délelőtt úrvacsorás istentisztelettel zárul.

A koordinátor hangsúlyozta, hogy a Csillagpontot – egyedülálló módon – önkéntesek szervezik, közel 800 fiatal dolgozik a találkozó előkészületein és lebonyolításán. További önkéntesek jelentkezését folyamatosan várják.

Re:formálj!

A Csillagpont többet kínál az egyszerű fesztiváloknál: kulturális és zenei programjai mellett lelki alkalom is, ahol feltöltekezhetnek a fiatalok. Erről Szontágh Szabolcs, a találkozót szervező Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője beszélt. Rámutatott, hogy a 8. Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó az idén 450 éves magyar reformátusság kiemelt ifjúsági rendezvénye, melynek a reformáció emlékévében maga a reformáció a témája, mottója pedig: „Re:formálj!”

„A reformáció egy nehezen értelmezhető fogalom, amit sokszor használunk, ezért elgondolkoztunk rajta, hogy elővegyük-e egyáltalán” – fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinati ifjúsági tanácsosa, majd hozzátette: „az a célunk, hogy a reformáció jelentését lefordítsuk a mindennapokra, és ezen keresztül vizsgáljuk meg, hogyan tudunk aktívan élni a saját életünkben, hogyan tudunk hozzátenni ahhoz a társadalomhoz, amiben élünk.” 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.