A Reformáció Gyermekei Program népszerűsítéséért

2017. May 16., szerző: Adminisztrátor

Cselekvésre fordult az idő

Az anyák napja ünnepének kapcsán számos gyülekezetben szerveztek ünnepséget. Május 8-án a Rákóczi Főiskola átriumában a szervezők – a Beregszászi Református Gyülekezet és a Sámuel Alapítvány a Mezővári gyülekezet énekkarának hathatós közreműködésével – mindezt igen színvonalas műsor keretében összekapcsolták a Reformáció Gyermekei Program népszerűsítésével.

 

A megjelenteket Taracközi Ferenc református lelkész köszöntötte, aki Mózes születésén keresztül mutatott rá, hogy bármilyen nehéz körülmények között lehet Isten ajándékaként tekinteni a gyermekre, s mint Mózes anyja, merjük mi is teljes bizalommal az Úr kezébe tenni gyermekeinket.

A műsor első részében a beregszászi gyülekezet gyermekkórusa köszöntötte szívhez szóló énekekkel az anyukákat, majd a Sodró együttes és Szilágyi Gabriella és Páva Csaba vezetésével gyermekjátékokat elevenített fel a Rezeda kiscsoportja, illetve fergeteges táncot mutatott be a nagyobbakat tömörítő Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes.

A reformáció 500. évében a Kárpátaljai Református Egyház meghirdette a Reformáció Gyermekei Programot. A program Bereg megyei nagykövete, Kovács Erika vezetésével – aki négygyermekes anyaként ezúttal is bizonyságot tett az anyaság szépségéről, áldásairól – a mezővári énekkar és a BorzsaVári Népi Együttes ennek népszerűsítése céljából egy csodálatos műsort készített Cselekvésre fordult az idő címmel. Ebben anyukák gyermekeikkel, nagymamák unokáikkal és apukák vallottak versben, énekben arról, milyen nagyszerű az élet Istennel, nem foszthatjuk meg ettől azokat a gyermekeket, akiket az Úr ajándékba szán áldásként.

Építsünk családot a jövőért, mondjunk igent a születésre! – hirdette az előadás. Kívánjuk, hogy hallják ezt meg minél többen!

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.